tés éjszakának idején buvös egy látvány: a túz fut — majd megáll;
magasra lobban. majd lohad ; majd csak a gomolygó füstfelhó van
megvllágítva hasonlóan ahhoz, mely a tuzhányó hegyek torka fchlött
lebeg; a fény ezernyi változata, úgy, a mint a túz alacsony füvet,
magasabb sást pusztít, vagy a cseretek nádjába kapott.
A csíkász int s bevezet a nádba; itt van az elso «csíkgát». Nagy
darab lápnak minden felszedheto giz-gazából készült, jó. lépés széles-
ségü s gátszerúen elnyúló alkotmâny ez, mely alig emelkedik a víz
színe fólé, az ember lába alatt süppedezik s vizet bocsát mint a meg-
nyomott spongya ; három-négy lépésnyire egymástól, keresztbe-
járó csorbák vannak, ú. n. kashelyek, a melyekbe a csikkasok vízszint
vannak beillesztve — felváltva a verseggel a gáton innenre,
túlra s oly mélyen, hogy a verseg nyilása a víz színe alatt van. A gáton
innen és túl nyilt nádas cseret terúl el s a csíkok iparkodnak innen
is, onnan is a gáton átszállani; így biztosan belékerúlnek a csikkas
tômlôczébe.
Emberünk kiemeli a csíkkast, szádjával lefelé fordítja, kiveszi a
kas farából a csóvadugót, fél szemével belekukkan a kas méhébe s
ha fogott a kas, leteszl a kalapját, megfordítja a kast s bedónti a fogot-
tat a kalapba, mely ilyenkor szürô is.
A kalap meghemzseg a sok istenadta lápi teremtéstôl ; kigyózik
a csik, búvik a zömök pócz vagy peczehal ; az apró kárász szípákol,
hányja-veti magát; ifjú s vén goték ügyetlenül kapaszkodnak, vissza-
esnek, vagy hanyattvágódva mutogatják tarka hasukat; a csíkbogár
uszólábával evezés módjára rugaszkodik, mindig azon iparkodva, hogy
a tóbbi apró boldogtalanságok alá jusson. A csíkász kiszedi s kihányja
a csiga-bigát, gotét, bogarat, a póczot és kárászt, a csikot pedig bedónti
a csíktókbe.
Ez a «rekesztéses» csikászat, melyet nagymértékben kivált tavaszkor
úznek, a mikor a láp kidagad s a csik a kióntésekbe veszi magát.
Keressük fol immár a lápkutakat, a valóságos lápi csikászatot.
A csíkász figyelmeztet, hogy szorosan a nyomába lépjünk. K e s keny
csapáson nádak és gyékények között haladunk, majd kurta, majd
hosszú lépéssel zsombékról zsombékra hágva. A csikász lápibotja
folyton puhatol s ha itt-ott elvéted a nyomot, térdig süpped a lábod
a mocsáros, szennyes habarékba.
‘TU
A csapás végén sík tér nyilik, átellenes szélén náddal szegve.
A szennyes zöld alapból a lápi páfrány kaczagózóld levele emelkedik
mohaszerü, összeszött aljból; ez az ingóláp.
A mint rá lépünk, enged mint a kelet legpuhább szónyege ; sot
még ennél is jobban, mert a lépés súlya alatt hullámszerúen meginog
az egész térség; a láb alatt medencze támad s nyomban serkedezik
belé a víz.
A csikász és az, a ki kóveti — kóvetni meri — magasra emelgeti
a lábát ; imbolyogva haladunk.
Ez a nóvevénytakaró vizet borít ; sokszor alig arasznyi vastagságú,
de feneketlen mélységet rejt; a láb izmai ennek tudatában ósz-
tónszerúen megfeszúlnek; úgy a mellkaséi is; szóval a test nem súlyát,
hanem nehézkességét iparkodik elenyésztetni. Jó menet után elérjük
a lápkutat, mely vagy természetes, vagy a lápmetszóvel kerekre kivágott
nyilás, a melybe a csíkász a kast szádjával lefelé vagy legalább
dülve állítja be, hogy a levegóért felszállingózó csik belétévedjen.
Képünk egy lápi «hegy» kózelében elterüló ingólápot ábrázol,
lápmetszóvel kivágott lápkúttal s beállított csíkkassal. A csíkász lápi-
bottal, csiktókkel kezében, csíkputtonynyal a hátán épen a kút felé
lábol.
De a «csíkszüret» téli idóre esik, még pedig nagyon természetesen.
Ebben. az évszakban a láp egész fólszínét jégkéreg borítja s a
csíkok seregei megszorúlnak levegó dolgában, a melyre pedig nekik,
életük minden ú. n. keménysége daczára is nagy szükségók van; a ki
tehát a lápok alkalmatos helyein léket vág, az szüretel, mert messze
kórnyék csíkja, póczhala odacsódül a lékhez, hogy levegóhóz, vagy
legalább levegóvel áthatott vízhez jusson. Az Ecsedi láp egész kórnyékének
fólkelhetó népe ilyenkor a csíkászatnak él, mindenfelé léket
vagdos s megrakja csíkkasokkal. Természetes, hogy ilyenkor felesleg
is akad s ez belékerül e tájon a «véterbe», egy öblös, kerek, fedeles
kosárba, a melyet a mocsárba sülyesztenek, máshol a csíkgódorbe,
mely ásva van s a melyet ráhányt gazzal óvnak a befagyástól.
A láp télszakán is sajátosan érdekes ; friss hava tele van nyomokkal.
A tapsifüles nyúl, a róka, a vadmacska bevonúlt; járása, kelese
esetról-esetre kóvethetó ; a télen hófehér s csak farkahegyén fekete
hólgymenyét sürü nyoma, a foglyok alvóhelye kónnyen felismerhetó,
31’
f í " - «i
mi» -- ^
IM
M i
1 VJ
I lÉ HJIÍ.
i i
! '( ”i...
■17
r-—J l;..
r H ' i f iT
i
-
13 t H*
.
? Il i .
ih
i y