I m n
• ii:
riil
7 ‘
ill
41
6oo T E R M É S Z E T H I S T Ó R I A .
A magyarföld nagy rónaságának sekély medenczéjében az áradások.
vize meg szokott állani; esos nyarakon nem szárad ki, benépesül
hallal ; de jön egy aszályos nyár, a viz kiszárad, a helyet fölveri a fii. Amde
bekövetkezik egy nagy esô, a medencze vizet fog s abban a pillanatban
megnyüzsög legalább Is a csíkoktól, néha — ha az aszály nem
tartott igen sokáig s a hely alkalmatos — a kárász és a czompó is
elôkerül ; vajjon honnan földalatti repedésekbôl, vájásokból, melyek
beivódtak vízzel, iszappal, vagy földalatti erekkel kapcsolatosak, melyek,
a midón a medencze vize elpárolgott, elég nedvességet tartottak
meg, hogy a kemény életü halfajok oda menekülhettek s kihúzhatták
az életet. Ez a magyarság «ásott hala», mert a nép ismen az eltünó
vizet s annak földalatti haltartó helyeit, a melyeket ásóval, kapával
nyitogat, hogy kiszedhesse.
llyenek a természet fentartó módjai.
A kózfelfogás azt tartja, hogy a hal a vízre rendkívül érzékeny,
hogy alkalmazkodása semmi sincsen; s mégis ott találjuk a halat a
hévizekben, sót a rézbányák gáliczos vizében is, összetörpülve bár, de
élve és hozzájárúlva az anyagcsere nagy munkájához; sót ott találjuk
a földalatti vizek örök sótétségében kifehéredve, megfogyott látó-
eróvel, de mükódve szünet nélkül.
Ezeknek és számos másoknak tapasztalati uton való fôlismerése
megadja az embernek azt a hatalmat, hogy a hal életét a maga javára
fordíthassa, úgyannyira, hogy a kózjólét is megérzi.
Ez bekóvetkezik ott, a hol a természet életérôl szóló ismeretek
gondos ápolás és terjesztés útján a társadalom kóztudatában is lük-
tetnek.
Ott, a hol a természet életérôl, alapfóltételéról, a benne meg-
nyllatkozó kólcsónósségról szóló ismeretek alacsony fokon állanak,
ott a halak és egyebek tekintetében a legfóbb kártékony állat az
ember maga ; — és maga valija tudatlanságának kárát.
A HAL E L L EN S ÉG E I .
Az imént befejezett szakasz értelme világosan odahajlott, hogy a
természet életének rendes folyását véve, haszonról és kárról elmél-
kedni nem lehet, mert az az élet részei szerint s a maga egészében
ónnónmagát szabályozza ; a haszon és a kár csak az emberi háztartás
szempontjából véve alakúl fogalommá s az egyiknek megszerzése, a
másiknak kikerülése a természet életének minél alaposabb ismerésé-
tól függ.
Szemünk elótt tartva azt a kétségbe nem vonható jelenséget, hogy
a halászat nemcsak magyar földön, hanem a világnak u. n. müvelt
részeiben egyáltalában és igen érezhetó fokig hanyatlott, méltó feladat,
a hanyatlás okait fólkeresni, a halászat legfóbb ellenségeivel
megismerkedni.
Az a sok szerzó, a ki újabb idóben szelleme legjavával, nagy
buzgósággal a halászat! viszonyok javítása érdekében írt és fáradott.
a hal és a halászat ellenségeinek sorát mindig a vidrán kezd!. Engem
az igazság arra kotelez, hogy a hal és halászat legfóbb ellenségét az
emberben lássam s ezt állítsam a sorozat élére.
Az embert a természetében rejló ónzés zsarolásra sarkalja ; minden
zsarolásnak természetes kóvetkezése a forrás megapadása s ennek
végén vigyorog a kár, mely a tapasztalás tényévé alakúlva, egyszerre
az ember oktató mesterévé változik s megerósíti a régi igazságot,
mely róviden és alaposan azt mondja, hogy «kárán okúl az ember».
Az ónzés vette reá az embert, hogy hálóinak szemét megszü-
kítse, igy hatalmâba kerítse a nóvendékhalat is ; ugyanez birta reá,
hogy a halat szigonynyal akkor üsse keresztül, mikor az a fajfentartás
ósztónének lüktetése kózben megfeledkezlk az óvatosságról, felgyülekezik
a szélvizekbe, hogy fiasítson ; ugyanez birta reá, hogy a vizeket
megmérgezze, természetes medrókból dugákkal elterelje, hogy
i f f
; ■
a'
|7.' ■
7:fi,7'
» 3 7 9 " p :
I
f
I
■V
i
9 | : ‘
9 'TOKJ:f,
T,./
9 '
ri :
li 1
feE"7 ■
1ri9 .
í':
7Íi;
1 i , 7 ;