"S. ■
! • ■i :.9
■f.p
A C S I K A S Z . 481
s a mint az iszapba furakodik, felhoszeriien zavarja meg a vizet ; a
lomha tányércsiga (Planorbis corneus) mindenütt látható; egy-
egy kónyókéles kanyarodáson, mint valami egér, úgy surran a gyón-
gyos vízicsirke; majd szárnyra kap a bagolyszínü «bólómbika» ; mindenfelól
hallszik a szárcsa rikkanása.
Hirtelenül vége a náderdónek, a ladik partot ér; buján pázsitos,
telizóld szigetre értünk, teljesen begyepesedett emelkedéssel, melynek
szabályos négyszóge maga mondja, hogy «fóldvár».
Az egész nem tóbb, mint kórülbelül 400 □ méter, mintegy 3 méter
emelkedéssel ; a láp belsejében való elhelyezéséból kóvetkeztetve,
talán inkább nehéz idók menedékhelye, mint hadi alkotmâny.
A magaslatot meghágva, sajátos látvány kapja meg a szemet ; a
szemhatár legszéléig egy fény nélkül való barna 'tenger hullámzik, a
melyból kikél Tyukod templomának sugár tornya. Nád, nád és nád,
melyet a szelló lenget, a szél hullámzásba hoz, a vihar lefektet!
A láp moszkitója, a szúnyog, felhószerü rajokban járja a tánczot ;
a félig bagolyfejü nádi ólyvek lágy szárnycsapással lebegve. meg-
megállva, fáradhatatlanúl keringenek, lecsapnak. eltünnek, hogy ismét
megjelenjenek ; a rucza kisebb-nagyobb csapatban kél és tovasiel ;
a lesésben kifáradt gém lomhán szárnyra kap, hogy más cseretben,
vagy valamely lápi «róna» szélén újra csak lessen; — sir a bíbicz,
pelyhes fiát féltve ; a nádi veréb éktelen lármát esap nádszálak kozé
kötött fészke táján s a messze távolban átlászfehér halászcserék lenge-
deznek, róptükkel hírt adva a szemlélónek, hogy ott rónavizek tükre
csillámlik a verófényben.
A szüz természet elragadó képe ez, mely mélyen bevésódik
annak lelkületébe, a ki a természetnek igazán híve, barátja.
Es itt van az igazi «csíkország» hallgatag királyával ; a csíkász
pedig, kit a kózség kózepén megnyom az adó, megzaklat az idók nyo-
morúsága, itt szabadnak érzi magát — tudja, hogy itt ó az úr s innét
van az ellenâllhatatlan vonzó eró, mely a lápra viszi.
A szemhatár szélén túl is, innen is, hol keletre, hol nyugotra
vagy más világtáj felé' — lomha fekete füst gomolyog; hol úgy, mint
a jó Abel, hol ismét úgy, mint a gonosz Kain áldozatának füstje; ége-
tik a lápot az év minden szakán, nagyban természetesen késó ószszel,
télen és tavaszkor, mikor sok az elhalt száraz nóvényzet. Ez a lápége-
M e r m a n O. A m ag yar halászat. 5 I
■
. ""Pii!
/ V ' F
:..... ■ ¡fTiUr'm a-i-,r.
,e:
r,-
ri "■
tl(3 M . ’ I M r r -