:G
? J ■
Ili
Kívülról oda van támasztva a csáklya, pár evezó, vendégpad, szolgapálcza
s a sátor kôzvetetlen kózelében, valami partszakadás oldalába,
belé van ütve a szolgafa — csak olyan, a milyen «terem» — ; rajta 1
rez-bogrács, a melyben a halászlé készül ; ha telik a három fóhalból :
ponty, kecsege, harcsa, — ha nem telik. hát dévér és harcsa csak
akad.
Ez a^átor onkénytelenül is eszébe juttatja az embernek az ázsiai
vándornépség «jurtá»-ját s az a patriarchális szellem, mely a halász-
bokorban uralkodik, szakasztott az. a mely az alfóldi, szétszórt tanya-
világban oly folséges rendet és ósszhangot teremt, az. egyes tanyán
epen ugy, mmt a pusztai kapitányság egész kózónségében, a melynek
alapja a családfó iránti tisztelet, s a fó részéról a komolyság.
A mig déltájban a bokor legénysége a sátor és a bogrács kórül
forgolódik, a mester le nem pihen a világért sem, mert neki hasznos
munkával jó példát kell adni: beül a hajóba, elóveszi a léhéssel tól-
tott hálótüt és foltozgatja a hálót, hol «felszárral», ha két szem
szakadt ki, hol «háromlábbal», ha három.
S a midón késó aikonyat táján végre a mester rágyujt s a bun-
dán nyujtozkodva nagyokat gondol, nagy füstííket ereget, ekkor az
óreglegény a kotelességen túl, ráadásúl, elóveszi a hálót, kóti a fel-
szárat, a háromlábat, bizonyítván evvel, hogy van «embersége».
E patriarchális szellem hozza magával azt a vendégszeretetet is, a
mely e halászok lelkében tüirhetetlen. Horgászszon csak valaki kóze-
lukben,úgy délebéd táján, bizonyos, hogy az óreglegény illedelmesen
eloall: «Tisztelteti az urat a mester és ha nem vetné meg a szegénységünket,
szivesen látja egy kanál halászlére. » A mester'saját kanalát
adja oda a vendégnek, ó maga csak úgy bicskával szedegeti a szépen
megsziijalt darabokat ; — betetózik pedig avval, hogy azt se kérdik :
ki fia vagy,"
Ez a vendégszeretet, a tisztességtudás bensósége, a szigorú ragasz-
kodas bizonyos rendhez minden bizonynyal szintén tórténet elótti
idokbol ered; a mai kor csak apaszthatja — lassan, igen lassan — ,
mert a halász úgy, mint a pásztorembér, foglalkozása 'révén félre )ár
a kozsegi kozelet sodrától, sokat pihen a legjobb anya, a természet
kebelen s ez megtartja egyszerüségében, szokásában, minden jellemzô
tulajdonságában.
;.U
A piszkés sátrát az est szürkületében, minden hozzátartozóval
együtt, képünk ábrázolja. A mester pihenésre tért; az óreglegény
pipaszó mellett foltozgat: a bogrács alatt vigan lobog a gyókérfa;
nem sokára meglesz az estebéd, elkóltik s nyugalomra térnek, hogy haj-
nal hasadtával hozzálássanak a valóban terhes munkához, a tanyave-
téshez.
A tanyavetés így tórténik : Megérkezve a kelló helyre, melynek —
mint alább látni fogjuk — neve is van, kiteszik a laptárost a partía,
ez megfogja a tartókótelet a farhám matakjával s keményen megáll ;
a szolgapálczára megtámaszkodva, bizonyos távolságig beereszti a
háló laptáros végét.
A mester a legényekkel a ladikon van ; az elóbbi a kihányásra
készen kormányoz; a legények gúzsba akasztott evedzóvel a parttol
befelé eveznek.
A kelló ponton a mester kihányja a hálót, mely úgy óssze van
rakva — a súlyozott alja külón, a parás lííle külón , hogy a háló
egy rendben kerül a vízbe s a, mint az ólommal súlyozott ín leszáll,
falszerüen áll meg a vízben ; a két evedzó legény úgy dolgozik, hogy
a ladik vízmentén nagy, lapos ívet kanyarít, melynek nyomát a kihányt
háló jelezi.
Mire a háló elfogy, a mester a felvett irányban kormányozza a
ladikot s folyton ereszti a kijáró kótelet addig, míg a rajta levó peczek
nem jó; mihelyt a peczek megjelenik, a kijáró kiítelet a peczeknél
fogva a peczeklyukba akasztja s úgy kormányoz a kihúzó hely felé.
Ezalatt a laptáros — |ól neki dülve a tartokíítélnek s megtámaszkodva
a szolgapálczára — lassan halad a kihúz(') hely felé, úgy, hogy
mire a ladik a partra ér, a háló már lélkórben áll s az a fó, hogy a
kijáró vége minél hamarább partot érjen, nehogy a halak a bekerített
félkórból kiosonjanak.
Ezért — a mint a ladik a part felé kózeledik — az evezó legények
lázas sietséggel, nyakra-fóre kioldják az evezóket a gúzsból, sokszor
még térdig éró vizbe kiugrálnak ; az egyik megragadja a czuczakarot,
leszúrja s hozzá kóti a ladikot, a másik a partra rohan, megragadja a
kijáró kótelet s nekidül ; odasiet a másik is, s ó is nekidül, végre
a mester is kilép s maga nekidül ; — úgy húzzák a kótelet, hogy szinte
orrukkal szántják a fóldet, mert a préda biztosítása attol függ, hogy
lil