I
ri
:1 ■
rrii;'
: í.
■’ ,
■ G:
w
4 t
im ::m
ri 4,t
■5 G:,
D
I
Jl
: :‘
‘ri
bevetés elôtt; a külónbség tehát az, hogy a mig a felférgelés a
rendbeszedéssel együtt jár, addig a felhalazâst a rendbeszedés megelôzi,
azért, hogy a csalóhal elevenen kerüljön a vizbe.
A horgászatnak e sorába tartoznak az dikoto horgok is, a melyek
kôzül kettô érdemli meg figyelmünket.
Az egyik a Szolnokon dívó, (248. ábra), mely abból áll, hogy a
horgász két karót ver le a viz fenekébe — úgy két méternyire egymástól
— s átkóti rajta a horog inát, a melyrôl két patony, illetôleg
horog szolgál a vizbe. Ez hol íel van halazva, hol lôtetû'vel, pióczával
íelférgelve. Nem egyszer nagy harcsa is rajtaveszt ezen a szerszâmon
s ekkor rendesen az tôrténik, hogy a vergôdô hal a farkât belévágja
a szemkózt álló horogba is, így pedig ha az egyikbol ki is talál sza-
kadni, a szemben álló megtartja.
A másik àtkôtô horog valóban hatalmas egy szerszám, a melynek
egyik alakjáról már az elsó rész néprajzi vonatkozású szerszámai
között meg is emlékeztünk s a melylyel a most kôvetkezô nemcsak
rokon, hanem majdnem azonos ; csakhogy más anyagból való és sokkal
hatalmasabb.
Ez az Al-Dunán még ma is dívó vipa-horog, még pedig annak lán-
czos változata, melynek egyik darabját a 249. ábra mutatja. Látni
való, hogy V a horogderék. Ez a legerósebb fajta hajókótóláncz, a
melyen egymástól megfeleló távolságban cserkeláncpok függnek; ezek
ismét két-, ritkábban háromágú macskahorgokba végzódnek. E macs-
kahorgok szakások, hegyók élesre van kifenve s az egész szerszám
4 ■: i
1 i ; l :
fényesre van kicsiszolva, mert a vizahalász azt tartja, hogy a Duna
«órhala» a fényes horoggal szeret «¡áispani». k derékláncp 160— 200
méter hosszú s a vizahalászok egyes bokra tobb ily lánczot valí a
magáénak.
Ezekkel a lánczhorgokkal, tavaszkor, midón a viza, a tok a Fekete-
tengerból jóve, a Dunán felvonúl, — külónósen a Kazán-szoros
táján — átkótik a folyót, anélkül, hogy a horgokra bárminemíi csalit
tennének. Ez a szerszám tehát csak a hal kiváncsiságára épít, még
pedig nem is hiába, mert kivált régibb idóben, mikor a nagy órhalak
még seregesen tódultak a Duna folyamágazatába, ez a halászat nagyon
is kifizette magát, szolgáltatván néha 500 kilós vizákat, a melyek
sózásra kerültek s így a téli éléskamara kincseit szaporították ; nem is
szólva az ikráról, mely már a régi magyar
konyhán is oly elókeló helyet foglalt el. A viza
és a tok óregje kapkodott az útjában álló horgok
után ; ezek szúrták ; a hal — külónósen a
farkával — visszavágott s rajtavesztett.
A magyar fenékhorgáspal mesterségszámba
vehetô, a mennyiben fenékhorog a Tisza derekán
sok magyar halásznak a fószerszàmja,
s a halásznak az elnevezését is kólcsonzi ; ez
t. i. a «fenekes)). De üzik ezt a halászatot mindenütt,
249. ábra. Lánczos vizahorog.
a hol törzsökös magyarság tartja megszállva
a nagyobb folyók mentét; a mi már magában véve is igen
érdekes jelenség.
De érdeklódésünk még nóvekedlk, mihelyt apróra veszszük —
külónósen a Szeged táján serénykedó fenekes horgásp egész szerszámját.
Legelószór is van neki egy becsületes, egyetlen fatórzsból vájt
«csónik))-]a, koznéven «lélekvesztóje», derekán egy tattal. Ha ezt ma
temetjük be valamely tózegrétegbe, akárinelyik ósrégész rámondja,
hogy a tí'irténet elótti korból való ; — pedig dehogy !
A halász ezt a tiszteletreméltó vízi járóniLÍvet oly «óvedpSvel»
hajtja a melynek tolla dohánylevél szabású, tehát ázsiai forma.
A tat mellett szépen tornyosúlnak a «palló-, meder- vagy vég-
kóvek», nem kevésbbé a «bóncsók», olyan fajták, hogy valami tú-
'1 :
44
Merman O. A m.igvRr halászat.