Hi
"üiîîf i
h i....
.o
G:
- i
GbH fi- ¡a
iSr;
;í1
' ¡r. .1
39Ò TERMESZETHISTORIA.
kezdtek, majd felcsaptak a víz színe fólé s ha az egyik tartónak jut-
tattam a legyet, a szomszéd tartó halai láthatólag haragosan viczkán-
doztak mindaddig, a míg nékik is jutott.
Igen természetes, hogy a hal ilyenformán szabad állapotában is
kitünó tájékozással bir, tapasztalást szerez, azon okúl s a jó , figyelmes
halász tudja, hogy minél óregebb a hal, annál nehezebb a fogása, mert
Ismeri a szerszámot s ki is tudja kerülni.
A táplálék megszerzésének módjai a halnál külónfélék.
Az igazi rablók vagy megfeküsznek vagy lesbe állanak. A megfekvés
az, a midón a harcsa gyókerek vagy úszadékok mellett meglapul,
veszteg marad s megvárja, a mig a préda megkózelíti ; vagy a midón
a csuka lebegve, sokszor órákon át is egy helyen marad, míg prédát
lát s rajta üthet ; a csuka ilyenkor úgy el van merülve a lesésbe, hogy
hurkot lehet reá keríteni ; sót akárhányszor el lehet hibázni anélkül,.
hogy erre ügyet vetne.
A lesbeállás a legnemesebb halaknál dívik. A pisztráng, a lazacz,.
galócza, pérhal a vizek úgynevezett lengjében, t. I. rendesen azon a
ponton áll meg, a hol a víz külónbózó sodral osszefolynak, egyesül-
nek s a víz rohanása csókken ; a hal természetesen fejjel víz ellenében
áll, tehát várja azt, amit a víz sodra hoz A pontyfélék legtóbbje «legel»
ezalatt a halász azt érti, a mikor a hal majdnem tótágasba állva, a víz.
fenekéról szedeget; némelyek, leginkább a tokféle halak, túrnak,
hogy a táplálékot felvethessék. Némely halak veregetnek, azaz a víz.
fenék fólé emelkedve lecsapnak, hogy az iszap felsó rétegét felkavarva
jussanak táplálékhoz.
De vannak bizonyos idószakok, a mikor, a nagy ragadozók kivételével,
a tóbbi hal egy módot kovet; ez az Idószak a vizeknek u. n.
«virágzása», a mikor t. i. bizonyos rovarfajok kifejiódésük során tómegesen
s úgy jelentkeznek, hogy a halak elérhetik óket. Ilyenkor
minden hal, az igazi ragadozók kisebbje is, ennek a tápláléknak esik
neki. Általában ki lehet mondani, hogy a vizek minden színtájának
kijut a maga hala.
Ezek után vessük szemünket arra a képre, mely a halat más tüne-
tekhez való viszonyaiban mutatja; ismerkedjünk meg külónósen avval,.
a melyet a magyar vizek kinálnak.
Ez a viszony egészben az évszakokhoz alkalmazkodik : hatalmasaa
A HAL A TERMÉSZET HÂZTARTÂSÂBAN. 597
lüktet a fólébredt természet ólén s a szunnyadásig száll alá, a midón a
természet téli nyugovóra tér. Csak a valódi rablóhal nem nyugszik ;
ez télvíz idején is rátor prédájára.
A viszony rovidre fogott jellemzése im ez: A halak táplálkozásuk-
kal mélyen belenyúlnak a vizek életébe, külônôsen állatéletébe ; de
viszont maguk is alá vannak vetve az állatélet korlátozó halalmának.
A halaktól eredó behatás mélysége külônôsen onnan származik,
hogy a hal attól a percztól fogva, a melyben a pete tápláló tartalmát
fólemésztette, a vízból kezd táplálkoznl ; s minthogy ekkor még
igen kicsiny, e kicsinységének megfeleló, parányi táplálékhoz folyamodik
; reá van utasítva azokra a parányi szervezetekre, a melyeket
a vizsgálódó ember nagyító müszereivel a vízcseppben régebben
megbámult, ma pedig rendszeresen megfigyelve, úgyszólván saját létének
kimagyarázására Iparkodik fólhasználni.
Szemügyre véve a táplálkozni kezdó parányi pisztrángot, csak
azt látjuk, hogy vizet merit a szájával, s hogy a szilványrésen kibocsátja
; keresést, kapkodást, a préda megragadását még nem észlel-
jük. Világos, hogy az áramló víz sodra hozza, a szájába viszi a mikro-
szkopi lényeket, melyek a szilványívek szüró tulajdonságán megakad-
nak s a garatba kerülnek. A míg az ezernyi ezer apró pisztráng így
nyúl bele a «mikrokozmoszba», addig a tóbb kilogrammra megnóve-
kedett fajbelije ugyancsak szemre dolgozik ; mindent elnyel, a mi él
és mozog s a garatján egyáltalában, ha eróhatalommal is, legyürhetó ;
sót bekapja saját fajbelijét is. E két végsó pont kózótt a nagyságnak
minden képzelhetô foka egyszerre, egy idóben, ugyanabban a vízben
él és táplálkozik ; minden fokozat az erejéhez mért táplálékra tór,
melynek egyik végsó pontja a szabadszemmel nem is látható protiszta,
a véglény, a másik a nagyra termett vizipatkány vagy a tagbaszakadt
kecskebéka; a mi pedig e két végsó pont kozott él, mozog és táplá-
léknak beválik, annak is akad a megfeleló nagyságú hala.
Ha kérdjük, hogy mi legyen az, a mi a két végsó pont kozott
él és mozog: be kell tekintenünk a víznek és mellékének teljes életébe.
Itt pedig valóban egy egész «állatvilágra» találunk, a melyben
külónósen a rovarok serege, a rákfélék hada nyüzsóg és uralkodik.
Bogár, darázsféle, szitakótó, szócske, pillangó, légy, úgy a mint
a vízben él, vagy átalakúlásának során a vízbe van utasítva; — úgy, a
I¡
...... i. : "
í ' h i ; G »
...
........'
i f i l i ;
I L ■ : " q L
í i f i
■ r ■ ' , ■ 1
• i ■
".fi- 'i ' G
í
■ G.'
■ ; .
!-fis
■:r
g ' ■