• Pi; l'il;,
,ì
I C
IM
Ft 'U
G
ilh
halâszember szerszámjából. Addig üzi, mig egyszer csak rajtaveszt s
bekövetkezik a halâszitélet napja; hát «eligazítják», ô meg kiállja,
hogy nyomban más furfangon járjon az a czigànyesze.
A miben a czigány remekei, az a horgâszat, mert ennek fófeltétele
senkinél sincsen meg annyira, mint épen nála: éhezik a halra
és mindig ràér — soha sincsen sürgetôs dolga.
Elókeríti az úton talált vásott patkószeget s olyan horgot kalapál
belóle, a milyen épen kell; pedzóvé teszi a kövön, azután kapar
hozzá horogravaló csalit: gilisztát, lótetüt, csimazt; berakja ezt ke-
serü lapúba, tutajnak akad egy kis kukoriczakóró, vagy egy ujjnyi gyékény
— szóval nyújtja neki az anyatermészet minden czókmókját.
Ekkor kiszemeh magának a partrészt, a hol egy kis forgó van s a mely
megvédi a nap tüzdelésétól, vagy legnagyobb ellenségétól — a széltól
is ; azután addig vetegeti azt a horgot, a mig a zsinór-hal készen van.
Minden szerencsét avval a valóságos czigányvigyorgással fogad,
a mikor hófehér foga kicsillan s hunyorgató szeme olyan fényt vet,
mint a jókedvü Szent János-bogár.
Oly vidéken, a hol kevés a víz, silány a hal, elannyira, hogy a
halászathoz gazdaember nem akad, ott egyedül a czigány üzi a mesterséget;
nem kóti a dolgát nagy halhoz, mert tudja, hogy a kisujjnyi
is megtólti a csuprot, ha elég van ; és tudja azt is, hogy ha valami
rossz pléhdarabon ropogósra pirítja, megeheti'szárnyastúl, szálkástúl.
Oly vidékeken, a hol nagy a tóság, a rendes halász mellett ó is
elfér az ó czigány czégéjével ; ilyen helyen leginkább a kárászra és
a czompóra — a nép szava szerint «czigányhalra» ■— jár, azért, mert
ennek kevés a becsülete, de annál keményebb az élete, t. i. csak
nedvesen tartva is, napokig elél. Evvel azután végig házalja a falut s
az «eleven halnak» czigánykézból is akad vevóje.
De megbirkózik ó a tél viszontagságaival is. Ö is tudja, hogy
a hal nem lehet el levegó nélkül, hogy seregesen tódúl a lékhez s
hogy ki lehet azt onnan kapni. Léket vág tehát —■ nem egyszer a
kókorszakbeli ember módja szerint, ,t. i.’ hegyes* kóvel — azután egy
kis szalmát, tóreket kerít, a melyet a lék mellé szór, hogy lekuczorog-
hasson s lábát valahogyan melegíthesse. Azután lesésre fogja a dolgot,
készen tartva a fakanalat. Mikor az apró hal felgyülekezik s «pipálni
kezd», azaz annyira fenjár, hogy orra megüti a víz szinét, akkor hirte-
<j
-<
ti
X<X
o ho
-O, -O
N S
y;D
c/»
U
! F Í !
i
m ; f :