igazi szellemi fejlôdés lehetetlen; de érezte azt is, hogyatudomânynak,
annak a nagy egyetemnek, mely senkié és mégis mindnyàjunké, mely
nem kôti magât egy emberhez, egy nemzedékhez, a fold valamely pont-
jàhoz, hanem éltetôje, megnemesitôje az egész emberiségnek, hogy e
nagy egyetemnek szüksége van arra is, a mit magyar fold termel,
rejteget.
A feladat nagy, szép és nemes volt s az a szegény magyar rászánta
életét. Nem rettent vissza a fáradtságtól ; nem attôl, hogy vajmi keve-
sen értették s még kevesebben méltatták fáradozásait; gyûjtôtt, jegyez-
getett harmincz éven át. Czélja az volt, hogy megirja majdan a magyar
állatvilág természethistóriáját.
Ismerte a foladat nehézségét, a legnagyobbat is, hogy neki még a
nyelvet is elô kell teremteni. De épen mert ismerte a nehézséget s a
leküzdés foltételeit, helyes nyomokon induit el ; a tàrgyakat tanulmâ-
nyozva, gyiijtogette a nyelvanyagot is, szedte pedig ott, a hol termett,
a nép ajakáról.
De hât ô boldogtalan volt! Oly korszakban fàradozott, mely a
nyelv dolgàban szerencsétlen irányt vàltott ; B u g â t «szóhalmazának»
korában,mely mindenben, a mi tôrôlmetszett magyar volt,« parasztosat»
lâtott; mely a nyelv géniusza ellenében szabâlyokat alkotott; de el is
érte azt, hogy a nemzet, a melyet mivelni akart, nem értette megl
P e t é n y i S a l a m o n volt az a szegény magyar kutató, ki akkoron
helyes nyomon indui t; de elbukott.
Hol vannak hâtrahagyott iratai?
Elkallôdtak. Java részôk egy tûzvész àldozata lett, s csak toredékek
kerültek hû kezekbe, melyek sokâig lappangtak, s lappanganak még ma
is. Màr pedig azok utàn, a melyeket megismertem, bâtran ki merem
mondani, hogy, ha P e t é n y i S a l a m o n kézirataibôl csak az lâtott volna
napvilàgot, a mi eredeti szógyú'jtés volt, a magyar természethistóriai
münyelv kincsesházának elsô alapja telt volna belôle.
A kegyelet vitt reá, hogy P e t é n y i S a l a m o n iratainak némely
tôredékét kôzrebocsâssam s ez volt az a véletlen, mely ellôkte a kavi-
csot, a mely alatt P e t é n y i fáradozásainak egyik ere feszült, t. i. halâ-
szati búvárkodása, a melyet H e c k e l jAKAB-bal, a kitünô halismerô-
vel együttesen végzett magyarfôldôn, nyilvàn avval a szándékkal eltelve,
hogy majdan megirja a magyar halak természethistóriáját is.
Ezek az iratok, mások kôzé keverve, K u b i n y i F e r e n c z hagya-
tékàval Báró N y ä r y J e n ô barátom birtokába kerültek, a ki észre-
véve, hogy engem P e t é n y i érdekel, àtadta nekem az iratokat; evvel
örök hálára kötelezett.
Az iratok tel jesen rendezve, magukban foglaljàk a PETÉNYi - tôl
megf igyel t hatvanhét halfajnak és faj tânak elterjedési viszonyait, a
hozzà tartozó százhetvenót magyar népies elnevezésse l együtt, a mely
utôbbiakat màr alkalmazni is kezdte.*
Ez volt az ér kitôrése ; mert legott eltôkéltem magamat, hogy azt a
17^ halnevet ósszeállitom és kiadom ; sôt az értekezést meg is irtam.**
De volt ezek között egy fajnév, a mely iránt biológiai szempont-
ból kétségem támadt; a mrsinfa wagy msinfa, Balaton melléki halnév,
a melyen P e t é n y i a Phoxinus lævis halat értette, de megjegyezte,
hogy a halat a Balatonból nem látta. Tudtam, hogy ez a hai kizáró-
lagosan hegyi patakok lakója; a dolog ingerelt s eltôkéltem magamat
a helyszinén való utánjárásra.
Evvel a forrás medenczéje megtelt s az ér elindúlt.
Kerestem a halat Siófokon, majd Balatonfó táján, majd Kenessén,
■ s végre Tihanyban, a hol megkaptam s meggyôzôdtem, hogy P e t é n y i
tévedett, mert ez nem a Phoxinus, hanem az Acerina cernua. L., vagyis
a vágó durbincs volt.
Siófokon ekkor szememet szúrta a soknemu halászszerszám ; kezd-
tem én azt ¡egyezgetni, s minthogy az egyes részek is érdekeltek,
hozzá fogtam a rajzoláshoz is.
Az a sok magyares mesterszó csak úgy csengett a tülembe ; —
eszme eszmét szült s egyszerre oly munkakedv — mondhatnám, lelke-
sedés — szállott meg, mint még soha.
Eszembe jutott, hogy a halászat az emberiségnek osfoglalkozása,
hogy szerszáma, fogása a népismeret, az ósrégészet szempontjából
legalább is érdekes lehet ; mert hiszen ósfoglalkozások terén a nép
szivósan ragaszkodik mindenhez a mi òsi ; hátha egy-egy nyom elve-
zet oda is, a hol az irott tôrténet eddig néma?
Felôtlôtt az is, hogy a magyar halászat hanyatlófélben van ; a rét-
* P e t é n y i icgyzeteit németül irta ; de sohasem feledkezett meg a népies elneveze-
seUrol, a melyeket látható szeretettel szedegetett össze. ■
** Megjelent a Magyar Nyelvórben.
bi ' : l/‘; ■