,ï■M ï
:
4T
(p
•fil
mindenfélelény felé, mely halélelemnek bevâlt; késô ôszszel, ívás idején,
az alsó Békás pisztrángjai a tavon át vették útjokat a lakodalmas
hely felé s igaz pisztrángmódra szôkve hàgtak esésrôl esésre, mig a
kellô helyre jutottak. A kikelt ifjú ivadék a tó szélein, hinárosaiban
jó tanyára akadt.
A pisztráng felszaporodott s a székely furfangos, leleményes esze
utâna járt; tórte magát, míg czélt ért; beállította a patak beszakadá-
sánál a marázsahálót, az egyetlen halászszerszámot, mely ott alkalmazható
volt; kikötötte a kiaszott ágra a megférgelt horgot; ívás
idején pedig megküzdótt a Békaszoros száz bajával, mely éjnek évad-
ján ezerszeresen az.
Képünk a Békaszorosba vezeti az olvasót.
Az egyik góbé meggyújtotta a világlót s kóról-kóre hágva azon
van, hogy társának jól világítson ; a másik azon csizmásan meglábolja
a vizet, a szigonyt sujtásra készen tartja,
Az éj koromsótétjében, mely a mélységes szorosban mintegy meg
van sú'rüsódve s a melyet a fenyóerdó komorsága is nóvel, a világlóval
való halászat a legsajátságosabb képek kózé tartozik s azt, a ki a
valódi vadregényes jeleneteknek barátja, teljesen ki is elégíti.
A világló fénye, mint valami nagy fénybogár kalandozik a csôrtetô,
zúgó patak fölött ; fényküre csak olyan, mint a hold udvara,
hiába birkózik a szoros falaival, fenyveivel ; nem bírja meghágni, be-
világítani. Majd alantosan lobog, majd folemelkedik, majd el-eltünik
kiugró sarok mögött, majd elóbukkan s a midón fénye az
elszenesedés miatt megfogy, a góbé odavágja sziklához, tórzshóz; az
égó üszók, ezernyi szikra szerterópül, mintha az égbolton fényló, pis-
logó fiastyúkot valamely óriás szétrebbentette volna.
S ha holdvilágos az éj, a fény játéka leírhatatlanúl szép látomány.
A hold szelid fénye végig rezeg a tó tükrén, megvilágítja az oltár-
szerú Gyilkoskóvet ; az erdó fole tündéries, halavány fényben fürdik,
mely minden vonalat meglágyít, elenyésztet; belopódzik a fény a
sziklakózbe is s míg egyik oldalát beragyogja, a másik a legtókéletesebb
éjbe borúl ; a hová pedig a hold sugara még sohasem, vagy csak
pillanatokra tekintett be, ott járja boszorkánytánczát a szigonyos székely
világlója, t id ó ja -------------.
A szigony egyáltalában kedvelt szerszáma a székely halásznak s a
horoggal egyetemben, leginkább kielégíti halászósztónét, mert a székely
barátja a sportszerû izgalomnak.
A kerítószigony télszakán a malomzúgókban járja. Mire a zúgó
jól megkérgesedett, a malomkerék hosszú, hegyes, fényló és meg-
csendüló jégcsapok kózt forog, a székely elókeresi szigonyát. Szakáit
jól kihegyezi s elsó dolga, hogy örökös társával, a fejszével, derék
léket vágjon a zúgó jegébe; azután nekiáll s tisztára sópri a jég színét,
hogy átlátszó legyen. Mire ez megvan, a lék tájára zekét terít a jégre,
egy másik zekét pedig úgy ráhúz a fejére, hogy tubust alkosson ; ekkor
lehasal a lék szélére s letekint a mélybe. Jól tudja, hogy a ki a víz
fenekére akar látni, tartsa távol az oldalról beózónló világosságot;
ezért van az a zeke azon a kemény székely búbon.
Az a zeke pedig, amely a jégre van dobva, a hal életmódjáról szoló
ismeret rendkívüli finomságára valí. Arra van építve, hogy a hal ismeri
a víz táját, a hol él és épen azért minden új, szokatlan jelenségre figyel;
megáll s csak azután menekül, ha elóbb nem «térítgeti» — székelye-
lyesen fejezve ki a kerülgetést — azt az újságot. A halnak fóltünik a
jégre vetett zeke árnyéka is, megáll s épen ez az ó veszte; ekkor éri
nyakszirten a lesekedó góbé kerítószigonya.
Vessünk most másfelé is egy pillantást.
Az Olt két síkszeru medenczén halad ; tekeregve, csavarogva,
mintha meg akarná gyüjteni erejét a Rákosszoroson való áttór-
tetésre.
Barót táján már a harcsa a lóhal s a kasza fokából kovácsolt nagy,
füles harcsahorog, keszeggel fólhalazva a fószerszám, mely mellett
roppant terjedelmü rokolyahálók vannak használatban.
És minthogy a Székelyfóldnek nincsen kiállóbb kóve, fóltünóbb
orma, mélyedése, a melyhez a nép élénk képzelódése mondát ne fûzott
volna, a Rákosszorosnak is megvan a maga halászmondája.
Ott, a hol a Rákos szorosaiban a Függókó orma meredez égfelé,
az Olt folyása meglassúl ; a víz nagy kanyarulatban forog s e nagy
kanyargás egyes sodrain keletkeznek azok az apró, gyorsforgású tól-
csérek, a melyek a hab íbszlányát. a víz színén úszó levelet elnyelik.
A folyó ezen a helyen, mint mondani szoktuk, feneketlen mélységü.
Itt valamikor, a midón a tengerszerü tavak vize kiszakadt, nagy zuha-
tagok lehettek, a melyek mély üreget vájtak.