'¡If fill
: Î
"'"ID
Az alakok során a halszáj csôvé, csiptetôvé nyúlik ; az úszószárnyak
valóságos zászlókká szélesednek, majd ostorokká nyúlnak ; a test néha
síkosan sima, majd tüskés, mint a sú'né ; majd oly fegyverzettel találkozunk,
mely nemcsak a fejlôdés szempontjából nevezetes, hanem
egész minémüségében mesésnek látszanék, ha nem volna természetes.
A tenger kardorrú halának (Xiphias) felsó állkapcsa iszonyatos
karddá nyúlik ki ; a Pristis-halnak kard helyett rettenetes, kétoldalt
fogas fúrész a felsó állkapcsa; reáakadunk a legcsodásabb, valóban
rémes külsôjû formákra, a minóket a poklot benépesító kóltó vagy
festó képzelete sem igen teremt, a melyekhez képest szent Gyórgy
sárkánya csupa gyerekjáték ; ilyen a tenger ördöghala (Lophius), a
varangyékhal (Batrachus) stb.
Az úszószárnyak hol szívó szervvé (Lepadogaster, Echeneis), hol
valóságos és oly szárnynyá alakúlnak (Exocoetus, Dactylopterus),
hogy a hal a víz fólé szókve, nagy darabon rópülhet, akár a madár ;
néha lábszeríien alakúlnak (Periophthalmus) s a hal az iszapon ugrál-
hat mint a béka; ismét a legcsodálatosabb módon foszlanak, szinte
káprázatos képet kölcsönözve a halnak, mint pld. a Pterois- és a
Pelor-hal.
És ha a nagyságot veszszük,valóságos óriások mellett ott látjuk a
tórpeséget s e két végsó pont között minden képzelhetô fokozatos-
ságot.
Igy vagyunk a színekkel is. Az iszapos vagy fóvenyes vízfenék
zóldes, vagy fakó szinezetén kezdve, a színek egész fokozata áll elóttünk,
csúcsán a szín és fény oly tüzével, ragyogásával, mely megszé-
gyeníti a festó festékes ládájának legtisztább foglalatját s megszégye-
níti az ótvósmesterség minden szines zománczát, drágakóvét, avval az
ósszeállítással egyetemben, a melyet emberi szín és formaérzés egyáltalában
kiteremteni bír.
És így állunk végre magával az életmóddal is, külónósen az elem
tekintetében, a melyhez a hal lélekzési módjával kótve van. Bátran
kimondható, hogy minden víznek akad hala. Valameddig megvan a
mód arra, hogy a hal bizonyos természetü vizet megszokhasson, valamely
faj meg is szokja s ez annyira áll, hogy — messze se menve —
O-Buda és Zala-Hévíz meleg vizeiben, még pedig magán a forrásterületen,
a hol a víz a legmelegebb, nemcsak hogy odaszokott a
ponty, hanem leginkább a víz fenekén tartózkodik ; nem is keresi a
felsóbb, elevenebb vizet. Viszont látjuk, hogy némely faj úgyszólván
abban a pillanatban pusztúl el, a melyben vizét megváltoztatjuk ; némelyik
csak a tisztában él meg, más a félig poshadtnak még iszapját
is túrja; némelyik, a vízból kivetve azonnal elpusztúl, más órákon,
napokon át bírja; sót az ángolna, a már felemlített Periophthalmus
s az Indiákon éló Anabas hal a szárazra is kijár ; és hiába sós a tenger,
édes a folyó vize, mert nemcsak mindeniknek megvan a maga
halserege, hanem feles számmal akad olyan faj is, a mely felváltva
hol az egyikben, hol a másikban él.
A magyar vizeknek csupa olyan hal jutott, melynek halvoltában
a legszerényebb ismeret sem tévedhet meg ; ám ez nem elég, mert
szemügyre kell vennünk azokat fajról fajra, szervezet, életmód szerint
akként, hogy mások is folismerhessék s az ismeretet saját észle-
leteikkel megpótolhassák, mert ebben rejlik a haladás. Módszere az,
a melyet L inné kifejtett és alkalmazott.