A voguloknak van egy ôsi hitregéjok, mely a teremtés meneté-
rôl, az ember értelmi fejlôdésérôl emlékezik s naiv egyszerüséggel
sok igazat mond.*
NumiTarom ott az embernek oktatója s reá tanitja a vadászatra s
a halászatra is; de sôt egyenesen meg is teremteti vele a vadat, a halat
; — elég jellemzô, hogy a halat késôbben mint a futó és a szàrnyas
vadat. NumiTarom ad az embernek kétféle halat s ez elviszi azÀszbeli
halat a nagy folyóba, a Jabelit a kis folyóba, a tóbelit a tóba.
Hét tél elmultâval utâna néz az ember, és úgy találja, hogy a hal
megivott ; s a viz szinéig felszaporodott ; de ekkor az a kérdés;
hogyan ken'theti meg ?
Numi Tarom rátanítja, hogy nyàron a folyó torkolatát, a tó kifo-
lyását czégével és vészléssel rekeszsze el ; hogy a fa háncsából és
vékonyra hasitott gyôkereibôl varsât kôssôn, a melybe a hal maga
megyen belé. Télen a kis folyôt és nagy folyôt téli vejszével kôsse
át, a melybe a hal magától téved belé. Ez a rekesztô halászat mint
látni fogjuk — minden valószínúség szerint a legosibb mód.
A Numi Taromnál járt ember ekkor elindul s tanitja a népe-
l^et — halászatra is. Megtanitja a hálókótésre, varsafonásra, a vész-
lésre, a czége és a vejszeállításra.
A varsás háncsból és hasított g yoké rból kóti v a r sá já t , a hálós a
hegyen termo — alkalmasint csalán — nóvényt nyuvi, szálaiból fona-
lat sodor és hálóvá koti, megcsinál ja a kec ze- és kerító hálót, mely
Litóbbihoz a kótel e t a fák hánc s c sa adja neki.
Sôt az ember elsô ragasztéka, a melylyel az íját két félból eny-
vezte óssze — e hitrege szerint —■ egy kecsege féle halból kerúlt
ki; — a mai vizahólyag!
Igy hozta ezt haza R e g u l y A n t a l északi tájakról s adta ki illó
kegyelettel H u n f a l v y P a l .
És, a ki rá mondja, hogy mind letünt, a mire Numi Tarom az
embert tanította, annak nines igaza; mert a Kraszna szegény magyar
halásza még mai napon is tisztán háncsból készült szerszamot ereszt-
get a vizek méhébe.
* A Vogul fóld és Nép. R e g u l y A n t a l hagyományaiból kidolgozta H u n f a l v y P a l .
1864. Az e hitregéból kóvetkeztetheto szerszámokat saját felfogásom szerint adom, hogy
a késobbiekkel ósszhangba hozzam.
A T A R SA D A LO M ES A HAL.
Az óskori nyomok hallgatag világát a beszéló hagyomány, ezt az
irott tôrténet váltja fól.
A hal nemcsak az emberi társadalom anyagiasságában, hanem esz-
mevilágában is mind nagyobb tért kóvetel magának ; az ember hitébe
fogadva eléri a szentséget, csodák tárgyává lesz; följut az égbolt csil-
lagvilágába.
Mindez fényes tanubizonysága annak, hogy a társadalom minden
korban érezte a hal fontosságát.
Az assziroknál, fonicziaiaknál, Sziria és Egyiptom népeinél a hal,
mint minden állat, mely a társadalom fennállására hasznos volt, az
oltárokra került s mint szent állat tiszteletben részesült; — e népek
papsága állítólag ezért nem élt vele.
A Pythagoræusok tartózkodtak tôle, mert a hallgatásnak — mint
fôerénynek — jelképét látták és tisztelték benne.
A régi Lykia jósai jôvendôt mondtak a hal megjelenéséból, távo-
zásából.
Az ó-egyiptomiak alakos jegyírásában, a hieroglyphben, a hal
alakja igen gyakran fordúl elô, mint a bôség és a gazdagsàg jegye ;
azzà avatta a szent folyó, a Nilus halakban való áldása.
A klasszikus korok népeinek hite, képzelete külôn istent adott a
vizeknek s a bennôk élô halak seregeinek.
Neptunus, a vizek istene, háromágú szigonynyal uralkodik a halak
tôméntelen seregein s Proteus, a jósló alisten, òrzi a fôisten tengeri
borjait* az egyiptomi vizek síkján, mélységében.
E korok képzômûvészete megragadja a halat is, ràvési szobraira ;
befogadja fali képeibe.
* A delfín, melybeii akkoron még halat làttak.