' s ú ' i s :
! : d i x
:. P ;íí: :
Ebbôl kiindulva, megértjük, hogyan volt megerôsitve a bronszkori
nádvágó (79. ábra I . ; 82. ábra 1. 2. 3.) meg azt, hogyan volt az egyiptomi
kaszLir s az arany nádvágó is, a mely a már több ízben felemlített
arany nyaklánczon ékeskedik.
Sót így lehetett megerósítve az egyiptomi nyeselló is (79. ábra 4.),
holott a bronszkori gyalázka (79. ábra 2.) a kópüs módhoz való átmenetet
jelezi, melyet teljes kifejlódésben a sziami szerszámokon s Ma-
gyar-Velencze nyesellójén (82. ábra 1.: ismerünk meg.
83. ábra. Mag ya r g ya lázk a . 84. ábra A nádvágó e g ysz e rü megerósítése.
A magyar gyalázka (83. ábra) még hátrább vág, mert bizonyos kó-
baltákra nézve csak ilyen ékre járó megerósítési módot képzelhetünk.
De van a makkos megerósítési módnak egyszerübb változata is,
az, a melynél a nádvágó pengéje nem esik két fél kózé, hanem egy-
szeruen a nyél külsójéhez van illesztve s azután karikával leszorítva
a mmt ezt a 84. ábra a. b. világosan magyarázza.
Bizonyos, hogy a svájczi czólópépítményekból való nádvágó
(79. ábra 1.) így volt a nyélhez erósítve. Ez a változat Tápén, Algyón
es Szentesen akad vegyesen avval, a melyet a 82. ábra alapján részletesen
tárgyaltunk.
E sorozatot méltóképen rekesztheti be az a mult századból eredó.
a I .ADIK. 201
alakja és dísze szerint valódi magyar nádvágó, mely Tápén a leg-
öregebb halász szerény hajlékának padlásáról, százados lom kózül
került eló. (84. ábra c.]
6. A LA D IK .
Az ósrégészetben dívó kózfólfogás szerint a legrégibb vízijárómü
az egy fatórzsból tüzzel vájt, külseje szerint pedig kóbaltával kiformált
ladik, magyarán mondva «lélekvesztó»* volt. E fólfogást támogatják
azok a lélekvesztó-roncsok, a melyek a svájczi tavak czólóp-építmé-
nyeiból, más helyeken régi, ma már kiszáradt halashelvek tQzegréte-
geiból kerültek napvilágra.
Már az általános óstórténelmi részben futólag érintve volt, hogy
a kókorhoz számított, tengermelléken álló konyhahulladék rétegekben
oly halaknak maradványai is akadnak. a mely halak csak a sík
tengeren kaphatók, tehát partí halászattal k¡ nem teremthetók ; s
így fól kell tenni, hogy az óstelepek lakói már oly járómüvekkel bír-
hattak, a melyeken a síktengerre kiszállhattak.
Ezeknek alakjáról, szerkezetéról eddig tudomásunk nincsen s
azon az alapon, a melyet azok a bizonyos halak nyújtanak, csak léte-
zésük foltevése jogosúlt.
Amde, ha a magyar népies halászat járómüveit sorozatba állítjuk,
kezdetlegesség tekintetében nem a lélekvesztó, hanem a nád-
tutaj kóvetel i magának az elsóbbséget. Es ha a dolog természetét
veszszük, nagyon csábít az a fóltevés, hogy az elsó vízijárómüvek
nem kivájt ladikok, hanem tutajok voltak : mert hiszen sokkal egyszerübb
sorozat a fa úszó voltát észrevenni, több fát gúzszsal ósz-
szekótni, mint a tüzzel való vájás, vagy akár az odvas fának dóntése,
mind két végén való befeneklése.
A mit pedig a kezdetlegesség dolgában az Ecsedi láp északi
részének csíkász embere — Porcsalma kórül — még a mal napon is
mivel, az valóban teljesen óskori.
Nem veszódik ó fasudarak ósszekótésével, nagy tórzsek kivájá-
sával, az odvasoknak dóntésével és befeneklésével, hanem leghüséesebb
szerszámával, a kaszúrral, hirtelenjében lekanyarít annyi nádat,
* Nem rcííi szó ; halász ember nem él vele s alkalmasint a német «Seelentränker» révén
szakadt reánk.
t
:ÍL
ÍL' '
!
.Tíkf
;-L:
' 4 ib ,
f
r. ■ ó: T' .í'
:)Tó ri '
'U .rl' ' t ■