i
líl
oszolva a szilványrojtokba nyomúl s a hozott vér megelevenedik ; ezek
az ágak tovább összefolyva s a fejfelé is ágat bocsátva végre egyesííl-
nek s megalkotják a test nagy éloerét, mely a gerincz hosszában
haladva, a fark végéig nyomúl, útjában ágakat bocsátva a zsigerekbe s
külön, minden második csigolyának megfelelôen páros ágakat, melyek
a két oldal izmaiba oszolnak. Az élóér-rendszer ágazataival szemben
keletkeznek a holtvér érágazatai, melyek a felhasznált vért ossze-
gyüjtik s mindinkább összefolyva, végre a szív pitvarába ip) vezetó nagy
vérérben (V) egyesülnek, vagyis azon át a sziv tágúlásakor a szív pitvarába
ömlenek; a keringést a nyilak mutatják.
Ennek az egyszerü szívszerkezetnek és kórfolyamnak megfelel a
szívnek. illetôleg a nagy szívereknek billentyüszerkezete is. A pitvarba
szakadó nagy vérér ( V) szájának billentyüje a pitvarba, tehát befelé
nyilik, úgy, hogy a vérerekból a szívbe viszakerüló vér bejuthat ugyan
a kamarába, de innen nem ómólhet vissza; a nagy élóér [E] billentyüje
ellenben nem a kamara, hanem az élóér hagymaszerü tágúlása felé
nyilik s ekként a szív lüktetése által a vér az élóérbe léphet ugyan,
de vissza nem ómólhet.
A hal vérkeringésének ósszefoglalt képe im ez; A szív pitvarából
a szív kamarájába beáromló vér elhasznált, szénsavas, vagyis holt vér ,
ez a kamarából a felszálló élóérbe jut, mely a szilványokba szállítja,
hol a szénsavtól megszabadúl s a levegó oxygénjével érintkezve, megelevenedik;
a megelevenedett vér az élóerek ágazatain megfutja a
test minden részét s midón élesztó munkáját elvégezte, vagyis az oxy-
gént felhasználta, az életfolyamat alatt keletkezett szénsavat ellenben
fólvette, finom hajszálereken át a vérerekbe gyülekezik s végül a
nagy vérér útján a szív pitvarába jut, hogy a kórfolyamot újra meg-
fussa.
Ennélfogva a hal vérkeniigése egysperü, azaz a vér a spilványo-
kon át a testbe és a vérereken át a szivbe tér vissza. A tókéletesebb
állatoknál az egész testen átmenó nagy keringésen kívül van egy
kis keringés is, a szívtól a tüdóhóz és vissza, vagyis a felsóbbrendü
állatoknál a tüdóben megelevenedett vér nem indúl egyenesen a
testbe, hanem a szívbe tér vissza, s innen oszlik el nagy útjára; ez
állatok vérkeringése tehát, a haléval szemben, kettós.
A vérkeringés tekintetében a kopjahal némileg kivételes, a meny-
/
nyiben szíve nincsen s csak ereinek bizonyos szakaszai lüktetnek ; az
ingoláknál pedig a szilványszerkezet más ; ezeknek nincsen szilvány-
fedelékük s a szilványívek is hiányzanak ; ellenben a fejnek vehetô
rész mögött mindenik oldalon hét szilványnyilást láthatunk, mely hártyás
lemezekkel kórülfogott szilványzacskóba vezet, a mely zacskók
befelé, a bárzsing alatt futó csatornába nyiinak. mely hátúl • vak,
elól pedig a szájba nyilik. A szilványzacskókban rojtok helyett csak
redóket találunk, a melyekben az erek szétágaznak. Az ingoia e zacs-
kókon hajtja át a vizet.
A n em p o s p e r v e k . A halak ivar szerint elvannak választva,
azaz vannak himek és nóstények, népiesen fejesek és ikrások. A nemzó-
szervek mind a két ivarnál fekvésók és alakjok szerint nagyon egybevágnak,
úgy, hogy fejletlen vagy nyúgovó állapotában csak szoros vizs-
gálatállapíthatja meg a külónbséget; de a mint az ívás ideje kózeledik,
e szervek fejlódésnek indúlnak s annyira feldagadoznak, hogy a zsige-
reket is leszorítják. A legtóbb csontoshalnál úgy a him, mint a nóstény
ivarsperve hosszú, páros tómlót alkot, mely a hal feje felé
álló végen vakon végzódik, a hugygyó felé ellenben csóvé vékonyodik.
A két fél kivepefo esove a nyilás elótt egybeszakad s egy közös
kivezetó csóvé alakúl, a mely, mint tudjuk, a hugygyó mögött nyilik,
néha azonban a vese vezetékébe is szakad s evvel közös nyilást
alkot.
E tómlók falazatán, vagy egyes részein fejlódnek a nemzés
anyagai ikra, tej, — hogy kifejlódve a tómlót megtóltsék s az ívás
során kikerülve, ónálló továbbfejlódésnek indúljanak.
A himhal teje megérése elótt kocsonyás és szürkés szinü ; az
ívás idejének kózeledtével igen megszaporodik, tejszínüvé s végre
tejfelszerü folyadékká válik, a mikor is magvaérett. Ez a magva-
érett folyadék megszámlálhatatlan sokaságú magspállal (állatmaggal,
zoospermium) van tele, mely alak szerint gombostühóz hasonlít,
néha gombos, néha gyüszü, néha inkább hengeres fejü ; a sügé-
réi o'02, a lazaczéi o ’oó milliméter hosszaságúak. Felesleges ma-
gyarázni, hogy ezeknek az Ikrába való befuródása szüli az utóbbinak
megtermékenyítését; de mint a mesterséges haltenyésztésre
fontos kórülmény felemlítendó, hogy a magfolyadék a haltól elvonva
40*