JI(HÍIÍ|j,|
'T É
i' !i1
G
, 'M i
)
i
t '
ff
i
ü: .Mit
H
¡.Ni.]:' i
■' t:
340 H IG V I Z EN V A LÓ H A L À S Z A T .
A hol nem ez a viszony, ott a szigony ág és alak szerint nagyon
mgadozik; de sot még a nyélre való megerósítési mód sem állandó;
némelyiknél makkra járó — mint ezt az òsi elemekben többszörösen
is megismertük — , némelyiknél épen csak szegezheto, vagy kopüs.
A magyai ság szigonyai, noha az alak, az ágak száma és hossza, a
szakák, végre a megerósítés módja szerint nagyon változók, mégis —
aránylag igen kevés kivétellel - kimivelt szerszâmok; s ez mindenesetre
bizonysaga annak, hogy a szigonyos halászat a magyarságnak
régi idôk ôta kedvelt halâszati módja volt.
Mint tudjuk, a magyarságnak központi telepein, tehát leginkább
a Tisza derekán, s innen a Maros és Körös alsó folyásán is, kizárólagosan
a kétágú szigony dívik,* melynek szakái nem hegyesek, hanem
az emberi újj kórméhez hasonhík. Magában ez az Igy kórülmény
nagyon fontos, mert a szerszám kimivelt volta mellett tanúskodik.
A hegyes szaka, a hal testébe beverve, hasíl is s ugyanazon a hasítá-
2 2 5 . ábra. V á gó h o ro g .
son kónnyen ki is szakadhat; holott a körömszerü' spétìolja a húst,,
mely a szaka mögött ismét ósszehúzódik s így a kiszakadást nehezíti’
annyival is inkább, minthogy a körömszerü szaka nem is hasíthat.
Ennek a legmagyarabb, rendesen igen hatalmas vasnak, a melylyel
a Tisza halásza régenten 3—4 mázsás harcsát sujtott vagy meg-
dobott, mmdig volt egy járulékos szerszáma, a melynek nyomát más
népek ismertetett halászatában hiába kerestem; ez a moóhoroo
M Ò 6
(22 abra).
Ez a vágóhorog egy 3 4 méteres rúdon kópüre erósített, hatalmas
és szakás vaskampó, mely arra való volt, hogy a halásznak a
szigonynyal megdobott nagy harcsával való küzdelmében seUtséi/ére
1 O O legyen.
A szigony t. 1. a halat mindig hátba találja ; de ha a hal nagyon
erós volt, a kiemelésnél, vagy tovairamodásnál a legjobb szigonyból
Lásd az osi elemek között.
Shói# k
f e l l i ,» . '
S Z IGO N YO S H A L A S Z A T . H '
is kónnyen kiszakadhatott ; hogy ez be ne kóvetkezzék, a halász a
vágóhoroggal a hal alá nyúlt s ezt a hasába vágta, így a hal háta és
hasa felól volt meg ragadva s tóbbé nem menekülhetett, ha mindjárt
■órákon át folytatta is a harczot szabadságáért. Ezt a halâszati élet-
képekben még kózelebbról is látni fogjuk.
Ezenkívül megismerkedtünk Keszthely szigonyaival, a melyek
nagyon kimivelt három- és négyágú rendszer mellett, megerósítés
tekintetében a bronszkorba, részben a régibb vaskorba vágnak vissza,*
s ebben az egy tekintetben megegyeznek egy Berlinben órzótt
vasszigonynyal, mely Spandau kórnyékén találtatott; ez állítólag
ó)-wend, azonban igen egyenetlen, durva munka, külónbózó hosszu-
ságú ágakkal, otromba szakákkal.
Ezek után megismerkedtünk még a Bódva mentén dívó nyakló
spigon/okkal is, a melyek az eddigi kutatások szerint egyedül állanak,
szerkezet szerint pedig a kókorszakig érnek ; a Vág menti galócga-
spigonynyak mely a svájczi czólópépítmények némely vas szigonyával
egyezik; végre a Kun-Szent-Márton táján dívó magyar dárdaspigony-
nyal, melynek megerósítési módja bronszkori.**
Már magában ezek, a messze multakba visszavágó tórzsformák is
reáirányozzák figyelmünket a magyar szigonyos halászatra s ösztönöznek,
hogy azt osztályozva szemléljük. Am lássuk csoportjait.
A magyar szigonyos halászat vagy: i. spemn; vagy 2. vakfáhan
üzve dívik.
Spcmre való spigonyopás az, mikor a halász tiszta, átlátszó vízben
szemével keresi meg a halat, megczélozza a szigonnyal s így ejti hatal-
mába.
A vakfdlhvi való spigonyopás az, mikor a halász zavaros, nem átlátszó
vizekben, oly helyeken, a hol a hal szeret tartózkodni, csakúgy
találomra szúr.
De szemre szigonyoz akkor is, a mikor — pld. ívás idején —
a hal a külónben zavaros víz sekély helyeit keresi fel s a víz mozgatása
által árúlja el jelenlétét.
Es vaktában szigonyoz akkor is, a mikor a víz külónben tiszta,
de mélységénél fogva sótét.
* Lásd az ösi elemek között,
** U. o.
.4 ’
'T :