szerszám ugyan, de Gyór táján — kivált Pinnyéden — halâszember
kezén is megfordúl.
Ehhez nem kell egyéb, mint egy könnyü, két vagy harmadfél
méter hosszú bot — legtóbbszór a népszerü «babkaró» is megteszi — ,
a melynek végébe a válogatott lószórból sodrott, 10— 1 5 cm. nyilású
hurok van kótve. Ez a szerszám kizárólagosan csukára való s a hir-
hedt rablóhal természetéhez van alkalmazva.
A csuka t. i. megfekszik, azaz sokszor órán át is veszteg áll fejjel
víz ellenében, kózel a víz színéhez s lesi a prédát ; ebben a megfek-
vésben oly makacs, hogy a parton megjelenó embertól sem riad meg.
A csapóhurok a halnak e tulajdonságára van alapítva s a halász
így jár el : Mihelyt a halat észreveszi, jóval a hal feje elótt beereszti a
hurkot a vízbe s a víz folyását felhasználva, azon van, hogy a hurkot
a hal feje tóvére usztassa; ekkor hirtelen megrántja a botot, a
hurok a kopótyú táján ósszeszorúl s a hal kivethetó. Ha a csuka egy-
223. ábra. Csapóhurok.
szer megfeküdt, húszszor, harminczszor lehet a hurokkal elhibázni a
nélkül, hogy megriadna.
A csLikának csapóhurokkal való halászása Európa nyugatán is el
van ter jedv e— Németországban az u. n. «Hechtschleifen» — s a
tudományban érvényes kózfelfogás szerint a legôsibb halâszati módok
kozé tartozik.
X. S Z IG O N YO S H A L Á S Z A T .
A magyarság szigonyos halászata teljesen megérdemli, hogy e
kónyvben tüzetesen tárgyaltassék. Nemcsak fogás szerint való külón-
félesége, hanem a szigony nagy változatossága — legfóképen azonban
az kórülmény teszi érdemessé a tárgyalásra, hogy a halászatnak
ez a neme határozottan leáldozó félben van.
Sok vidéken immáron csak igen óreg halász emlékezik a szigonyra.
A vizek megváltoztak s ezen a soron kimaradtak a szerszâmok
Is. Nem egy vidéken — így a Balaton melléken — a szigonynyal
való halászat szigorúan és helyesen Is — el van tiltva; a szerszám
itt csak a merészebb halász padlásán bujkál — a fedél nádjában — ,
eszi a rozsda ; meg is eszi lassanként.
Tápé ósi hospeseinek Ivadéka — a legvénebb — csak kegyelet-
ból órizte meg óregapja szigonyát és vágóhorgát.
Már pedig úgy e könyvnek óstórténeti, valamint a szerszâmok ósi
elemeiról szóló részéból is tudjuk, hogy a szigony mindenképen
érdekes, tanúlságos szerszám ; sót az ósrégészet mai állása szerint —
B o y d - D a w k i n s nyomán — az ember kezében a legrégibb halászó
szerszám.
A szigonyok népies alakjai meglehetósen teljesen, tudtom szerint
csupán Angolországból ismeretesek, hol ósszegyüjtésókre az
elsó halâszati kiállítások adták meg az alkalmat.
Ekkor tünt ki, hogy az alak roppantúl
változik s még egyazon vidék, illetôleg vízmel-
lék sem bír egységes szigonynyal, úgyannyira,
hogy a szemlélónek úgy rémlett, mintha e szerszámnál
minden egyes halász belátása és ízlése
döntött volna.
Az ágak számában, a spakák alakjában, egy-
máskózótti viszonyában, az egész szerszám for-
májában nagy eltérés mutatkozott akkor is,
ha a szerszám egy és ugyanazon halfajra, pld. a
lazaczra való volt.
Berlin muzeumában,* mely halászat! szerszâmok dolgában a leg-
gazdagabbnak van elismerve, még a régibb vaskorból származó szigonyok
is roppantúl eltérók s az egységes alak csak akkor jelentkezik,
a mikor a halfaj természete kényszerító befolyást gyakorol a
szerszámra.
Ilyen egységes alak az angolnára való vasszigony (224. ábra,
Lübbesee, állítólag ó-wend), melynek szerkezete valóban a halfaj
tulajdonságából folyik. A rendkívül sikos, kígyótestü, hajlékony halat
•csak ez a szigony szúrja biztosan, mert a hal a két kés (kk) kózé jutva,
épen gerinczével kerül a szúró ág (a) alá s nem térhetvén ki a kések
között, bizton áldozatúl esik.
* Märkisches Museum der Stadt Berl in etc.
224. ábra. Vasszigony
angolnára.
I! ' ' tl.-
!!?|r , , ,
!■ ÍG
i11-i 1 "
h j.T