varsával és a vejszével ; s minthogy a nyilt vizekbôl a csuka sohasem
hiányzott, nagyon valôszinü, hogy Ismerte a csapôhurkot is. Ez utóbbira
határozott adatom nincsen, de fôl merem tenni, mert a csapóhurok
csukás helyeken ma is divik s igazi ôsszerszâm.
A pákász jól tudta, hogy a esik gyakran felszáll, levegôt szippant,
azt úgyszólván magán keresztül hajtja s hugygyóján kiereszti; ott tehât, a
hol nyilt vizek kózelében ingóláp volt, t. i. nóvénytakaró, mely az embert
elbirta s a mely alatt mélység tátongott, természetesen vízzel telve,
ott a lápmetszóvel kivágta a takarót, úgy, hogy egy kútszerü nyilás
keletkezett. A csíkok hamar odaszoktak s felszállottak egy kis leve-
góért. Ekkor a pákász dolga meg volt nyerve ; a csíkvarsát a szádjával
lefelé fordítva beállította a «kutúba» s a felszálló csik belétévedt,
a bobálylyal együtt.
Jól tudta a pákász azt is, hogy a csik akkor, a mikor a hóvizek,
vagy nagy esózések megdagasztották a rétet s lápot, ide-oda uszkál ;
ekkor rekesztésre fogta a pákász a dolgot, t. i. karókkal, hinárral,
mindenféle giz-gazzal keskeny gátakat — csíkgátakat, lábót — rakott,
hosszú sorban, itt-ott közöket hagyva, a melyekbe a csíkvarsát beszo-
ríthatta s a hol a járócsíkot elfogta.
A csikkas természetesen fûzvesszôbôl való volt; így a csukavarsa
is, melynek mind a két végén volt szádja. A csukáról a pákász jól
tudta, hogy az érszerü, keskeny vizeken ólálkodik, a hol a szembe
jóvó kis hai nem térhet ki elóle ; vagy a sikvíz szélein, hol észrevét-
lenül ronthat prédájára, tehát ide rakta a csukavarsát.
Tudhatta azt is a pákász, hogy a csuka «elfekszik», t. i. kózel a
vízszinhez órákon át egy álló helyen veszteg áll s ekkor a csapôhurkot
kerítette a nyakába.
A hol nyiltabb vizek osszeértek, ott veréseket csinált, hálóvarsát
állított kárászra, czompóra, vagy vejszét csinált mindenféle halra.
Télen kizárólag csíkászott, mert akkor a csik teljesen hatalmâba
volt adva. A pákász ilyenkor bátran járt-kelt a jég hátán, s bárhol ütótt
léket, a hal odajótt, hogy éló vízhez jusson; ekkor lékbe állította varsáit.
De meglepte néhanapján az aszály, a szárazság is. Az ingóláp megszilárdult,
a kutu alászállott; iszapossá, végre sárossá vált; a káka, a
sás eltórpült, járható lett a rét, a láp ; — utas, vadász a pákász tudománya
nélkül is boldogúlt; sót a vízivad is megfogyott.