'1 ‘
u
’ £ ■'Ü
n'Mh
I
Y
1 1
rit
'Iri
A R Á K Á S ZA T .
Az óreghalász szerszámos kamarájaban — manapság már jórészt
a hevertetés porával ellepve — reá akadunk azokra a szerszámokra
KS a melyek a rákfogásra használtattak. És úgy, a mint e szerszâmok
a halaszatiaknak függelékét alkotják, úgy van az irodalomban is : minden
joravaló halászkónyvnek a végén jut egy kis hely a rákászatnak
is, meg pedig meltán, mert a halászatnak minden korban mellékes
kereset-ága volt.
A rák egészen. szoros kapcsolatba ott ju ta halászattal, a hol a
halnak való legjobb csaliról van szó, t. i. a horgászatban ; mert két-
segtelen dolog, hogy, kivált a vedlés kózben megpuhult rák, mely
lehámozható, a horgâszat legjobb csalija, a melyre a hal úgyszólván
vakon rohan reá. Külónósen az ólló és a fark húsa alkalmatos erre.
Az sem szorúl külön bizonyításra, hogy a rák elég elókeló helyet
foglalt el a regí magyar konyhában s megtartotta volna ezt gazdag-
nál - szegénynél maig is, ha újabb idóben oly nagy pusztulás lem éH.
Mintegy i o ~ i 5 éve annak, hogy a rákok egy járványos betegsegnek
estek martalékùl, még pedig oly tómegesen, hogy egész
folyokból, tóságokból a rák annyira kipusztult, hogy alig maradt belóle
magnak való.
Ez a dógvész egy penészgombától * ered, mely a rák testében
elszaporodik s végre az állatot mególi.
E betegseg kínja legtóbbszór ezrével kergeti ki a rákot a partra,
hol hánykolódások kózt rakásra pusztúl ; késôbb, rothadó testével az
egész kórnyék levegójét megrontja.
A Duna, Tisza, Balaton s más vizek rákja így veszett ki, va^w
annyira megritkúlt, hogy sok év telik el, mig ismét felszaporodik.
l é tô l l l r z r G v t n l " ' " • k o z é ta r to z ik , mi ,.a s z é -
s i r v e z e Í e k e t ’ P e -m s z e r ü e n v e s z i k ö rü l a m e g t ám a d o l t
399
A rák manapság magyarfôldôn leginkább csak a forrásterületek
patakjaiban, nagy akadályokba ütkózó folyókban — péld. a Krasz-
nában az Ecsedi lápba való feloszlásáig, — némely elrekesztett tavakban
— péld. a Borsodmegyében fekvó Felsó- és Alsó-Hámor között
fekvó pompás hegyitóban — maradt meg.
A forrásterületek kisebb patakjaiban a legósibb mód szerint rá-
kásznak, t. i. meglábolva a vizet, kézzel tapogatják ki a rákot kóvek
alatt, gyókerek között és a part lyukaiban.
Mélyebb folyások kórül az úri rákász meghasítja a babkarókat
.K
2 S 2 . ábra. Rá c sa fúzfából.
s a hasítékba szagos máj- és tüdódarabokat csiptet és sorba beállítja
óket a vízbe. A rák reámenve a csalira, mozgatja a karót, mire a
rákász lassan, óvatosan megemeli s egy szákkal alája merit.
Komárom rákászata még a század elsó felében is hires volt, s
külônôsen a Zsltvatorok volt az, a melyben a rák úgyszólván hem-
zsegett. Pár óra alatt 600— 1000 rák került a szárazra s a rákászat
általánosan kedvelt mulatság volt.
A komáromi rdcsa (281. ábra) vasabroncsra kótótt tálszerüen
bemélyedó, aprókótésú, — még ma is található — sokszor i méter
átmérójü háló volt, melynek kózepébe nyers, szagos húsdarabot
Il |-t!í *1
Iri’
\
\ *
£ '
jr ilWl