I
i UÍ
iHii’
': ¡G; '’HÁ;
j
i
Dril
11
:'Á
I
rill r ' - f
'■Cl
DÎ • 'i
allkapczáját, mert úgy kivánta az osi virtus, hogy az egész csikot azon
rágatlan valójában csúsztassa le bárzsingján — akár a mai kor finnyás
uracscsa az ostendei osztrigát.
A legszebb bihari nòta, a legvígabb adorna a komádi csíkászato-
kon termett; ott, a pákász tanya tájékán, a hol ma nem rikácsol
tóbbé a nádi veréb, nem kólt káka tóvén a rucza, nem fehérlik a
nádsor alján a lábas kócsag, nem lengeti szárnyát a halászcsér, a ló-
sirály, hanem hullámzó búzavetésból kikél a pacsirta madár, rezgó
szarnycsapással emelkedik mind magasabbra, folyton hallatva dalát :
Dieso, dieso, diesò
Kikelet, kikelet,
Kivirit, kivirit,
A virág, a virág
M i n d -------------------
azután merész kanyargással inkább zuhan, mint száll lefelé, eltünik a
vetésben, hogy megoszsza kicsiny éltepárjával a meleg fészek gondját
— órómét.
A pákász-világ letünt, a mióta a folyók gátak kózé fogva hömpö-
lyögnek tova. Árkolásokon kifolyt a rét, a mocsár, mint kiütött csa-
pon a hordó vize, bora, s a pákász, a nádas igazi gyermeke, a szárazra
került, ott pedig elveszett.
A pákász talán utolsó alakja volt az Igazi ôsi magyarságnak ; hir-
mondója annak az életnek, a melyet a magyarság halászó törzsei,
lehet, hogy egykoron a Kuku-nor táján s bizonyosan a Kaszpi tenger
halászó helyein folyiattak ; és örökre kár marad, hogy a magyar-
sagnak akadt ugyan KÔRôsi-CsoMÂ-ja, R EG U LY - ja , kik messze tájakon
ember erején túljáró küzdelmek árán is keresték az ôsôk nyomait; de
nem akadt embere, a ki itthon kereste volna; a ki leszàllott volna a
retsegek pakaszàhoz, hogy ellesse életmódját, mesterszavát, szerszámát
s mesterfogásait; hogy egybevethesse a hagyományos tórténet
állításaival s messze tájak népismeretének adataival.
A pákász szókincse elveszett örökre; életmódjának, fogásainak
halavány képét csak az Ecsedi láp némely embere órizte me g ; de ez
már nem a régi pákász, mert kózséghez tartozik, holott a régi, valódi
pakasz legfeljebb szított valamely kózséghez ; egész életét, télen nyáron
a rétségben töltötte; sokról még az sem bizonyos, hogy keresztelték,
éltepárjával megeskették s harangszóval, papi áldással eltemet-
ték volna.
Mé g az a két legfóbb életszükség: a dohány és a puskapor sem
igen hozta lakott helyre; — « szerezte » a lápokon, mint ruházatát,
kését, bográcsát s szerszámjának kevés vasát — mindenét, még a
«rozsdását», azt az egycsóvü, megszógezett, megmadzagolt s mégis
biztos puskáját is.
Adót nem fizetett ; neve nem volt beírva kózség, megye, uraság
lajstromába ; nem volt jobbágya senkinek ; pap nem szedte tóle
a párbért, szóval a rétség szabad embere — még a nemes embernél
is szabadabb volt.
Pedig élete nem folyt titokban ; ismerte a kórnyék gazdája, halásza,
vadásza, messze vidék utazója ; mert akkoriban, a mikor a pákász-
ság virágzott, a csinált útnak hire hamva sem volt ; gyepról-gyepre
hajtott a magyarság; kútgém volt a mérfóldmutatója, csillag a veze-
tóje s a mikor a rétséghez ért, akár száz szekérnyom vezetett abba.
Itt kezdódótt a pákász birodalma, melynek úgyszólván minden
íüszálát ismerte; itt volt hivatása a külsó világgal szemben, mert egyedül
ó volt a biztos kalauz utasnak, vadásznak ; a nemes ember csótáros,
fényes fogatának, a gyolcsos tót fedeles szekerének ; sót még annak
az istenadta vándorló legénynek is.
S a reánk maradt hír azt mondja, hogy a pákász talpig becsületes
ember volt, ki sohasem élt avval a hatalommal, a melyet a rétség
belsejében könnyü szerével s nyom nélkül gyakorolhatott volna; mert
csak rajta múlt, hogy azt, a ki kalauzolására bízta magát, valami láp-
kútba, Ingoványba elveszítse.
Eg y kis dohányért, pár tóltés porért, néhány szógért fáradságot
nem ismeró készséges kalauz volt ; ismerós gazdával, vadászszal szemben,
csak úgy távolról érintgette apró szükségét, a mit a rétségból
ki nem teremthetett ; adott aztán cserébe csikot, csukát, rókabórt,
darutollat, vadkacsát, vadludat; megmondta a legjobb vadászó helyet.
A cseretárgyat mindig kéznél tartotta, hogy a vásárjáró mester-
embertól beszerezhesse szükségeit.
Pénzzel nem igen bajlódott; — minek is!
A kit sorsa, útja, vállalkozása a lápok kózé vitt, az nem lehetett
el, nem boldogúlhatott a pákász nélkül, mert a lápok, rétek állapota
'Y ®
■ rii