t.
h p
> ’ t;
ï I
434 M A G Y A R H A L A S Z E L E T .
S e fôlséges viz mélyében is más ilyenkor az élet.
A Balaton heringhala, a garda, az ezüstösök között a legragyo-
góbb s alak szerint a legfôltünôbb — alakjáról a Tisza kardkeszege,
a Bodrogkoz kaszakeszege —■ óriási seregekbe verôdik s valami
titokzatos nyüzsgést, vándorlást végez ; épen mint az oczeàn
heringje.
E haltómegek ekkor oszlopszerüen töltik be a viz egész mélységét,
a fenéktôl a szinig ; néha annyira, hogy a legfelsobb réteg vicz-
kándozásától burványt vet a tó színe.
Természetes, hogy a merre ez a haltómeg mozog, megváltozik
tôle a víz színe, csillogása is ; az a pont, a hol a halsereg van, sôtét,
sajátságosan biborbarnás színt öltve, kivált csöndes idóben s magasabb
helyról, már messziról látható.
Ez idótájban Tihany hét halászbokra sajátságos életét él.
Hajói lólszedett, kivetésre kész óregszerszámmal minden perczben
¡ndúlhatnak.
Az evezók tolla a víz fölött, a külsó csapó a hajóban kézügyben,
a belsó csapó a hajó peremén nyugszik ; a macska kotele gondosan
karikába van fejve ; mellette a kóta, egy jókora gyékénynyaláb.
Minden bokor hajója mellett tanyáz; csóndes pipaszó mellett
vesztegelve, várja a jó szerencse hírét, vele az indulás perczét.
Aggodalma semmi sincsen, mert hiszen minden bokor kiállította ór-
szemét. a melynek az a fóladata, hogy a hegye/ijárókaí lesse.
A hegyenjáró hajnalhasadtával fólhúzta nagy csizmáját, foltos
kódmónét; nyakába akasztotta megviselt subáját, fülére húzta kucs-
máját s meghágta a tekintók egyikét. A csúcson megâllapodott s
hatalmas botjára támaszkodva, ráveté szemét a tó tükrére; bozontos
szemóldókét ósszerántva, nines az a sólyommadár, a mely élesebben
s apróbbra vizsgálná sólyomszemével a tarlót, mint vizsgálja az ó valóságos
sólyomszemével a vizeket a hegyenjáró : lesi a sótét foltnak a
megjelenését.
A hét halâszbokor hét hegyenjárót állít ki, mert hét csúcs a hal-
tekintó ; a nyolczadik csúcsot hol az egyik, hol a másik hegyenjáró
hágja meg — úgy változatosság kedvéért.
A csúcsok ím ezek;
A L A T O T T HAL . 435
Északkelet felé :
Akasztó,
Nyársoshegy,
Ekkó,
Dalvárdomb.
Ezekról a hegyenjárók a Balatonfó felé tekintenek.
Délnyugat felé :
Pusztatemplom,
Sóspartok hegye,
Gurbicsatetó,
Csúcshegye.
Ezekról a Balatonfenék felé órkódnek.
Ezek a hegyenjárók egytól egyig tapasztalt, kipróbált, éleslátású
s a tó tükrét színe, csillogása, hináros helyei szerint bámulatos pontossággal
ismeró halászok, a kik még az arányoknak távolság szerint
való apadását is pontosan meg tudják itélni, a mi a látott hal elfogá-
sánál igen lényeges fóltétel.
Most már visszatérhetünk a vesztegló bokrokhoz s órszemeikhez.
Az Akasztón levó hegyenjáró halat lát. Teli torokból s avval a
bizonyos vontatottsággal, a mely a szónak nagy távolságra való meg-
érthetóségét biztosítja, lekiált a bokrok felé:
(( Háájóóráá ! ! »
Hogy a jeladás arra az esetre ¡s biztosítva legyen, ha a hang nem
érné el az órszem fülét: lekapja subáját, botjára tüzi s magasra emeli.
Az órszem erre a bokrok felé klált, ezek pedig talpon teremve
hajóikra rohannak.
Az evezók húzópántja egy pillanat alatt a vonószegbe van akasztva,
s nyolcz evezó tolla belevág a vízbe.
A hálóvetó legény most a macska mellett áll ; a kormányos, háttal
a hajó orra felé, megszorítja a kormány kacscsát s szemét a hegyen-
járóra szegezve, lesi annak minden mozdulatát, mert a mozdulatok
jelek s a hajót ezek szerint kell kormányoznia.
A látott halnak se tórvénye, se szabálya: ki tudja honnan jön,
vagy merre tart; ma itt, holnap ott mutatkozik, azért «szabad a vásár».
A jelre mind a hét hajó kirohan ; a legénység a rugófába veti
meg a lábát s szakadásig megfeszített karral, derékkal evez; ilyenkor
2 8 *
- í i
i ' u
A Î