T'
fi' I 915 ü
' Lì;;'
megbàgyadtat kiszedni, az «ispotâlyba» becsapni s ha vevô nem akad,
kihasitani.
Ebbôl támad azután a bárkarakodó eleven élete. Mindig sürgôlô-
dik valaki s hogy a kényelem is meglegyen, azért van ott a «szentes».
A «szentes» az állóbárkán egy kabinszerü, elzárható helyiség, kôz-
néven «esárda» ; arczfalán van az ajtó, ezen rendesen a «fisér» védô-
szentje ràfestve, vagy legalább is a neve felírva; innen a «szentes
» elnevezés. Itt van elrakvaaz apró szerszám, a hálóhoz való minden-
iéle kellék, a bogrács, kulacs és egyéb. Az állóbárka ezenkívül nevet
IS visel, mely szépen ki van írva az orrára és sokszor a fisérné
keresztneve ; a pofadeszkàn pedig mindig ott van a pontyhalnak ékesen
faragott alakja, sokszor még aranyozva is. Készülnek e bárkák
Komáromban. Szegeden és Apatinban, s az utóbbi helynek hazafias
épitômestere jóindulatú magyarsággal oda is.vési, vagy írja hogy
«Isten veling» — az az «Isten velünk.»
A magyar hal fogyásával s a kôzlekedés fejlôdésével a fisér mind
messzebb tàjakra veti tekintetét. Vállalkozó szelleme elviszi Cseh-
orszàg pontyos tavaihoz, hol a halat nemcsak tenyésztik, hanem valósággal
hízlalják ; elviszi Trieszt, Fiume kikötoibe, Karinthia pisztrángos
és ràktermô tavaihoz s mindevvel megejti módját annak, hogy a
Velenczei tó kárász hala, a szegénység jutaléka, a magyar fôvàros
halas piaczán azon elevenen találkozik a cseh pontytyal, a karinthiai
és adriai rákkal, a jég kôzé .elrakott fogas pedig szomszédjává válik
az Adria tinhalának. Ezeknek megfelelôen elvegyül a szerszám is s az
állóbárkán nem egyszer reáborúl az ôsmagyar kuszakecze a külfôldi
halvásár új szerszámjára, a melyek között legnevezetesebbek : a rák-
kas, (283. ábra K) az apró bárkák (Cp Cp) elvegyülve a magyar fisér-
szapolylyal [Sp), mely nem ívásra, sem vízhányásra, hanem arra való,
hogy vele a fisérné az apróbb halat a kádból kifoghassa s a vevonek
tisztaságosan mutogathassa.
Az a sok vendégszerszám nagyon panaszos valami ; reámutat az
idegen fóldre, a hová az egykoron halas Magyarország pénze idegen
halért, rákért vándorol, hogy ne is térjen tóbbé vissza!
Nagy piaczok kózelében, péld. Budapesten sok hal jón óssze;
hozzák egy bárkában tóbb fisér számára is s ekkor osztozkodni kell.
Ennél az osztozkodásnál szerepet játszik a sors.
Ké t egyforma szákba, mely szorosan egymás mellett s úgy van le-
fektetve, hogy hálórésze a vízbe ér. feje vagy hajtoványa és nyele pedig
a bárka padolatján van, bedóntlk és színlelik.az egy fajhoz tartozó
halat, péld. a csukát — csak úgy szemre, kórülbelól ; s mikor a két
szák megtelt, akkor a két fisér hátat fordít feléje. a legény pedig
elóveszi bicskáját, s úgy tartja a két szák kózt, hogy az egyik felé a
kés éle, a másik felé a foka
áll s odakérdez a fisérek-
hez: «éle vagy foka?» A
mint az egyik rámondja :
«éle», a másik szó nélkül
belé nyugszik a fokába.
A magyarorszàgi fisérek
majdnem kivétel nélkül vállalkozó,
jó módú emberek,
kik az «üzletet» leginkább
Apatinban tanúlják meg,
mely a fisérkedésnek úgyszólván
egyeteme. Nagyon
természetesen is, mert a
Duna és Dráva ósszeólel-
kezése táján még fizet a halászat,
a bérletek ósszege
százezrekre rúg ; a halhasítás,
sózás és szárítás, a hal-
zsírfózés nagyban járja s ellátja
a Balkán félsziget szigorúan
vallásos népét bójti
eledellel. Az apatini telep
már külsejénél fogva is érdekes.
Cz
Cz
28 3 . ábra. K . rákkas, Sz. iv ó szapoly,
Cz. apró bárkák.
Magas terító czólópókón óriási hálók száradnak s úgyszólván be-
kerítik a hosszú, alacsony hasítószíneket ; a zsidóutczák egész tévesztóket
alkotnak; ezekhez járul a hajóépítés, hol mindig ácsolnak, kátrányoznak,
moholnak, mázolnak és festenek ; az iszkába egész halmok-
ban hever ; a színek kózt csáklyák, szigonyok, tolórudak, nagy vágó-
iClitLí jiEi Kiii:} ,.