! |
Ul ivonatkozásokban
; ezer tuszúrás éri azt, a ki rajtavesztett s legtöbbször
nincs annak tôbbé maradása.
Ez az orvhalásznak egyik alakja, a tulajdonképeni haltolvaj.
A másik az irtó halász.
Ennek minden mód jó, a melylyel a halat csak valahogyan meg-
ken'theti ; minél kegyetlenebb az eljárás, annál jobban gyönyörködik
az eredményben ; — feldicsekszik, hogy nem maradt utána egy hitvány
keszeg sem.
Kora tavaszszal klönt a folyó s a csuka ivni készül, barangol a
sekély vizben. Ha Ilyenkor fagyra fordúl az Ido, emberünk kemény
dorongot ragad a kezébe s kiszáll a ropogó jégre, melyrendesen átlátszó.
Pontosan tudja, hol kell keresm a halat. A hal megszorúlva levegos
viz dolgában, a jégkéreg alatt azokat a helyeket keresi föl, a hol a
levegó buborékot vetett s itt pipài a hogy tud.
A dorongos biztosan halad, mert csizmája alá rongyot kötött, s a
mint a buborékot észreveszi, meglátja a halat is; ekkor két kézre
fogja a dorongot s a hal helyére akkorát üt, a mekkorát csak bír: a
hai elkábúl s veszve van.
Ezt a csLikadorongolást vastag, átlátszó jégen is üzik, mert az erós
ütés ezen át is kábító ; a szakócza pedig azért van kéznél, hogy a halat
kivágja. Az áldozat mindig ívó hal, tehát szaporításkor pusztúl el.
Mihelyt a ponty indúl, az orvhalász elószedi a szigonyt, még pedig
a nyolczágút, hogy áldozatát semmi módon se téveszsze el.
Azután kerít maszlagot s hányja a vízbe, a mikor csak teheti.
Legkegyetlenebb a pisztrángos vizek tájékán, hol szóvetségben
üzi mesterségét. Nekiállanak a pataknak és dugát készítenek, azaz
alkalmatos helyen mellékmedret ásnak, azután az anyamedret eltor-
laszolják. hogy a vize a mellékmederbe térjen. Az anyameder vize
elapad s mindaz, a mi benne van, elpusztúl.
Es még ez is a gyengébb mód, mert elvégre is marad abban az
anyamederben annyi víz, hogy a hal legapraja megélhet benne.
Ennél sokkal kegyetlenebb a meszelés. Három-négy góbé egy-egy
zsák meszet kót a hátára, azután kiszemelik a patak legalkalmatosabb
pontját, hol elôszôr is kógáttal fogják át a medret, úgy, hogy a ,víz
járhatja, de nem járhatja a derekabb hal. Mikor ez megvan, akkor jó
távolban a kógát felett, gübüvel terelik a halat a gát tájára s mikor
ezt annyira megkózelítették, hogy a mész megteszi hatását, a meszet
bedóntlk a vízbe. A mész süstörögve bomlik, tejesre festi a vizet, a
melyben mind az, a mi kopoltyún át lélegzik — kicsi, nagy — menten
elpusztúl s a víztól sodorva, a kógáton megakad.
Ehhez hasonlít a méregfú — Euphorbia — alkalmazása is, melyet
a vízben kövön kóvel addig zúznak, míg a víz annyira átmérgesedik,
hogy a hal apraja, nagyja elkábúl.
Ezek azonban mind kezdetleges «ósi» fogások; halad az orv a
századdal, él a haladó kor diesò vívmányaival.
N o b e l találmánya itt is hódít, hihetetlen módon terjed.
Ez a találmány a dynamit, az a csodálatos szer, mely egyfelól áldás,
a mennyiben az ember útján a legnagyobb akadályokat szétveti, elsópri ;
más felól átok, mely az ember legfólségesebb alkotásait egy pillanat
alatt romba döntheti s immár dónti is.
Robbanása ellenálhatatlan ; bekóvetkezik a víz színén és a víz
mélyében is.
Es a mint a «természet ura» ezt a tulajdonságot kitanúlta,
ónzése legott rávitte, hogy a halak ellen fordítsa ; úrból óldókló zsar-
nokká legyen.
A dynamittal való halászásnak magyar földön jelenleg nagy kiter-
jedése van ; s a taint halad alkalmazása a bányászatban, a repeszté-
sekben, úgy terjed a halâszati czélokra való használata is; sót nem
egy vidéken már a kózhalász kezében Is miegfordúl.
Pusztítása rettenetesebb a mésznél, a méregfúnél, mindennél ; a
halászatra való alkalmazása a haladással való legrútabb vlsszaélés, rút
jellemzóje a kor féktelen ónzésének, mely a pillanat hasznáért fel-
áldozza a jóvó biztosítékait.
U«íMij
Pfía
tUi
tií
í i !
EiGípit-í:;:
Î
-Pf''
4 p' i ' «I
F 1: SI
jfl
i Á 3
P 71
fii'V9P p 7;. feiíl
' u M r j p ■ f . , p ...