'i í
ÜL' ' ni
t e r m é s z e t h i s t ó r i a .
vésettek, majd csillagszerüen oszló vésetüek, a mint ezt a 292. ábra
alakjai magyarázzák.
Külön említést érdemelnek az u. n. oldalvonalon (289. abra O )
fekvó halpénzek, melyek rendszerint csóvesen likacsosak s a mmt
sorakoznak,. tulajdonképen egy csöves vonalat alkotnak, a melynek
rendeltetését késóbb tudjuk meg (292. ábra 6).
A tokféle halakat jellemzó vértek (292. ábra 7) egészben csillagos
forma mellett, kózépen csúcsosan emelkedók s csillagszerüen sugarasak,
kemények és zománczszerüek. ^ ^ _
A halpénz szerkezete, formája, elrendezése és száma szmten igen
változatos s a meghatározásra igen fontos jellemzó jegyül szolgál.
. 9 , ábra. A s a i fo ra tá i. l . csbcsbanpilô (L o n c z a ); J tocoblelb . f e ó J ^ l f e l b f e ó (U fe o sb a l) .
Különös figyelmet érdemel a spáj külso fonnaja, illetôleg allása.
szerint; nem kevésbbé azért, mert a hal életmódját hatarozva, ^egyszersmind
a fajok megkülónbóztetésére is szolgál. A száj vagy csúcsba
nyiló, mikor t. i. a fej orrarészének csúcsán állva nyilik (293. abra i),
v a fe torokfelé nyiló, mikor torokfelé nyilva a fejnek orraresze meg
túllár rajta Í293. ábra 2), vagy végre fólfelé nyiló, a mikor az alsó ál 1-
kapocs a fej orrarészébe tolva, a homlokvonalba nyilik (293. abra 3).
A hal raoyogása és spine. A tulajdonképeni halpénznek — tehát
nem a vérteknek is - testfelól fekvó lapja legtóbbszór finom, ezüst-
fényü réteggel van bevonva, melynek ragyogása számtalan, szerfolott
apró, u. n. guaninmésp knsfályoktól ered.
A halak színezete csak részben ered a bór alapszínétól, mert
A H A L S Z E R V E Z E T E . 6 13
nagy részben a bórben fekvó, spíniarto sejfektoí is származik. Ezek a
■színtartók tágíthatók; rendszerint feketék, ritkábban sárgák vagy
vörösek ; alapjukban apró pontok, majd szabàlytalan foltocskák ; csil-
lagosan szétsugárzók (292. ábra 8, 9), mely utóbbi esetben nagyon
kiterjednek s a hal felületének szines játékába befolynak. A szín-
tartó sejtek s így a színek változása is kivált bizonyos külsó hatások
alatt kóvetkezik be, például, ha hidegebb vízból melegebb
vízbe kerülnek, vagy a sótétségból a világosságba, a vízból a szárazra,
vagy erólkódés kózben is ; a nyomás, hómérséklet, világosság, elek-’
tromosság nagy hatással vannak a színtartókra s ezektól származik a
színnek ama nóvekedése is, a melyet sok fajnál ívás idején észlelhetünk.
És Ligyanezekre a szintartó sejtekre vezethetô vissza a halaknak
színszerint a kórnyezethez való alkalmazkodása is, mindazokkal a tüne-
tekkel együtt, a melyek magyar földön a kózhalász elótt is ismeretesek,
pld. hogy a Tiszából való hal a vízból «fehéren» kerül ki s csak
azután ólti magára a színt; — a hal színe tulajdonképen «szóke»,
mint a Tisza vize — ; és hogy a Balaton és a Sió hala a háta felól
mindig világos-zóldes, sót gyóngyház fényü, a mi ismét a víz sajátos
színével találkozik ; végül, hogy a nádas tó, az árnyékos folyó és patak
hala mindig sótétebb színü.
A h a l c so n tv á p a . A hal csontváza, a mint ezt már tudjuk, állo-
mányra és kifejlódésre nézve külónbózó. A kopjahal gerinczhúrja a
maga valóságos egyszerüségében az egyik pont, a csontoshalak kifejlôdôtt,
bonyodalmas csontváza a másik ; e két pont között állomány
és kifejlódés tekintetében a porczogós átmenetek esnek.
A magyar vizek halaira, úgy e konyv irányára való tekintetbôl a
leginkább kifejlôdôtt csontvázak kózül a sügérhez kötjük az ismerte-
tést, még pedig azon az alapon, a melyet a halhatatlan C uvier reánk
hagyott.
A csontváz részei im ezek : *
A fej. I . A fóhomlokcsont, 2. elóhomlokcsont, 3. a szagoló csont,
4. a hátulsó homlokcsont, 5. az ékcsont nyúlványa (28 alatt elrejtve),
6. az ékcsont, 7. az ékcsont szemgódri szárnya, 8. a felsó nyakszirt-
* A megfeleló latín elnevezések a Mesterszótárban vannak.