Nyári napnak alkonyiilatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál ;
Ott hol a kis T ú r siet beléje.
Mint a gyermek anyja kebelére.
Magyar bércz méhéból fakadó ezernyi forrás ere indít téged a
nagy lapály felé; havasi tájakon virgoncz gyermek, az elóhegységben
elóre tórtetó ifjú és onnan kikerülve a tôkéletes magyarember képe
vagy !
Sima tükrén a piros siigárok
(Mint megannyi tündér) tánczot jártak,
Szinte hallik lépteik csengése.
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Oh, ez a sarkantyús gondolât csak akkor születhetett, a mikor
magyar kóltó magyar folyóról írt —■ és leírta benne a magyar ember
nyugodt napjainak képét; de azután ott a háborgás is;
fii "■!
«Jön az árvíz, jön az árvíz!» hangzék
S ’ tengert láttam, a mint kitekinték.
Mint az orült, ki letépte lánczát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bógve tórte át a gátot
El akarta nyeini a világot ;
Ime a magyar ember háborgó napjai! —■ El akarja nyeini a világot;
de nem nyeli el; legalább eddig nem nyelte e l !!
Az a szalmatüz, mely nagyot lobban s oly gyorsan lohad.— —•
hát kevesen vagyunk ; telve vagyunk nemes torekvéssel — ez lob-
bant; kevés az erónk, hogy kitarthassunk —■ ez lohaszt!
A Tiszában lakozik a telhetetlen harcsa, a rabió csuka, a szelid
ponty és jámbor keszeg; benne vonúl a királyi sóreg, turkál a kecsege,
terpeszkedik a durbincs szúrós sôrényével — a magunk k é p e ! -------
Pedig a magyar ember sokban hasonlít az angolhoz, kivált a halászat
dolgában.
Szereti a szabad természetet ; ott a magánynak ékesen szóló csend-
jét ; — lesi az életmód legparânyibb sajátságait ; edzett és kitartó ;
leleményes; a természet kebelén sohasem unatkozik, mert eleget ért
ennek nyelvéból ; de hát csak a «kékbeli» s ez a baj. — Higyjük,
hogy megjavul.
A Z IG A Z I H A L A S Z A T . 549
M¡ legyen már most az igazi horgász kátéja."
Igazi horgász csak az lehet, a ki valóban szereti a természetet.
Ki arra tôrekszik, hogy megértse életének tüneményeit.
Ki teste, lelke erejét a természettel való bensó viszonyból meriti.
Miben gyökerezik ez a bensó viszony.:*
Legelóbb is a szabad természet tüneményeinek komoly méltatá-
sában.
Ismernie kell a víz tulajdonságát, ennek a hal életéhez való viszo-
nyát; nemcsak általánosságban, hanem fajról-fajra.
Ismernie kell a víz sodrát, forgóit, órvényeit, góbéit, sugáit és
lengjeit, ezeknek a hal életéhez való viszonyát; a partoknak ezekre
való befolyását.
Meg kell barátkoznia a part nóvényzetével, a rajta éló rovarok
életével, kifejlódésével, mert a hal sokszorosan ezekkel táplálkozik.
Fól kell ismernie magának a víznek rovaréletét, úgy azt a szakát
is, a melyet a vizen kívül, valamint azt is, a melyet a vízben tólt el.
A midón ezekkel alaposan megismerkedett, megszünt elótte a
természet némasága; minden kavics, minden fííszál, a rajta üló kis
rovar, ennek álczája, mint jó ismerósét szólítja meg s ó mint ¡ó ismerós
köszön vissza.
Meg kell ismerkednie a halászó vidrával, a halászó sassal, a patak
legragyogóbb ékességével: a jégmadárral, a fürge, fehérmellü vízi-
rigóval ; a vidranyesttel ; folyamok mentén és tóságokon a begázoló
és úszómadarak változatos alakjaival, szóval mind avval, a mi életével
a vízhez van kótve, tehát a hallal is viszonyban áll.
A midón ezekkel megismerkedett, minden lépten-nyomon érthetô
szóval kószónti a levegóég, a partszélek és a víztükór fólséges állat-
élete.
Tudnia kell az évszakok viszonyát úgy a vízhez, mmt állatéleté-
hez; sót tudnia kell az éj és napszakának ezekhez való viszonyát is.
És mindebben a konyv csak vezetó fonala; S. valódi oktató a természet
maga legyen ; mert a midón a legjobb kónyv is csak egy adott
viszony alapján szól, addig az éló természet tüneményei az egyes pontok
viszonyaihoz képest ezerszeresen módosulnak s épen e változatosság
felismerése az, a mely az emberi értelmet a legmagasabb fokra
emeli, mert ónállóvá teszi.
iá
c !:í
irDT..'v..T,
■)ii, .
■if' I; Ib
ií:i
■i i f í
'i:lii . :I
9 ■í'i i!
!
fi r
: 7 . ¡ r
7■V:-7 u'Tfeiv
T ’
i'p."
8 gii
m.
fili! ! ' i.í M.l
F > : i : L
fifi..' i i: fi. i
f i'8" fiifi i'
É ' ' ' ' . í f i f i :