24
Ez a hollandus B euc k e l volt ki 1397 táján alkalmazta a sózást a he-
ringre s evvel majdnem olyan jótevoje lett a szegénységnek, mint
1 38;;-ben D r a k e , ki a burgonyát hozta fôldrészünkre.
Mind a ketten a szegény zsellér viskójától hárították el a szegény
ember legkónyórtelenebb, legborzasztóbb gyótrojét, legádázabb elle-
nét: az éhhalált.
A fentartási módok nyomdokain, vagyis alapján fejlôdôtt a halászat
nemzetgazdasági és kereskedelmi hatalommá, melynek nagy-
ságáról óriási számadatok tesznek tanuságot.
Angliában csak az édesvizek halászata nyolcz-kilencz millióra rúg
s e nagy pénznek majdnem felét a jól megvédett nemes lazacz adja ki.
Csak Skócziából magából tizenótezer halászhajó indúl évenként
a tengeri halászatra, a mely kórül negyvennyolczezer ember se-
rénykedik.
Francziaország halak után kózel húsz millió forintot forgat; tengeri
halászata huszonnégyezer hajót és százháromezer embert fog-
lalkoztat ; egyedül a tókehal — stokfis — kórül kózel hatszáz hajó
orra szántja az óczeán síkját és tizenegyezer ember van talpon.
Norvégiában kózel háromszáz nagy és kilenczedfélezer kisebb
hajó száll ki a tengerre s a halászat gyakorlása harmincznyolczezer
embert szólít munkára.
Van év, a melyben egyedül a hering ótvenezer embernek ad mun-
kát és kenyeret.
Oroszország csak halikráért egy millió forintot kap a külfôldtôl.
Olaszországnak tizenkétezer hajója, dereglyéje ereszkedik a tengerre,
harminczezer halásza serénykedik s szerez évenként negyven
millió lirát.
Hát Magyarország.^------------
Az ország fólséges vizeinek partján megállhat a magyarember,
elmondhatja, hogy régentén — a mohácsi vész elótt — volt hatalmas
halászata s hogy ma nincsen, az másokon múlt; de hogy legyen,
az egyedül rajta áll.
Ai
A M A G Y A R EM B E R ÉS A HAL.
Ili
Magyarország áldott foldjén megvirrad ; a Nap fölkel, azután delel
s a midôn ideje megérkezett, vagy inkább lejárt —• nyugvóra tér,
leáldozik.
Mindennap ismétlôdô útján úgy jár e darab földdel, mely a mm-
denségnek csak egy parányi porszeme, mint a búvár, ki egy vízcsóp-
pet merit a mindenségból s ezt a nagyítón át nézi : a Nap épen úgy,
mint a búvár a nagy világ kicsinyített képét látja maga elótt; ez egy
vízcsóppben, amaz egy nemzet életnyilvánulásaiban.
A Nap betekint a tudomány mívelésére szentelt íényes paloták
ablakán, hol müvelt ember a tudomány feladatait megfejteni igyek-
szik ; betekint a gazdag palotájába, mely bóvelkedik pazar fényben s
mindabban, a mi az ember fóldi létét kellemessé tehetné • ha az
ember beérné v e l e ; de betekint ugyanaz a Nap a faluvégi czigány
putrijába is; mezitelen gyereksereget lát —■ Ausztrália kicsinyített
képét.
S a míg a magyar felíbld sebes patakjánál a « pisztrángtúdós» veti
ki horgát ; a míg a Székelyfóld havasainak tóvén a kózszékely a kakas
tollas-gallérjából kitépi a vóróset, hogy mesterséges legyet hazud-
hasson a horogra s reá csalja a góbe lengjében leselkedó pisztrángot ;
addig a czigány meglábolja a vizet, puszta kézzel tapogatja ki a halat,
vagy a tó szélén lekuczorogva, a vad rózsa hegyes, górbe tüskéjét
kóti az apró küszhal hasa alá, madzagnál fogva beereszti ezt a nagy
furfangot a vízbe — s a midôn a foga fehérét vigyorogva kimutatja,
ez azt jelenti, hogy a tósàg vad kalózhala, a csuka, rajtavesztett.
A míg a Tisza, a Duna óreghalàsza száznál is tôbb oles hálóival
szántja, szinte megszú'ri az ósfolyamok vizét; s a Balaton bérloje háromszáz
óles hálóját nagy dereglyén álló vasdaruval húzza ki a magyar
tenger hullámai kôzül; addig a Tisza, Duna szegény fenekese az
i i :- t