Siàïl I
i í!
|.i
376 T E R M E S Z E T H I S T O R I A .
szervezet még azon a magaslaton is, a hol az ú. n. kozmikus nagy
okoknak látszólag nincsen alávetve.
Ha a nóvevénynek az 0 életéhez — a fóld adta táplálékán kívül —
világosságra, levegóre és bizonyos melegre van szüksége, akkor ért-
jük, hogy az egyik fószükség elvonásával mególjük a nóvényt; értjük,
hogy a tél, melyameleget elnyeli, egész nóvevénysorozatokatis megól
— ám más csak levelét hullatja, hogy a meleg visszatértével új életre
keljen; de az idók során ez is végét éri még akkor is, ha életének
feltételei megvannak, vagy akár fokozódnak. —■ Az alsó szervezetü nóvevény
keletkezése, élete és leáldozása sokszor perczekre van óssze-
szorítva : — a százados tólgy, a Libanon czédrusa mintha az idóvel
daczolna. A nóvevény megveti gyókerét a hegy száraz csúcsán, elborítja
a nedves vólgyet, leszáll a víz színére, a víz alá s mindenütt végzi
életének kórfolyamatát ; — anyagot felvéve, megváltoztatja, épít
magán, maga kórül, mert élve, másnemü élet feltételéül is szolgál : a
lények százai és ezrei hozzá vannak kótve ; sót hozzá van kótve nóvevény
a nóvevényhez is.
Szakasztott ilyen az állatélet képe is. Minden képzelhetô viszonyok
kózt reátalálunk — egymást kiegészítve, egymásra szorúlva,
egymással közremüködve ; a levegóból a hegycsúcsra, innen avólgybe,
innen a víz színére, a víz alá s le a tenger feneketlennek mondott
mélységébe szállva; élve a teljes világosságban, a barlangok örök
sótétségében ; mükódve a verófényen, az est homályában, az éj minden
szakában.
Egyike a legvonzóbb tüneményeknek az a keresztezódés, a melyet
— immár csak gerinczes állatokra szorítkozva ■— a külónbózó
szervezetü állatok élete folyásában tapasztalhatunk, a mely keresztezódés
bizonyos szervezeti részeknek egynemü berendezésében és
alkalmazkodásában van kifejezve.
Látjuk, hogy az emlós állat nincsen kizárólagosan a röghöz
kótve. Az u. n. taguan-nak — rópüló mókus —• szórós bór feszül
az elsó és hátulsó lábpárja között, az állat az ugrással ezt kapcsolja
óssze s le tud bocsátkozni a magasból, mint a gyermek papirsárká-
nya; a kaguan bóre már a farkát is bevonja, sót az elsó lábpár
és a nyak között is feszül s ez az állat — W a l l a c e szerint — tizennégy
méter magasból leugorva, 70 méternyi közön bír átlebegni.
A H A L A T E R M E S Z E T H A Z T A R T A S A B A N . 577
A denevéreknél már valóságos hártyaszárnynyal van dolgunk, a melylyel
ez az emlós rópülés dolgában versenyre kelhet a legügyesebb
róptü madárral ; sót életének fenntartása egyenesen a rópüléstól
függ, a melylyel számos madárnak a pályáját keresztezi, olyanét is.
a mely épen úgy, mint a denevér, alkonyatkor kél szárnyra, hogy
eledelét megkeresse. A midón itt az emlós állatot a rópüló madárral
egy életvonalon látjuk, viszont akadunk elég madárra — strucz,
kazLiár és leginkább a kivi — , a mely egyenesen a röghöz van kótve,
s így élete módjával keresztezi sok lábas emlósét. Egészben hasonló
viszonyra bukkanunk a csúszómászók között is, hol a rópüló sárkány-
gyík — Draco volans, Keletindia — a rópüló mókusénak megfeleló
szervezettel bír, holott más gyíkalakok életók minden mozzanatâval a
röghöz vannak kótve; sót W a l l a c e följegyezte, hogy Keletindia egy.
békája, a Rhakophora — magyarúl talán lappantyús béka — , mely a
mi zóldbékánk családbeli rokona, melynek roppant hosszú újja s
ehhez képest roppant terjedelmü úszóhártyája van, bemondás szerint,
a magasból ugorva, inkább lebegve, mint esve száll le a fóldre. A rópüló
hal úgyszólván ónkéntesen sorakozik ide.
A rópülést tartva szem elótt, itt már emlóst, madarat, csuszómá-
szót, kétéletüt — béka — és halat, ha nem is egy színvonalon, de
egy bizonyos színtájon találunk ; viszont találkoznak ugyanezek a röghöz
s illetôleg kizárólagosan a vízhez kótve is.
Forduljunk most egy más sorozathoz, melyet a róg és a víz kínálva
kínál. Ugy találjuk, hogy számos emlós kitünó úszó ; ezek kózül kiválnak
azok, a melyek nemcsak úszók, hanem kitünó bukók Is, a melyeknek
ez már életfóltételük ; — elég itt a vidra folemlítése is. De
ez a sorozat még sokkal tovább halad, mert a fókának már csak az
elsó lábpárja valóban láb, a két hátulsó már szembeszókve hasonlít a
halkormányhoz ; az állat a vizen kívül már tehetetlen, agyonbunkóz-
ható teremtés s ezt a «természet büszke ura» talán nagyon is hasznára
tudja fordítani. És e soron még tovább haladhatunk, mert a czeteknek
elsó lábpárjok már húsos úszószárny forma, a hátulsó végtagok pedig
egészen hlányzanak s a testók farki részének teljesen halkormány formája
van, avval az egy külónbséggel, hogy állása vízszintes.
A czeteknek a vízi élethez való testi alkalmazkodása már annyira
tôkéletes, hogy a halvoltukba vétett hitet a tudomány egész hatalma
' c.i.'i;: ■!
li
3'
■ í
■ r
t!.
... it »