Ipü
IS
II
I
28
lászember ugyanarra, a mire a szántóveto evvel a szóval él: «ki mint
vet, úgy arat».
« A7 a hal a legs^ebb, a mely a hálóból kiugnk. » Ez egy általános
emberi tulajdonságot fejez ki ; — még az anyának is mindig az a leg-
szebb gyermeke, a kit a halál elragadott tôle.
«Kivefetfe a hálójáf» szép leány, szép menyecske — de a csu-
nyája is — a legény után, prókátor a per után, uzsorás áldozata
után — a legrégibb mesterségek egyike.
«Hálóba keriilf», ha t. i. a kivetés sikerült.
«Horogra kerül» leginkább a legény a lányéra — azután ott vergódik
a házasélet szárazán.
«ÁfkO'Off a hal a hannadik vígbeii.» Az elsô víz az, a melyben a
hal él, a második az. a melyben fó, a harmadik az, a melyet az ember
a halra iszik; megromlik a gyomra, azért átkozott az a víz; a hal bort
kiván. Ez olasz barátok tanítása; de magyarember regulája is,
«Zavarosban halásyk.» Ez talán leginkább kózszólás, mely a fon-
dorkodó haszonleséstól a szemenszedett csalásig festi a becstelenség
ôsrégi mesterségét.
« Karó kögl a potyka. » Mikor már a potyka a varsa karói kózt van,
akkor biztos a veszte — az embernek is, ha nem vigyáz. Az alkalom
ezer karós varsával áll élete útján.
«Csuka vanatóban», a házsártos, kapzsi, békétlenkedó ember,
mikor család, kozség, vármegye, ország nyugalmát zavarja ; de a tevé-
keny is, mikor a restség pocsolyájában az iszapot túró emberpotykát
ósztókélni kezdi.
Ez, a mesterségen kívül, a magyarember viszonya a halhoz.
i' Ï'.
I.
TORTENETI RESZ.