nyok mégis régiek, és mint koholmânyok is bizonyítják a halászat
fontos ságá t ; a mi a jóhiszemüség útjára még külon is vezetett, az
azoknak az okiratoknak magyar szôkincse volt, a melyet a tôrténeti
mesterszavak és szerszâmok szakaszai tárgyalnak. A tobbiekre nézve
«A konyv torténete» adja meg a felvilágosítást.
A màsodik szempontra vonatkozôlag megjegyzem, hogy a kônyv,
egész kiállítása szerint magyar ; papir, betü, a rajzok osszessége itthon
készûlt A rajzok kôzôtt még azok is, a melyek a vilàgszakiroda-
lomban kozkincset alkotnak — mint tôbb ôsi szerszàm, ôkor i kép, a
kopjahal, gôtehal, czafranghal —■ onálló rajz alapjàn vannak beil-
lesztve; sot metszés szerint még az e red e t i le g C u v iER - tô l származó
sügér-csontváz is magyar. A halâszéletbôl meritett k ép ek e t J a n k ô
J â n o s ur dolgozta ki s azokon az alakok tôbbnyire élô embe rek kép-
màsai ; csupán a pákásztanya az, mely nem egészen a valôra van ala-
pitva és leginkàbb leírásokból, a mûvész és a magam emlékeibôl telt
ki. A magyar szerszàm- és halrajzok kivétel nélkül tôlem valôk.
Leh e t , hogy mindezeknek kikészitése a külfôld mûintézeteiben finom-
sàgban nyert volna ; de én igen szivesen talâlkoztam a Te rmé sz e t -
tudomânyi Tà r sulat ohajtásával abban, hogy a fínomságot a hazainak
alà kell rendelni ; sot azt hiszem, hogy az elért eredmény teljesen
kielégitô is.
Ezeken kivül még a kovetkezô mondanivalôim vannak ; sôt azoknak
elmondâsa szoros kôtelességem is. Minthogy a feladat legnyomô-
sabb részét természetszerüen a magyar dolgok kiaknázásában kellett
làtnom s a rendelkezésemre álló idô egészben rôvid volt, nem aknàz-
hattam ki kellôképen a vilâgirodalmat, melynek ôsszeszerzése — de
még felkeresése is — elháríthatatlan akadályokba ütkôzôtt. En tehât
R a u C h . ôsszefoglalô munkájára támaszkodva mondottam ki azt,
hogy a tôrténet elôtti halászszerszám egy adott nemzet népies halâsz-
szerszámával nincsen ôsszehasonlitva ; e meggyôzôdésben ma is élek.
A midôn kônyvemnek tôrténeti része màr ki volt szedve, M a t t i a
B u t t u r i n i ur megtisztelt kitünô müvével, melynek czime; «La pesca
nel Lago di Garda, studio storico e critico. Salo 1885.», melynek
okirattára a XV. századon (1465) «Christophorus M a u r o Dei gratia
Dux Venetiarum» halâszati rendeletével kezdôdik : elismerem tehât,
hogy helyi érdekû tôrténet akad : még fontosabb s kônyvemre is kiható
dr. B e n e c k e B. mûve, melynek czime; «Fische, Fischerei und
Fischzucht in Ost- und Westpreussen. 1881 .» E könyvnek van tôrténeti
része, leginkább a czéhrendszer idejébôl, ezenkivül némi népies
szerszâmrajza is. Az utóbbiban akad egy vetôhâlô, mely — úgylátszik,
azonos avval, a mely hazánk keleti részeiben divik, a melyet a néprajzi
vonatkozású szerszâmok kôzé soroztam s egy felôl a kaspi-tenger
mellékivel, más felôl az «amphiblestronnal » hoztam kapcsolatba.
Megvallom, hogy eredeti nézetem meg van ingatva s nem lehetetlen,
hogy ez a forma nyugot felé messze terjed, ellenben a Duna, Tisza
és Siô melléki a keleti. Az eldôntés ez idô szerint lehetetlen, mert
sem az irodalom, sem azok a gyüjtemények, a melyeket ismerek, nem
adjàk meg a kellô alapot.
Mielôtt hogy végeznék, kôszônetemet fejezem ki dr. F o d o r
JÓZSEF tàrsulati elsô- és külônôsen P a s z l a v s z k y J ô z s e f màsod-tit-
kàr ürnak azért az odaadô fáradozásért, a melylyel mûvem nyomdai
kiállítását elôsegitet ték.
Budapesten, 1887 màrczius 2-ikàn.
Herman Otto