s
:■ : 1"
!'
i
‘/[■I
i ÜP
■;’iM
R:.
36 AZ Ô S H A L Â S Z N YO M A I .
Hogy ezek az ôskori halászathoz tartozó jegellô kövek, erre egy
hasonlatosság tanít, mely a mostani korból származik s a kôvetkezô.
H e a r n e leírása szerint a Hudson-ôbôl indiánjai, valahányszor a vad
megfogy, a vadászatról a halászatra térnek át s kiváltképen a jég
alatti halászatot íizik, leginkább úgy, hogy a jeget kilekelik s a
lékekbe vagy horgaikat vetik, vagy hálóikat eresztik le. A jég kilekelését
még ma is részben oly lekelôkôvek-
kel végzik, a melyek szarúkóból valók s.
szilánkolás útján készülnek.
Innen a barlangokhoz kell fordulnunk,,
a melyekról egy jeles kutató — L a r t e t —
megjegyzi, hogy minél ritkábbak bennôk
a halászó ember nyomai, annál régibb
korba sorozhatók.
Aránylag sok a nyom az u. n. rén-
szarvas-barlangokban, a hol t. i. ennek
az állatnak maradványai nagy számmal
fordúlnak elô. Itt találhatók leginkább az
egy vagy tôbb szakás, a szarvas szarvaiból
készített, egyágú dárdaszigonyok.
Hogy ezek valóban halâszati szerszâmok,
ahhoz nem fér kétség ; nemcsak
azért, mert a barlangokban halak marad-
ványaival együtt fordúlnak elô, hanem
I . é s 2 . ábra. — E g y és k é t szakás dárdaszigony,
sza rv a s agancsból.
azért is, mert kétségbe nem vonható ha-.
lász-telepeken, így a Svajcz tavaiban és
tózegeseiben, a melyek a kókorhoz szá-
míttatnak, gyakoriak, a szakásság pedig ôsidôktôl maiglan a szúró
halâszati szerszámnak szerves tartozéka, mely a hal természetével kapcsolatos.
Mindenesetre fôltünô, hogy a kókorszakban csontról van szó s
itt megjegyzendó, hogy e kettô már igen korán együtt jár. A csont
és szaru az ósembernek már táplálkozása módja során ajánlkozott esz-
kózííl ; a kô hozzájárúlt, mert az él tartósságát biztosította.
A kókorhoz számított svéd halâszati tárgyak között a csont és kô
egyesítése kiválóan van képviselve.
Itt akadnak azok a dárdaszigonyok (3. ábra) a melyeknek a hegye
finoman kiszilánkolt kovakó,. a tobbi szigonytest csont, mé g , pedig
szakás. Itt a sebet a kova ütötte s nyomán behatolt a csontrész,
mely szakásságával megfogta a halat.
A szigonynak e korba bevett fejlôdése egyfelôl a szakák számá-
nak nóvekedését, másfelól a kétágú szigony keletkezését mutatja. Ezt
a fejlôdési irányt indokolja a hal természete : a sikos test, sokszorosan
még kemény pikkelyekkel is fedve, úgy hozta magával, hogy az
egyágú szigony kônnyen lesiklott, a hal el-
menekült; sôt a kiszakadás is elófordul-
hatott.
Az egyik irányzat tehát a csontszigonyt
mig a
a tüskésségre fektette, (4. ábra),
másik irányzat a kettós, belól szakás
ágra tért (5. ábra); és így
elmondhatjuk, hogy a mai kétágú
szigonynak elôzôje a kókor-
ban van.
A halâszszerszâmok megítélésénél
mindig a hal természetére
kell tekintenünk, mert minden
magyarázatnak viszonylag legszi-
lárdabb alapját csak ez képezi és
képezheti.
T
Ì
3. abra. S z ig on y k o v ah e g y g y e l. 4. ábra. Tüskès
szigony. s- «hra. K é tá g ú szigon y.
Ez mindenesetre természetesebb magyarázat s így elfogadhatóbb
is annál, a mely bizonyos rajzokra alapíttatott.
Ezeknek a rajzoknak igen tanulságos a tórténetok. C h r i s t y és
L a r t e t , a hires Madelaine barlang kutatói, a többek között oly vésett
csontot találtak, a melyen a diluviális korszak halászának alakja látható,
a mint szigonynyal fólvegyverkezve, épen partra száll, melyet
azonban nem a part rajza, hanem két lófej ábrázol ; a halász zsákmá-
nyát egy óriási angolna képezi.
* E z fôltétlenül szigonynak vehetô ; L u b bo c k nyiinak mondja, míg Christy és Lartet
dárdaszigonynak nézi. Nyiinak bajos venni, mert távolságra az ijj-nak nines annyi eiejc,
hogy a sok szakot a húsba üsse. Az igazság valószinüleg az, hogy sok szigony nemcsak
halra, hanem hadakozásra való is volt s nem lehetetlen, hogy épen ez szolgált halra és
emberre. Mint ma is élô szigonyt lerajzolja Blanchére «La Pêche etc.» i8ü8. p. J J J . fig. 594-
'-"f,.
:n|L