li. ï
E "J
E 7 cri)
betelni a valôban fólséges kilátással. A csóndes Balaton tükrôsen
csillogott, hófehér küszvágó madarai lenge roptükkel még megnovel-
ték tengerszei-ûségét. Észak felôl a Balatonfó agyagos szakadékai
sziklàknak lâtszottak, délnek a Badacsony hegycsoport, tulnan
Somogy ielôl a fonyódi hegy intett a nézô felé.
Estve felé leszàllottam a «Làbra». A halászság helyt volt; minden
kiterített háló kórül egynéhány ember kótógetett, tatarozott. A leg-
népesebb csoportot kiszemelve, oda léptem, mire a kóvetkezó pál-
beszéd fejlódótt ki :
— Adjon isten szei'encsés jó estét! hát ¡tt terítgetnek
— Adjon isten az úrnak is! igenis ¡tt szoktunk.
Egy-két szót szeretnék váltani a bokor fóemberével.
• Nines kózóttünk fóember, mind egyformák vagyunk.
— No de kormányos csak van
— Az a, ni !
— Hát az nem fóember
— Nem a, mert csak a bokor eleje. Hát aztán mi járatban van
az úr.(*
— Hat en bizony nézegetem a magyar halász dolgát; szeretem
nagyon.
— Hát aztán mire jó azt tudni
— Megirom egy kónyvbe, hogy az unokák is megtudhassák,
hogyan volt az ósók sorja.
— E mar derék dolog! Aztán minek tisztelhessük az urat.^
— Szeged városa kóvete volnék.
— Isten éltesse hát s alázatosan kérjük, mic soda legyen a czíme,
hog y megadhassLik a mint illik
Soh se tóiódjenek avval! beérem én a mesterségemmel.
— Hát tekintetes kóvet úr, ha nem vetné meg szegénységünket,
sziyesen látjuk egy poliár borra; nem úrnak v a ló ; 'd e jó kivá'nsággal
egésségére válik mindenkinek.
— Nem vetem én meg a szegény ember dolgát, magam is az
vagyok ; szivesen koczintok magukkal.
Elvezettek egy jókora csciborhóz, mely félig volt borral ; — csak
úgy merítgettek.
— Kószóntóm ezt a pohár bort a bokor érdemes elejére és minden
emberére; adjon isten jó szerencsét, erót, egészséget s óvja meg
a bokor szerszámját a varsintától.
Ez a varsinta az Acerina cernua L., a vágó durbincs, s a tihanyi
halászoknál a halszííkének elójele.
Az én halászaim erósen osszenéztek a varsinta hallatára; nagyon
meglepte óket, hogy ezt tudom.
Isten éltesse a tekintetes urat is. Be is verjük azt a gonosz
halat az evedzóvel a fóldbe, hogy ne rontsa a halászatot ; mar
honnét is tudja ennek a dolgát."
— Hja, fiaim, sokat tudok már én a Balatonról; bejártam
Kenessét, Fokot, Balatonfót meg Fenéket; de most már lássuk a
dolgot.
— Szivesen elmondjuk az egész sort.
Me mondják maguk, majd kérdezem s ha nem jól mondom,
igazítsanak rám. Hát úgye ez az óregháló.^
— Az a! — Gyékényesnek is mondjuk.
— E meg az istápja.^
— A!
— Az meg rajta a túzsér.^
— Az a!
— Ez meg a monykove
— Munkünek mondjuk.
— Az meg a bikagyékeny ?
— Mi a régi sor szerint torokgyékénynek mondjuk.
— Hát a húzókótélre kotnek-e botkôt.î'
— (A kulcsos* konyókével megbóki a jegyzót) Még a bótkót is
tudja! — Kotünk hát.
— Hát czéla van-e rajta
— De még a czélát is tudja! No már tekintetes uram, sok úri
emberrel volt már dolgom ; de még olyan nem találkozott, a ki a
varsintát, a botkót meg a czélát tudta volna.
Evvel azután megvolt a szükséges tekintély ; elmondtak s elcsinál-
tak azok elóttem mindent; nem fogadtak el egy fillert s széles ¡okedvükben
csak úgy átropítettek a szántódi révhez, kikótve a viszont-
* Kormányos és bokor elcjc egy személyben, kivel majd bóvebben is megi smerkedünk.
L. Tihany.
iSl,.
ÍVI? I
"'E Ni
G. i, 'ri''
■7t ,
i ■ t, " .