horgot, a melyre mesterséges legyet hazudott; amott óriási hálókkal
szántja, szûri a tenger vizét, s a fogott prédâval vilàgra szóló kereske-
dést ûz.
És azon a màsik ponton az ember meglâbolja a vizet, kitapogatja
a halat — eszköze a puszta kéz, épen úgy, mint a hogy a halászó
sas eszköze a karom és a csôr.
Egy és ugyanazon a napon làtjuk az embert a fejlôdés legmaga-
sabb fokozatain és a legnagyobb elmaradottsàgban is.
De lenni kellett idônek, a midôn a «természet ura» az emberiség
értelmében bôlcsô korât élte. — Vajjon milyen lehetett az?
Az anyatermészet ôlébôl kikelve, négy hatalmas ura akadt, ki
alkut nem ismert, kinek fôltétlenül engedelmeskednie kellett. Szeren-
csére e négy hatalom nem csak parancsolt, nem csak zsarnokosko-
dott, hanem oktatott is.
Eza négy hatalom az éhség, a szomjúság, az àlom és a szerelem ; —
hatalom az ma is s az marad, a mig e földön ember él.
Ezek tanították az embert érzékein át az életre ; ezekbôl kelt ki
az, a mit szellemnek nevezünk s a mi az embert az állattól meg-
különbözteti.
E nagy hatalmak nyomâsa alatt a szem nemcsak nézett, hanem
lâtott is ; ezekhez szegôdôtt a szaglâs, az érzés és az izlelés, a melyeket
az ember, szervezetének sajátosságánál fogva, màsképen alkalmazott,
mint alkalmazza, szintén szervezeténél fogva, az àllat az ôvéït.
A röghöz kötve, az ember még fegyvertelen is volt; a négy hatalom
reávezette a fegyver kiokoskodására, az óvatosságra, a viszonyok
fôllsmerésére, folhasználására.
Elogy álmát biztositsa, fészket rakott az ôserdô hatalmas fàira ;
betelepedett a barlangokba, czölöpre épitkezett a vizek szine fölött.
Az éhség vezette a sikon, a hegyen, a vôlgyben és az erdôn ; a
szomjúság odavezette a vizekhez.
Látta, mint csapott le a sôlyom áldozatára, mint ragadta el az
erdô dùvadja prédáját; látta, mint táplálkozik más madár az erdó
bogyójával, sok állat a rétség füvével, s — talán ezekhez folyamodott
legelóbb is; hiszen röpülni nem tudott, a dúvadat nem követhette
eljárásában, mert teste fegyvertelen volt.
De tokéletesebb szervezeténél fogva máskép hatott reá az oktatók
AZ e m b e r e s a h a l . ‘ 7
oktatója, a tapasztalás is, mint hatott az alsóbbrendú állatra ; ez tette
lassanként «a természet urává.»
Tapasztalatait összegezte s kivonta a tanuságot; itt rejlik lényének
felsóbb volta.
Ez vitte reá a kisegító eszközök sokaságára, sokféleségére ; külön-
féle viszonyok között azoknak megválasztására és biztos alkalmazására.
És a negyedik nagyhatalom, a szerelem, ót nem csak besugár-
zotta, hanem emelte is ; mert korlátot szabott az egyén határtalan
onzésének, a midôn családossá tette s a család gondozását. fentartá-
sát a párra bízta.
És az így alkotott ember a vízhez is kotve volt.
Valahányszor szomjúsága a vízhez szólította, mindannyiszor belé-
pillantott az éltetô elem mélyére s minden bepillantás oktatta.
Megismerkedett a víz életével is.
Megfigyelte a halat, mint veti föl magát a viz fölött röpködö
rovar után ; látta a nagy ragadozô halat, mint nyelte el a kicsmyt és
látta a hai rohanását a vízre hullott levélre s azt is, hogy megcsalat-
kozott. És viszont látta azt is, hogy a halászó sas kémkedve ropül a
VÍZ fölött, sajátságos szárnycsapással ott a magasban megâll, hirte-
lenül elôreveti karmait, lecsap a vizbe, eliogja s viszi a halat ; látta
a halâszcsért, a küszvágót lecsapva vagy szedegetve halâszni ; és
végre látta a gémet türelmesen helyt àllani, hegyes, hosszù csôrével
villâmgyorsan a hal felé vâgni ; megtudta, hogy a hal is eledel s utâna
vetette gondolatjàt.
Észrevette, hogy az áradozó patak, visszatérve medrébe, vizet,
halat hagyogat a gödrökben ; észrevette, hogy a tôszélek nàdja meg-
mozdùlt s hogy ilyenkor a nagy hal törtetett rajta keresztül.
A bokor tovise, a melybe az az ember beléakadt, reá vitte a
peczekre, a melyre a férget reá húzta, hogy — talán háncsra kötve
odadobja a halnak; a gémtôl vehette a szigonyt; a patakmellék göd-
rétôl, a viz apró tükrét falszerüen korulvevô nádtól tanúlhatta a rekesz-
tést; a fától, a melyet a vihar a patak medrébe döntött s a mely a
vizet felduzzasztotta, de vizmentén apasztotta is, tanúlhatta a dugàst ;
végre a tó hinárja, mely a halat megkötözte, tanithatta meg a hálók
kotésére.
A hal életének megfigyelése, az ezer jelenség és véletlen, a mely-
E Ieu m a n O . a m a g y a r h a l á s z a t . ^
'il;:
:T::