j
t ... .M
".M'I
! ■ •■ 'i i'î' È i l r i •■
T "I MÍ
i . . 1^ ; ;
II T !&..
hogy az a foszlott kotés kitünoen utánozza az illetô Ephemerâk
szárnya járását.
^ De még ennél is tovább mehetünk, mert a Gyilkos-tô táján egy
székely kozhalász kezén olyan horgot találtam (241, i ), a melyeii a
szarnyutánzás lószórból való, horga pedig székely kovácsmunka volt.
Az egész szerszâmon semminémû «okoskodâs» sem mutatkozott;
az in sodrása, a horog kótése, az üstôk, az ôlmok alkalmazása tôkéletes
czéltudatosságról tanuskodott. És ezek a halászok azt is tudtàk,
hogy a sàska, midôn már ki van fejlôdve, a legjobb csaii úgy a pisztrángra,
mint a pérhalra. is !
2 4 1 . S z án iyutd n zó és sáskás horog.
Hallottam volt azt is, hogy van a nép kezén egy horog, a melyen
a sàska testének a vége van utánozva; de a mely ritkább. Hosszas
keresés után reátaláltam a Biharhegységben a Dregán mentén __
Gsucsa táján , azonban oláh kózhalász kezén. Ez a nevezetes horog
(241, 2) ugy van készitve, hogy a sàska végsô teste (/;) fonalbôl s
kozbe kotött kakastollból való, mely utóbbi szóròs és vöröses kiné-
zést kölcsönöz az egésznek; a sáskának fejefele ellenben természetes
s úgy van a horogra húzva, hogy a horog hegye a sàska fejét járja át.
Ez is hosszas tapasztalás fóltételéhez van kótve, mert nem könnyü
kitudni, hogy a pisztráng a test làgyabb felét szedi le legkónnyebben,
361
tehát ezt kell utánozni, hogy a halat az egész horog befalására inge-
relhessük, anélkül, hogy a csalit vesztegetnók.
Mindezekre támaszkodva, valóban joggal lehet mondani, hogy a
kosztos horgâszat nemes mestersége a magyar halászság kezén nagy
tókéletességre jutott; minden bizonynyal ritkítja párját s teljes mértékben
megérdemli a kutató figyelmét.
A magyarság jobbadán a tavaszi, nyári és kora ószi hónapokat
használja fel a kosztoshoroggal vaiò horgászatra.
A esali tekintetében pedig a kôvetkezôk járják:
1. Giliszta — Lumbricus.
2. Lótetü — Gryllotalpa.
3. Szócske — Stenobothrus és Truxalis.
4. Lópiócza — Hæmopis.
5. Béka — Rana temporaria.
6. Harcsaféreg Palingenia- és Libellula-álczák.
7. Kecskebéka — Rana esculenta.
8. Apró hal —■ leginkább küsz, továbbá ponty és kárász-ivadék.
9. Túró és sajt.
10. Arpatészta.
I 1. Vedló rák lába, farka.
Ezeken kívül használja a leírt mesterséges csalikat is.
Lássuk már most a karópó- vagy kiköfa-horgiispatof. A «kikótés»
alatt a magyar halász általánosan a partba leszúrt, vagy levert karóhoz
való kótést érti.
A karózó horgászatnak legelterjedettebb szerszáma az álló- vagy
csapóhowg (242. ábra), mely nyári szerszám és leginkább harcsára
való. «Gsapóhorog» nyilván azért, mert egyszerüségében hasonlít
némileg a csapó hurokhoz^ a melyról már megemlékeztünk.
Nyári alkonyatkor megnépesedik a harcsás vizek parpa — kivált
a törzsökös magyarság lakta vidéken — s a halászság beállítja éjszakára
a horgokat. A csónak fenekén, rendesen a tat mögött, szapoly-
lyal behányt vízben, félarasznyi és kisebb kárászok vagy pontyok nyüzsögnek;
sok mindenféle, úgy embermagasságú, alúl kihegyezett
husáng is kézügyben hever; kelló horogról is gondoskodva van.
A halász fólkeresi a part csorbáit, a «spirtokaf», a hol a víz hirtelenül
bemélyed és lassú folyású ; alkalmas helyen leszúrja a karót, ráhur-
.,!•)"
ii 41
.iíG
■fi E
G![
’■ík' U
■in.,: h
kíGU