ri;
'FT
LiHf
:ÌÓ
rii ’f
■ i l
:r i
i r
503
Ekkor magához keríti a hálót, biztos fogással a kopótyú táján
ragadja meg a prédát ; felhúzza a vesszóbárkát s beléteszi ; azután
újra kezdi a lesést. — Csak nagynéha pillant félre szomszédja felé s
nagy ritkán kiált oda avval a nagy távolra szóló vontatottsággal :
«Vaan eee szöörööncse .4.
így üzi az áradásokon mesterségét a vészek halásza ; de megváltozik
az, a mikor a tél hidege beköszönt s a vizek színét vastag jégkéreg
borítja.
Ez teszi próbára a vészhalász szívósságát — népiesen szólva,
« csigavérét».
Ekkor kiköltözködik sokadmagával a jég hátára, nagy, négyszógletes
lékeket vág, a melyeken az órvósháló befér ; egy kis szalmát dob
a lék szélére s erre lekuczorogva lesi a jó szerencsét.
Igaz, még a fagyok beállta elótt felállította a vejszéjét is, melynek
lészája átfogja az egész folyást, hogy megkészítse a barangoló halnak
a csóbórból a vederbe való jutását, t. i. hogy a hálót kikerülve,
belé kerüljön a vejsze fejébe, honnan a «szácsira» biztosan kiszedi.
El vannak ók a legkeményebb fagyok idején a vészek táján. Egy-
egy hatalmas tólgy derekához oda támasztják a korhadt lészát, meg-
hányják gazzal, hogy a szél át ne járhassa, azután tüzet élesztenek s
rátelepednek egy kis szénára; — nyársra húzzák a dévérkeszeget, a
jázhalat, sütógetik; kózbe füstól a makra; nagy gyéren járja a szó is,
hogy hát ki merre van, meg mikor is volt az a nagy szerencse, aztán
hogy bibllás Molnár János uram már felhagyott a halászattal ; de
újságot tart s a falu legokosabb embere ------------
Mikor én jártam náluk •— istentelen kemény egy tél volt akkor — ,
hát ott ült a tüz mellett a szabadságon járó honvédbaka s a természet
ólén — tehát igazán «szabadságon» — tisztogatta «oldalfegyverével»
a keszeget; arcza csakúgy ragyogott a boldogságtól, mert sült keszeg
mellett, a káplár parancsszava helyett, hallgatta azószbecsavarodott régi
szabású obsitos nagymondásait «azokrúl a repüló halakrúl, a melyek
felszállottak a hajó elótt, mikor Venécziábúl Veronába vitték, — hej
meg arról a tengeri kisasszonyról, mely oly nagyon ¡s hivogatta
Mihály uramat, k¡ akkor még Miska soron volt s hozzá olyan nyalka
magyar baka, hogy az a sok talián princzész csakúgy bomlott
utána. — »