. '■udì
■riri! U D í i
Tri fefe.fiu
■■riii D.
; D ; . *
Uri
u;
.;í
4,
M "i
l l J I
470 M A G Y A R H A L Á S Z É L E T .
örökösen változott. Változtatta a foldárjának föl- és leszállása ; a folyók
áradása, apadása, az esók járása; a pákász pedig ezeket mind ismerte.
Jól tudta, hogy a tartós eso melyik részen lágyít, az áradás hol sza-
kítja meg az ingó lápot, melyik része birja az üres, melyik a megter-
helt szekeret, a gyalogost, a lovas embert, az egyes marhát, a nagy
falkát.
Nappai ezer jel szerint igazodott el ; fóképen a nóvevények és
nyilt vizek után. Jól tudta, hogy a nád, a sás, a gyékény, a páfrány
milyen aljon terem; ismerte a nádüstókót, a cseretet, a rónavizet;
éles szeme meglátta a surû nóvényzet alján serkedezó vizen a vízi
lencsét, mely lápkútnak, mélységnek, a takaró nóvényzet csalékony
voltának a jele. Éjjel csillag után igazodott.
De a miben tôkéletes mester volt, a miben senkisem tehetett túl
rajta: az állatismerete volt.
Ugy, a mmt a szúnyogok raja egy gomolyban játszadozott, alant
járt, vagy a magasba tartott; a mint a rónavizen a vízi bogár partfelé
vagy a parttól távol kergetódzótt, czikázott; a mint a csíkbogár fel-
kerekedett s a vízból szárnyra kelt, a csiga karón. nádon fólfelé
mászott, vagy az alján maradt: ez neki mind áradás, apadás jele volt.
A mmt ez vagy amaz a madár szólt, keringett vagy alantjárt, a mint
más hálóhelyre költözött, Ide vagy oda rakta fészkét, a mint a nádi
pók szövögette hálóját, a vízipatkány, a güzü ásta lyukát: az mind idó-
járást jósolt.
A madár helyi mozgásából a kózel jóvóre jósolt ; a madarak tavaszi,
ószi vonúlásából kiolvasta az évszakok idójárását.
Nem rópült fel madár, melyet meg nem nevezett volna ; nem rakott
fészket, hogy a pákász ne ismerte volna; a madár szokását, életmódját,
mint minden állatét, a legapróbb részletig ismerte; szedte
tojását, fiát; nem csoda, hogy akkor fogta el, a mikor épen akarta,
vagy szüksége volt reája.
E mellett mindenkor halász is volt. A legapróbb részletig tudta a
csik, a csuka, a kárász, a czompó, a bobály járását, szokását, ívó-
helyét, megfekvését, felszállását, a fenéken való járását; — fogott is a
mennyi épen kellett.
Csúcsos nádkunyhóját a rétség és lápok belsejében «hegy»-re
építette, inkább rárakta, hogy kónnyen el is vihesse ; emlékeztetett
ez a nyári kunyhó a finn « kótára», mely azonban fenyórudakból készül.
A «hegy» nem hegy s nem domb, hanem a lápi ember fogalma
szerint — szilárd sziget, a melyen a mocsárfüz, a rekettye, néha az
eltórpüló nyárfa, megvetheti gyókerét. A tüzhely a kózépen s csak a
sík földön volt ; fölötte függött a horgas szolgafa, mely a bográcsot
tartotta; a gorczok táján a nád kozé be volt szurkálva a kanál, az ár,
kés, orsó, viszáló, fésü ; köröskörül hevert a «czókmók», bunda, szür,
a lápi bocskor; az eleség s az ürgebórbe rejtett borotva magasra volt
akasztva ; mert a lápi ember, a pákász mindig borotválta az állat.
Kívülról a kunyhó csúcsa táján feszült a rókabór. néha nyúl vagy
vadmacska; a kunyhó kórül járkált, lubiczkolt a pákász «majorsága».
szelidített, pelyhes korában kiszedett vadrucza, vadlud, néha egyegy
csonkaszárnyú darú, vagy kócsag is.
Csak a rangosabbja készített putrifélét, mely kissé be volt ásva a
fóldbe — fai helyett; aztán rá volt rakva a fedél, megfóldelve a
tóvén környöskörül. Se ablak, se kémény ; az ajtó fólótt egy lyuk, a
hol a betóduló világosság s kitóduló füst örök harczban állottak egymással.
Itt járt-kelt a feleség, itt született s cseperedett fel a pákász gyermeke
— a szabad természet szabad teremtménye.
A pákász fószerszàmja háromféle volt; a «rozsdás», a varsa és a
tór ; a mi pedig mindig vele volt, az a kaszúr, melylyel vágott, s a
lápibot, a melylyel tapogatott; egy toldott-foldott lélekvesztó is ritkán
hiányzott.
A «rozsdás» és a lélekvesztó, mint drága jószág, mert nehezen
szerezhetó, órókségbe járt.
A pákász sohasem volt jó lóvó, az igazi vadász ember értelmében.
Repüló madárral, futó vaddal nem boldogúlt ; — hagyta ropulni, íutm
kedve szerint, mert más volt az ó módja; ráadta magát a lesre. Kita-
núlta a madár járását, tartózkodását, hálóhelyét, fókep pedig azt, hogy
mikor jár seregesen s hová száll be. Mikor már kitudta, elóvette a
puskát s pákász módra töltötte meg ; egy fél marok por és egy marok
vágott ólom jól lefojtva. Azután meghúzta magát a kelló helyen s
bevárta a sereget; a mikor azután a rucza, a lúd százával, ezrevel
beszállott s jól ósszeveródótt a tisztás' tükrén, oda lótt a pákász a leg-
sürübbjébe. Olyat szólt az a lóvés, akár egy kólyókágyú s az is igaz.
fe
HL
i £
l l , .1
1 :
■ ■ "i' '
■ fefiíD;.: :
-í
;
i 4
i ■ ■
i
<ii
■44i
4 Î