34
nyos kôrülmények között, például kiásva, az ôskornak tulajdonítot-
tunk volna : sokszor igen elorehaladott nemzetek halászatában még
ma is élnek.
Mindez együttvéve nemcsak idôre és idorendre nézve, hanem
egyáltalában is csak viszonylagos értéket kölcsönöz az óskorról szóló
fejtegetéseknek.
AZ ÔSHALÂSZ NYOMAI.
Az ósrégészet rendszeres ásatásai, a barlangok kutatásai arra taní-
tanak, hogy az ôshalâsz nyomdokai elvezetnek a fóldkéreg alakulásai-
nak ifjabb korszakaiba.
A barlangokban fólkutatott, halászatiaknak vett eszközök között
mint legrégiebbek azok vannak elfogadva, a melyeket B o y d - D a w -
KiNS, a kiváló angol barlangkutató, az ugynevezett Kent barlangból
Kents Hole — határozott meg.
A két szerszámdarab csontból készült dárdaszigony ; ôsrégiségét az
mutatná ki, hogy a kardosfogú oroszlán csontjaival együtt találtatott.
Az ôslénytan tudománya a kardos fogu oroszlânt —■ Machairodus
longidens — a fóldkéregnek ugynevezett «legifjabb phoczén» alaku-
latâhoz sorozza, tehât ahhoz, mely a jégkorszakot s a diluviumot meg-
elôzte s a melybôl az ember létezésének nyoma biztosan mindeddig
kimutatva nem volt.
Ez a kórülmény sokat àrt annak az állításnak, hogy ez a két
dárdaszigony valôban a legôsibb ; s azt B o y d - D a w k i n s érezte is ;
rajta volt, hogy a legifjabb plioczént a jégkorszak kezdetével kiegyen-
litse, akként, hogy az oroszlán a mondott phoczén végsô szakából
való volt, a midôn már az a lehülés vette kezdetét, a melybôl a jégkorszak
keletkezett.
Ez természetesen csak fôltevés, melynek dôntô sùlyt nem tulaj-
donithatunk s legjobb avval érnünk be, a mit F r i e d e l E r n ô * mondott,
hogy t. i. ha e dàrdaszigonyok a barlangoroszlânnal nem is
egyidejüek, de minden esetre igen régi, valôban ôsi korszakból valók.
A most dívó fólfogás szerint az u. n. kókorszak az, a mely az
* Aus der Vorzeit der Fischerei. Berlin 1884.
emberi mûvelôdés legôsibb szakának vehetô ; ebben dívott a termé-
szetadta anyagnak, a kônek, szerszámmá való fóldolgozása.
A halászó ember nyoma, kószerszámban kifejezve, a diluviumon
vonúl és eltart az alkíviumig, ama rétegekig, a melyeken a mai
ember is él ; sôt ezekre is átmegyen.
Ez a mai korban tudományos kózfelfogás, noha a halászat természete
reá mutat, hogy szerszám tekintetében a legôsibb kor a fa kora
volt, a mint ez e rész utolsó fejezetéból ki is fog tünni. De most
kóvessük a kózfelfogást.
E két korszak átmenetét a nagy puszták alakulata jellemzi sajátla-
gos puszta nóvényzetével és kivált halaival is. A mint t. i. a jégkorszak
fóloszlásából eredó víztómegek elhelyezkedtek, megásták med-
róket s így igazi szárazfóld keletkezett, állatvilág fejlôdôtt, külônôsen
pedig roppant halbóség támadt, mely faj szerint maig is megvan.
A puszták korszakához kótótt halboségnek mai maradványai a
Wolga és a Don, úgy a magyar Alfóld folyamai is — az utóbblaknál
a halirtás elótti kort értve.
A diluvium legrégibb alakulatai gyanánt azok a nagy kovatelepek
vannak elfogadva, a melyek a Somme folyó vólgyében, s vízellené-
ben haladva, kivált Saint Acheul táján igen hatalmas és jellemzô réte-
geket alkotnak s a melyekhez viszonyítva, hasonló rétegek már tôbb
ponton találtattak.
Ezekben a kova-kórétegekben számos nagy, nehéz kószakócza
vagy jegellôkô * található, a melyet az ôskor halászó népei a jég alatt
úzótt halászatnál a jég áttórésére, vagyis halásznyelven szólva, a halászó
lékek kijegelésére használhattak.
Hogy ezen a nevezetes ponton halásztelep volt, ezt onnan követ-
keztethetjük, hogy ott három folyó szakad egymásba, t. i. a Somme,
Noye és Arve; s nem csak a dolog természete, hanem az élet is reá-
tanít, hogy ily pontokon halászság telepedik le.
Ezek a jegelló kóvek vagy kószakóczák lerepesztés, helyesebben
szilánkolás útján készültek, tehát oly eljárással, mely a kovakó jellemzô
sajátságaira van alapítva, a melyról t. i. jól alkalmazott ütéssel,
vékony szilánkok lerepeszthetók.
Minden mesterszó magyarázata megtalálható a munkához csatolt Mesterszóíárban.
Î*
,-F I
r I , L < 4