^ A % y ó kotél egy vékonyabb, rovid kotél, a melylyel a húzókótél
az istáp keresztkóteléhez, továbbá télen a vezérrúd a húzókótélhez
van kotve. Azt mondják, hogy nem illenék halászembert mással, mint
szerszámkótéllel eligazítani.
De a szervezet még tovább megyen. A bokor emberei, mint halászok
mind egyformák ; a kormányos, vagyis a bokor «eleje» csak
akkora osztalékot kap, mint a többi társ s alapjában csak meg van
tiszteive. t.i. órz, a ládát, a k o r s ó t - l o - q itczés - , s nála tartják
az osszeiövetell; egyedül a .Tzibékkel való gyalázatos eligazitásból.
jár neki tóbb, mint másnak.
De a bokor belélete soknemu s ehhez képest ki vannak osztva a
hivatalok, úgy, hogy rendesen csak három ember a valóságos kóz-
legény.
A hivatalok a Disznósi bokornál így vannak betóltve :
Kis Péter kulcsos, bokoreleje és kormányos;
Német Vincze, íródeák ; — ma már jegyzó ;
Farkas Péter, hegyenjáró,
Molnár Imre, kisbiró;
Pálfi Károly, gyalogszer haleladó ;
Major János, kocsiszer haleladó ;
Farkas János, czémester;
Kovács József,
Kovács Vincze,
Horvát Márton, halásztársak.
A kisbiró mindig a legifjabb halásztárs ; ezt küldózgetik ide-oda;
fokotelessége a halászat idejét bemondani s ha éjszakának idejérl
esik, a bokrot felkólteni.
gyalogszer- és kocsiszer-haleladók az elárúsítást végzik ; gazdái
a bokornak.
A czémester igazítja a szerszámot. A hegyenjáróról külón szakasz
íog szólni.*
Ha egyik-másik «hivatalos», vagy egyáltalában bokorbeli nem
larhat el kótelességében, akkor csefrésf, azaz helyettest tartozik
állítani.
Ha valamely társ békétlenkedik vagy rendetlenkedik, a bokor
Lás d : «A látott hal».
osszeül és meginti egyszer—kétszer— háromszor; ha ez nem használ,
«eligazítják».
A tizeden felül az apátság konyhája számára bizonyos mennyiségií
halat minden bokor ád ; ezt «szerhalnak» nevezik.
A mint látjuk, a tihanyi halászbokrok valóságos kóztársaságok,
melyeknek saját tórvényeik vannak ; a fennmaradás a legtermészetesebb
módon biztosítva van, czéljukat pedig kimú’velt munkafelosztás
révén érik el.
Mielótt a tihanyi halászság egyéb, általános jelentóségü ügyeire
térnénk, álljon Itt még egy vonás a bokor belsó életéból.
A bokor nemcsak hivataloskodásra, hanem más ótletból is óssze-
jón a czéháznál, vagyis a kulcsos hajlékában. Olyan barátságos óssze-
jóvetelek ezek, a melyeknél a már többszörösen említett korsóé a
fószerep s ilyenkor láthatni, hogy a halászarticulus legkisebbik ren-
deletét is pontosan megtartják. A ki belép, kezet nyujt társaínak s ha
mulatozás kózben csak egy perczre Is távozik, a szomszédjában ülók-
kel kezet szorít s ugyanezt teszi visszajóvetelkor Is.
Olyan csendes mulatozás ez, mely mélyen jellemzi az igazi ma-
gyarembert, ki a «Hanswurstot és Spassmachert» soha be nem veszi.
Elbeszélgetnek, bodor füstóket eregetnek s közbe-közbe koczczin-
tanak. Bejón az egyiknek, a másiknak a felesége, anyja, lánya s
hozza tiszta kendóbe kótve a vacsorát. Igy jócskán felgyülekeznek ; a
férfiak az asztal kórül, az asszonynépség a boglya vagy a cserép-
kályha tóvében, külön-külön. Mikor már jól kibeszélték magukat,
hát nyugodalmas jó éjszakát kivánva, épen oly csendesen elszéled-
nek, mint a hogy felgyülekeztek és elvoltak.
De mikor beüt a jó szerencse, vagy vendég vetódik Rózéjók,
akkor erósebben lüktet a bokor mulatozása; a kisbiró síírú'n jár a
kancsóval a pinczébe s járja a felkószóntés, meg a tréfás szó is ; és
ha ügyes a vendég, kicsalja azt a magyar természetet, mely akkor nyi-
latkozik a maga zamatosságában, a mikor a kulcsos, poharat ragadva,
a szoba kózepére áll s a bokor tagjai kórbefogják ; kiki tele pohárral.
Ekkor rákezdi a kisbiró:
Én vagyok a halászlegény.
Én járok a víz tetején ;
Én fogom az aranyhalat
A tihanyi hegyek alatt.