M
'1 H!
iliji
ÓO4 T ERME S Z E THI STORIA.
tavak nyilt helyein, a jég szélén leskelôdik, hogy az eleven vizre járó
halat kiragadhassa. Elejtése fészkén, vagy dögön sikerûl.
A haláspó sas — Panchón haliaéios L. — sokkal kisebb, 3 o— 60 cm.
hosszú ; szárnyfeszítése i ’ 3 m.; zömök testû, háta felôl barna, hasa
felôl sárgásfehér szinû, mellén barna pajzsos madár; nyaka, feje világos
sárgásfehér, finom barna szárcsíkokkal, a szemén átfutó barna
szalaggal ; farka a felváltva barna és fehér keresztbefutô szalagoktôl
tarka. Ez kizárólagosan hallal él ; 1 5 — 18 m. magasságban a viz fölött
vonúlva, idönkint lebegve meg-megáll, hogy a vizet kémlelhesse ;
sôlyomszerû lókéssel veti magát a halra, mely a viz szinét megkózelítette.
Rajta és elôbbi társán sokszor megesik, hogy akkora halba vágja
karmát, a mekkorát el nem bír ; — ilyenkor a hai a viz alá ragadja
a rablót, hol az elpusztúl. Keskenyebb vizek fölött ez a halrablô jó
fegyverrel kônnyen ejthetô el ; szélesebb vizek táján kl kell lesnl
vonúlása irányát, mely rendesen ismétlôdik s ott kell lesbe állani,
a hol a partot lóvéstávolságra szokta megkôzeliteni.
A jéginaddr — Alcedo ispida L. — színre a legszebb, életmódra
a legérdekesebb madaraink kózé tartozik. Teste zömök, farka róvid,
csore hosszú, erós, ékszerüen hegyes; feje aránylag nagy; lába
kicsiny, kuczorgásra alkalmatos; két újja elóre, kettó hátrafelé áll. mi
alkalmas arra, hogy kiálló vékony ágakon jól megkapaszkodva sokáig
lesve ülhesssen ; hasa fele élénken fahéjszínü, jobban mondva a száraz
levél színét viseli; feje teteje és nyakszirtje fekete alapon tengerkék,
sürün álló, keresztbe futó csíkokkal díszítve ; válla és szárnyaeleje
sótét tengerzóld ; a háta mélyen tengerkék ; begye gyönyörüen enyészó
rozsdásfehér, szeme alatt a nyakszirtig egy rozsdás, alúl sótét ten-
gerzólddel beszegett csik vonúl; csóre fekete, tóvén vörös. Testhossza
mindóssze 16— 17 cm. Fészkét a partba rakja, mely végból
egy hosszú csóvet váj — i méterig is — s ezt a végén kitágítja ;
5— 6-ot tojik. Ez a kis rabió kizárólagosan hallal él s a madarak
között czigányéletet folytat, azaz helyról-helyre barangol. Kiváló módon
kedveli a pisztrángos patakokat, hol a vizek lengje fölött egy
kiálló száraz ág végére telepedve, nagy kitartással lesi a felszálló
kisebb — újjnyi — halat, a melyre villâmgyorsan leveti magát s vagy
keresztül üti csôrével, vagy becsipteti ; ekkor rendesen a partra száll
s ott benyakalja — sohasem darabolja fel. Ennél a halászó módnál
w y
ez a madár alak és szín szerint alakoskodó — mimikri. Fölülrol
tekintve tengerzóld színével elvész a csôrtetô patak ragyogásában s
ez védi a magasban járó ragadozó madártól, a melyre nem lehet figyelemmel,
mert hiszen lesnie kell a halat; alulról tekintve egész hasafele
a száraz ágon maradt száraz levélhez hasonlít, tehát nem riasztja
a halat. De a tél tovaüzi a síkra is, hol oly erek és holtágak
kórül halászgat, a melyek nem fagynak be. Itt bokorra nem igen
akad, tehát másképen mesterkedik ; letelepedik a part valamely
rógére, idóról idóre szárnyra kap s a víz fölött perczig is lebegve,
megáll; akár csak a legjobb halászcsér; a lebegés magassága legtöbbször,
2 ‘ 3—g méter. Kónnyen lóhetó ; azonkívül finom, a patak
fölött keresztbe felállított feketés halóba is megkeríthetó.
A spürke- és a vorosgém — Ardea cinerea és purpurea — általánosan
ismeretes madarak ; a gázlók között leginkább halászok is s a szélvizekbe
sokszor térdig állva, kivárják az apróbb halat. Rendkívül óvatos
halászmadarak, ezért nehezen lóhetók ; annál könnyebben kerülnek
csapóvasba, a melyet jó helyen gazból felhányt kis szigetre s
felhalazva teszünk ki.
Külónben a gazlók egész családja halirtó s kivált az ikra-, és a
szélvizekbe sütkérezni járó halivadék az, a mely ezeknek rendes prédája;
kezdik a legkisebb, tehát egészen a szélekre szoruló fóvenyfutók
(Tringa) s folytatják a lotyók (Totanus), gólyasneffek (Himantopus),
fekete gólyák (Ciconia nigra), a kis és nagy dobos gémek (Ardea
stellaris, cornata, minuta) és vakvarjak (Ardea nycticorax), a melyek
ellen legjobb szer a szorgalmas és ügyes vadász.
Az úszók kózül fólemlítendók ;
A kárakatna — Carbo cormoranus L. — termetes, 80—-90 cm.
hosszúságú, 1 30— 1 50 cm. feszítésü, egészben feketeszínü, hátán bar-
nával pikkelyszerüen ékesített úszómadár; lábain az úszóhártya mind
a négy újjat összeköti ; csóre keskeny, hosszú és erós kampóba végzódó.
Nagy társaságban, külónósen a nagy folyók és tóságok sziget-
ségein fészkel, hallal él és rendkívüli falánkságával nagy károkat okoz-
hat. Fészkét magas fákra, sokszor gémek társaságában rakja; irtása
lóvés és fészkének kiszedése.
A búbos-, vörösnyakii- és csicsin-vöcsök — Podiceps cristatus,rubri-
collis, minor — kivált halas tóságokban garázdálkodik s mind a hár