F
Kétségtelen, hogy ezt a nevet a magyar halász nem ismeri, és
nem tekintve fülsérto voltát — már foloslegességénél fogva sem veszi
be, mert ezt a halat a kovetkezô neveken ismeri : kardoshal, kard-
keszeg, kardahal, karda, garda, gardakeszeg, gargya, gyargya, gorda,
korda, gallakeszeg, lánakeszeg, kaszakeszeg, szabóhal, balatoni hering,
görbe paducz.
Mi tunik ki e sorozatból ? Tudnunk kell, hogy e hal nyulánk,
hasafele végig éles s az egész alak konnyedén görbe kardpengére
emlékeztet. A magyarázat ônként kinálkozik : a népet az egész alak,
a has éles volta vezette a név megalkotásában, innen a kardkeszeg és
kopásai, innen a kaszakeszeg, a szabóhal ; a hal soványsága terem-
tette a heringet, górbülése a görbe paduczot, mert egyébként paducz-
szerü ; tehát a népnyelv a hasonlatot követi s így alkot is. Ebbôl pedig
az is kóvetkezik, hogy a nép eljárása megfelel annak a szabálynak,
a melyet a tudományos természethistória atyja, L i n n é , felállított,
kimondván, hogy a tárgyaknak elnevezése valamely tulajdonságra
alapítandó, a minek a mondott hal tudományos neve meg is felel,
t. i. Pelecus, a görög iitÁsxvg, fejsze, tehát a hasfél élére czélozva :
culfrafus a latin culter, kés, az alakra czélozva.
A második példa im ez.
A legújabb halâszati irodalom a hal úszószárnyait «pará»-nak
mondja, mely szóval a halász azokat az úszó fácskákat nevezi, a melyek
a kerítóháló fólét a víz színén úszva tartják. Ez a para azonos a palló-
val, tehát átjáróval, hasonlat utján azért, mert a fácskák akkor, a mikor
a háló a vizet átfogja, a palló képét nyujtják ; bizonyítja ezt e fácskák-
nak számos neve : palló, pallóka, pala, palla, pálha, para, póta, pluta.
A parát tehát már ennélfogva sem lehet a hal úszószárnyára alkalmazni
; legkevésbbé pedig azért, mert a halat nem az úszószárny tartja
úszva — a hálófole értelmében — hanem a fajsúlya: úszószárnya
rendeltetése szerint szakasztott az, a mi a madár rópüló szárnya; mind
a kettô a helyváltoztatás eszköze, mûkôdése, szerkezete szerint csavar
természetù, tehát egy elvre vezethetô vissza.
Ennek tehât szàrnynak kell maradnia s a magyar halâszember s
általában a magyarember szabatosan oldja meg feladatát, a midôn
mondja; «madárnak, bogárnak rópüló szárnya, a szélmalomnak hajtó
szárnya, a halnak úszó szárnya vagyon».
Az utóbbit így részletezi ;
«A süllónek van elsô és második sórénye, van kormánysórénye,
van állaszárnya, hasaszárnya és a farkon kormánya. »
Ez a képzelhetô legfinomabb megkülónbóztetés, és ósszevág a
hal úszószervezetének kihatásával is, mert a háton levó rész valóban
sórény s a kormánysorénynyel együtt csak iránytartó ; az állaszárnya
és hasaszárnya a hajtók, tehát szárnyak ; a fark csapása adja fóképen
az irányt; a tobbi külonbóztetés pedig a «hal» hozzáadásával torté-
nik, azon a soron, a melyen a malomszárny, madárszárny, bogárszárny
halad; tehát; halsórény, halszárny, halkormány.
Ez a két példa — úgy gondolom — elégséges annak bebizonyí-
tására, hogy a nép nyelve kineses bánya, a melyet elhanyagolnunk
nem szabad ; — a ki tévedezett, ám forduljon sarkon s térjen e bányá-
hoz; úton-útfélen kinálja az kincsének színét-javát.
Igen ám, de azt mondják, hogy a tudomány sok ismeretkórre terjed,
a melynek tárgyaira, fogalmaira hiába keressük a nép száján a
nyelvi anyagot.
Ez tókéletesen igaz ; de nem kevésbbé igaz az is, hogy ha ezekben
az ismeretkorókben alkotnunk kell, a nyelv géniuszának tórvé-
nyét nem az íróasztalon, sem fogyatékos szótárakban, sem egyes
képzók kínpadján, hanem egyedül az élô, romlatlan népnyelvben,
régi idôk nyelvemlékeiben találjuk meg. És ha ezekhez folyamodunk,
ha behatóan, szeretettel foglalkozunk velok, akkor nyelvérzékünk
finomúl s ez rávezet a helyes alkotásra is.
A müvelôdésnek egyetlen fegyvere a nyelv ; feladata magasztos ;
de nehéz is, mert hivatása egyfelôl az, hogy fejleszsze a tudományt,
másfelól az, hogy e fejlôdéssel élô hatást gyakoroljon a nemzet
egészére.
Az élô hatás pedig abban a perczben megszunik, a melyben a
hatások kôlcsônôssége megakad,akôzérthetôség megcsòkken , vagyis
a mely perczben a nyelvfinomítást az onkényes alkotás váltja fól.
Valódi remekiróink mély hatàsa abban rejlik, hogy óntudatosan
kózérthetòségre tòrekedtek ; ápolták az élô népnyelvvel vaiò szerves
kapcsolatot. A r a n y , P e tòf i ebbôl a szerves kapcsolatból meritették
azt a bàmulatos hatalmat, a melylyel a szépirodalmi nyelv romlását
megakadályozták s a helyes irányt megteremtették.