f ’il
' 'i
! H
' b) A VE J SZ E .
A régi oUiralokban ; veiz, weyz, wyz, weyzhel , ikerweyz, coneweyzi , jàkoweyzi , Andrà-
weyzhele ; latimil : clausura, laqueus.
Tôrténeti irodalmunk, a mint tudjuk, a halastavak megszámlál-
hatatlan sokaságának fôltevésében odáig jutott, hogy régi okirataink
magyar mesterszavait, a melyek a fogalom biztosítása miatt
vétettek fôl az egyébként latin szôvegbe, elôszeretettel halastavak-
nak érti és magyarázza. Ezen az uton odáig jut, hogy pld. IV. B é l a
királynak i 268-ban kelt okiratából, mely arról is szól, hogy a komáromi
várispánnak Megyernél
tizenhat «weyzhele« volt, azt
kôvetkezteti, hogy ez ugyan-
annyi «halastó». A mennyire
az okiratok a szerkezetre is
vetnek némi világot, legkivált
a «weyz»-ie\ kapcsolatban,ebbôl
keletkezett a tôrténetirôk-
nàl az a fôltevés is, hogy voltak
oly «halastavak» is, a melyek
tavakban és folyókban
«külön elrekesziés» által készültek.
'
Kétségtelen, hogy a vejsze
adomány tárgyát képezte, tehát
más, mint helyhez kötött
37. íibra, Magyar vejsze.
halas nem lehetett; de hogy nem volt halastó, azt az élô mesterszó,
élô szerszám és az élô gyakorlat bizonyítja. Itt is a rekesztô halászattal
van dolgunk.
■A magyar vejsze (37.. ábra) jogosan követelheti magának, hogy
magyar torténeti halászszerszám legyen, mely egykoron királyok
adományát képezte.
Rendesen fallá összekötött nádból, ritkán vesszôbôl való s szilárdan
le van verve.
Részei. a lésza (L) mely az elrekesztett víz szélességéhez képest,
kisebb-nagyobb távolságra, sóvényszerüen nyúlik s a halnak útját állva,
ezt arra kényszeríti, hogy átbúvót keressen.
A V E J S Z E .
Az átbúvó egy tévesztó, mely — akár víz mentében, akár ellenében
jöjjön is a hai, prédáúl ejti. Ez a vejsze feje, melynek részei a
kürlö [K], a melyben a hal megfogódzik; a nagypelScze [np], mely a
halat tereli; a kispelocze ikp) hasonlóképen; az udvar(U), a melybe a
hal legelószór betéved, hogy utóbb a kürióbe jusson és fogva legyen.
Hogy e fej szerkezete egészen világossá váljék, ám álljon itt az
alaprajz (38. ábra).
Itt J a vízfolyás irányát t
mutatja, ha folyásban áll a
vejsze. L a Icsza, a melyhez
egyfelôl a nagypelócze
[NP) másfelól a kispelocze
[KP) idomúl, úgy, hogy a hal
mindkétfelôl négy irányban
— mely kis nyilakkal van
jelölve — kisértheti meg
az átbúvást; de mindannyiszor
az Lidvarba (Uj kerül.
Itt korülúszva mindig arra
tart, a merre a legtágasabb
tér nyilik, t. i. V féle, hol
átbúvik s a kürlvbe [K. K)
kerül. A kürtóben azután
körül uszkál ; de élben áll-
ván a szú'k átbúvó, ezt sohasem
találja meg. A halász
a meritò szákkal a kürtóbe
nyúl, s kifogja a benneszorúlt
halat; T a tartó karózat.
38. ábra. A m a g y a r v e js z e fejének
alaprajza.
Ott, a hol egy tavat, vagy széles vízíblyást kell a vejszével elre-
keszteni, a lésza hosszában több fejet alkalmaznak s a lészát kanya-
rogva, vagy könyökösen viszik, mely esetben a fej, mindig a könyökbe
esik.
A legkifejlettebb alak minden bizonynyal a Ferió tó partján lakozó
magyarságnak u. n. kürtóje, mely szerfölött szóvevényes és kimivelt
rekesztô szerszám, a mint ezt a 39. ábra mutatja.
3:3 14i
ILL ,
vi....;.
Tri;'.. 4
T L k r i :
T
M'-