Ulti
H h'i
■M M
A r
i
WÍ¿í^~zliL,
.) a'J •
ffcíSia&i ijt«
'■ ^ i .
isá! j L . . ,
! 7 ’ 7 I i lI
41! .i
T E R M E S Z E T H I S T O R I A .
máig sem birta a közhitbol teljesen kiirtani ; ma is feles számmal
akad «olvasott ember», ki hitetlenül rázza a fejét, valahányszor hallja,
hogy az ô «ciethala» elevent szülo, emlóin szoptató, melegvérü, gerinczes
állat, melynek úszószárnya nem egyéb, mint átváltozott elsó
lábpár. A czeteknek a vízi élethez alak szerint való hozzátóródése
annyira haladt, hogy némelyeknek — tóbbek kózt a kóltészet és díszíto
müvészet oly nagyon kapós delfinjének —■ a hátán már egy kóvér-úszó-
sórényt is észlelhetünk ; egyedül a kormányúszónak vízszint való ter-
jedése különböztet! meg a czetek külsó alakját a hal törzsökös fogal-
mától. A czetek egész szervezetóknél fogva már kizárólagosan a vízhez
vannak kótve, a szárazra egyáltalában ki sem mehetnek.
A madarak felé fordulva, tudjuk, hogy e nagy osztálynak egész
népes rendei, mint a vízmellékhez, vagy a vízhez kötött alakok szerepelnek
; a szélvizekben való gázolástól — gémek és mások — az úszó
életmódig — ruczák, ludak és mások — innen a legkitünóbb, rendkívül
kitartó bukásig — búvárok, vöcskök —• minden forma és átmenet
megvan, a sorozat pedig végzódik a pinguinnel, melynek szárnya,
tollak helyett már inkább pikkelyekkel — mondjuk pénzekkel —
van borítva; nem is repüló, hanem valóságos úszószárny, mely igen
élénken emlékeztet a gôtehal úszóvégtagjaira ; és noha a pinguin két-
ségtelenül madár, ó sem a fóld rógén, sem a levegóben nem boldogúl
; egyetlen, igazi eleme a víz, a melyben a szárnya már válóságos
úszószárny szolgálatot végez.
A régi értelmében vett csuszómászókat tekintve, hogy egyik ré-
szóket már kétéletünek — amphibia —■ nevezzük, azért, mert életók
bizonyos részével, sokszor kizárólagosan a vízhez van kótve — a béka
poronty korában, a góte és mások ; — a Varanus-okban, a melyek, a
kózhit szerint, az embert a krokodilus elól intik, ismét a határozott
gyík-formát látjuk a vízmellékhez kótve; a PlaJ^urus és Hydrophis
lapos evezófarkú kígyókban már a kigyókat látjuk a vizek állatéleté-
ben, holott rokonaik a szárazfóld állatai.
És ha már most a felsóbb rendü gerinczesektól a halakra vetjük
szemünket, tudjuk, hogy vannak a halak kózt is a vízból kijáró alakok,
a melyeket a szilványokban tartott víz s az ugyanoda vezetó
külsó résnek szük volta merit meg a gyors pusztúlástól ; és tudjuk
azt is, hogy vannak alakok, a melyeknek az úszószárnyuk akkora
terjedelmet ölt, hogy a víz fólé szókve, nagy darabon tovarópül-
hetnek.
Akár tisztán szerkezet! szempontból veszszük a dolgot, akár az
állatélet cselekvó oldaláról, már magában a gerinczes állatoknak
ebben az irányban való méltatása is vonzóvá és tanulságossá válik,
szinte ingerel a tüzetesebb vizsgálódásra.
És mekkora változatosság nyilik a vizsgálódó ember szeme elótt,
a midón az egészet iparkodik — csak iparkodik ! — áttekinteni !
Abban a vízcseppben, a melyet a mikroszkóp nagyító üvege alá hozott,
egy kis világ folytatja pályafutását ; abban a parányiságban egész soro-
zatal fejlódnek azoknak a jelenségeknek, a minó a futóbogáré, a
gébicsé, sólyomé és az emberé volt. Ha csak a puszta szemre bízzuk is
magunkat, a vízbe tekintve, az alsóbbrendü állatok egész sorozataira
bukkanunk ; itt vízipoloskák támolyognak, háton fekve lókésszerüen
eveznek; amott fátyolkák, szitakótók álczál lesekednek az iszap
színén, hogy majdan kifejlódve, szárnyra keljenek s az álcza életétól
teljesen elütó életet kezdjenek.
Evvel belekerülünk a milliónyi-millió kétéletü rovarseregekbe,
melyek — népiesen szólva — kivirágoztatják a vizet.
A víz minden színtájának akad nóvevénye, állatja; mindenütt látjuk
a keló és leáldozó életet, a végrehajtott anyagcserével, tehát munkával,
melynek eredménye egy bizonyos állandó vagy szabályosan
ismétlôdô állapot.
A vízre és mélységébe az imént vetett futó pillantás csak a
folyót, a tavat, az eret és a patakot illette; vizsgálódó szemünk innen
csak félve, tartózkodva fordúl az örök tenger felé.
Norvègia szakadásos, sziklás partjainak mintegy órszemét sok sziget
alkotja meg ; kisebb-nagyobb, szakadozott, domborodó ; némelyik
épen egyes, a vízból kiálló hegy. Ezek a szigetek, valamint a szikla-
partnak bizonyos fekvésü, fokszerüen a tengerbe szókó, meredek
sziklafalai az év bizonyos szakában, a mikor t. i. e tájak madarai a
kóltéshez fognak, «megfehérednek». B r ehm szerint a Svárholm fok
-sziklafalazata úgy néz ki, mint egy millió és millió fehér ponttal borított
óriási palatábla. Ily fehérló szigetet vagy falat megkózelítve,
elsütjük fegyverünket s nyomban tanúl vagyunk az állatélet egyik
legnagyobbszerü tüneményének.