316
v|Ê’G'
l, îi :
i'
■i
Az egészet nagy tanácskozmány elôzi meg, mert meg kell hatâ-
rozni ; kinek a része melyik szárnyra jön, ennek melyik darabját fogja
képezni ; a dugàsok hogyan kóvetkeznek, ki dolgozik a kátán, ki a
szàrnyakon, és sok más fontos kérdés. Természetes, hogy a vének
nézete dont, mert azok már sokat állították s igen jól tudják, mi teszi
a hálót borítóvá.
Azután hozzáfognak jó kedvvel; tréfás szó szárnyai erre-amarra;
betekint a szomszédság, a bokorbeliek családja; vigan költik el az
ebédet s amikor az állítás készen van, kóvetkezik az áldomás minden
kicsapongás nélkül.
A komáromiaknál nagy sor az ín ólmozása; mert itt már nem
élnek hálókóvei, hanem ólomkarikával. A kelló formába öntött
karikaanyagot az ügyes halász az ólmozó kalapácsnak két ütésével
veri rá az ínra, úgy hogy szilárdan áll. Ez biztos kezet, nagy gyakor-
latot kiván s a mig az ifjabb halász ezt megszerzl, nagy pénzt fordít
birságra, mert a két ütésen felül szükséges minden egyes ütésért,
melynek a neve «viczeütés», egy pint bor a birság.
Fóltehetó, hogy régibb idókben hálóállításkor termett a halásznóta,
tréfás vers, kószóntó, mert halebéddel járt, s a birság-bor jó
kedvet csinált. Am a halászat fénykora lejárt, a munka megnehezült;
vele az élet is s mind a kettó elnyomta azt a kedvet, a melyból a nép-
szellem gyóngyei fakadnak.
XIV. S Z E K E L Y HA LÁ SZOK .
K ét képpel.
Ha Európa nyugoti müveltsége hatalmas póróly, Magyarország
pedig a müvelódés ékje, melyet az a póróly az elmaradt Kelet népei
kózé üt és tuszkol, akkor a székelység az éknek aczélos éle, melynek
szívósságától függ, hogy meg ne csorbúljon s vele és általa a
müvelódés hódító áramlata csorbát ne szenvedjen.
El helyezkedett a székely, részben a magyar elhelyezkedés! tórvény
ellenében is, erdóborította bérczek szük, kóves vólgyébe. Mondják,
hogy a honfoglaló magyarság a székelyt már mal telepein találta;
lehet hún, lehet avar maradvány, mely gátat talált üldóztetésének,
megvonúlt; ■— az eldóntés nem e kónyv tiszte ; de az bizonyos, hogy
a magyarsággal eredetileg egy tpból fakadt s még bizonyosabb, hogy
nélküle — tóbbek között — a halászat münyelvét kifejteni nem
lehetne, mert egyedül a székely lakik pisztrángos, pérhalas vizek
mentén, egyedül ó halászsza a nemes halat ósi magyar mód szerint s
így egyedül ó az, a ki a pisztrángos, pérhalas vízból fakadó magyar
mesterszóval él.
A magyarság lassú folyású, harcsás, pontyos, kecsegés, süllós
vizek partján, tóságok kórül lakik s csak az ezeknek megfeleló mesterszavakkal
él ; a magyar felfóld pisztrángos vízmellékét tótság, németség
lepi el ; a magyarság csak a széleket éri, s ott mesterszava ingatag
vagy idegen ízü ; — így is úgy is hasznavehetetlen.
Hogy hol kezdódik az igazi székely halászat, azt legjobban
mondja az a tréfásan-csípós kózmondás, mely Székely-Keresztúr
kórül kózszájon forog s így hangzik ;
«Bögözön felül a harcsa és a mágnás meg nem él.» Ez a Bögöz
egy kis székely falu ; azon túl a Kükülló vize kicsiny, a fóld
sovány -----------------
i