MM i
" f ri'
I-rii:
; .M I' ",
Ulii!' ; f i l l i
m
: ' i
kolja a horog kofovégét, a horgot pedig felhalappa. A szerszámot úgy
állítja be, hogy a csalóhal sôrényével épen színleli a vizet, hogy a
mikor uszkál, forog, csapkolódik, hullámot, karikát vessen s evvel
magára csalja a nagy rablót. (242. ábra.)
242. ábra. Á lló v a g y csapóhorog.
A felhalapás módja nem mindenütt egyforma, mert néhol a horgot
épen csak a sórény alatt horgolják át, néhol a kopótyú alatt
vezetik be s a száján ütik ki. A legjobb mód a Tisza némely pontján
24 3 . ábra« F e lh ala z á s.
s a Velenczei tavon dívik, hol a csalóhalat — rendszerint kárászt __
úgy füzik a-horogra, a mint ezt a 243. ábra mutatja.
A halász elóbb a sórény alatt üti keresztül a horgot, azután a
kopótyú alatt vezeti a száj felé, ügyelve, hogy a szironyt meg ne
H O R G A S Z A T . 363
sértse, mert ettól függ, hogy a hal minél tovább éljen. Az ú. u.
kemény hal, mint a ponty, kárász és a czompó, igy felfüzve, egész
éjszakán át ki birja, forgolódik, csapdos, míg valami éhes harcsa vagy
csuka — ritkábban sülló — rajta üt és rajtaveszt, hogy kínjától meg-
szabadítsa s aztán maga kínlódjék hajnalig, a mikor is a halász feljárja
horgait s beszedi a prédát.
A Latorcza halásza ott, a hol a folyó torkolata csóndes ¡árású s
nagy rónavipü, nem a partba, hanem a víztükór alkalmatos pontjain, a
víz fenekébe szúrja a hosszú husángot, a melynek kotó-végére ráhur-
kolja a horogín kótóvégét.
A Velenczei-tó halásza ritkán folyamodik
a karóhoz, mert a tó nádja a kikótés
más módját javalja. Két-három éló nádszál
egybefogva, a leghatalmasabb csukát Is megtartja:
hozzá még nem is loltünó, tehát a
rablóhalat sehogysem riasztja.
Itt a kikótó horog csukára számít s a
mint a 244. ábrán tapasztalhatjuk, van
«blmcpkéje» {b), ina (í) és cserkéjc (c). A
blinczke az a fácska, a melyre a horog használat
után rátekerhetó; az ín erós kender-
madzag; a cserke vékony sárgaréz-drótból
van sodorva, hogy a csuka el ne rághassa.
A Velenczei-tó halászsága szereti a horgászatnak
ezt a faját, leginkább azért, mert
244. ábra. K ikó tó h oro g c sukára
az éló csalinak oly nagyon alkalmatos s igen
szívós életü tavi kárász bóviben van és a varsával kónnyen íogható.
A halász estefelé száll ki a tóra, fóljárja varsáit, hogy a horogra való
kárászt, ritkábban pontyot és czompót kiszedje ; azután a nád kozott
vezetó csapások tágulásaiban, a nád alkotta kis tükrók átjárólban
kiszemeh azt a helyet, a hol a víz mélysége a csuka ólálkodásaira
alkalmatos; rendesen két nádszálhoz kóti a horgot, fólhalazza, a nádat
úgy meghajtogatja, hogy a vergódó kárász ne bonyolódjék a nád
tóvébe. Ez a nádhajtogatás jel is, a melynél fogva a halász már mesz-
sziról felismeri a kikótóhelyet. A varsák fóljárásakor sorra veszi a
horgokat is s fris kárászt tesz rá, a hol szükséges, vagy ki is szedi