A MA G Y A R HALÁSZÉLET.
I. A M A G Y A R H A LÂ S Z EMB E R .
Az igazi magyar halász szülöföldje a Magyar Alfold vízmellékére
esik ; akad szórványosan a Balaton körül, a Duna-mentén s a Dráváfokig
is. _ .
Igazi magyar halász az, a ki ôsi szerszámmal, ôsi módon, patnarchális
ósszeállásban, tehát osi bokorban, kotésben vagy felekezetben
üzi mesterségét s megbizonyíthatólag soha czéhes és soha jobbágy
nem volt.
Volt és van neki még ma is « nemzetsége», a melyben a halászat
nemes mestersége apáról fiúra óróklódótt és óróklódik ; mester-
ségére bíiszke, leginkább azért, mert erós a hite, hogy «Krisztus
halásza», hogy óselódjei a mesterségben az apostolok voltak.^
A magyar halász majdnem kivétel nélkül az, a mit a «jóra való
magyar ember» alatt értünk. Nyugodtlelkü, becsületes; jobbadán
hallgatag; de a mellett nyilt, vendégszeretó ; kiválóan mértékletes;
muÁában serény és kilartó. Legtóbbszór bámulatos a megfigyeló
tehetsége, mely mindent felólel, a mi a vízben s a víz kórül van ; hozzá
példásan rendszeretó, ki sohasem pihen le addig, a míg szerszámját
rendbe nem rakta.
Mikor nyugalomra tér, a háló ki van terítve, a húzókotelek ossze
vannak fejve, a czók-mók czibékestül a maga helyén. A fenékhorog
óssze van szemelve s a lejmadzagnál fogva fól is kótve; pallókove,
végkóve és bóncsói szép rendben a tat mellé vannak rakva. Szoval,
úgy van a szerszámmal, hogy a nap vagy az éj bármely órájában
kiszállhat a vizekre s kivetheti. Rendes ó ezért, de meg azért is, mert
tudja, hogy szerszámja így tovább tart.
!íi
Vi;
■i'i
Tl í
i ' m 1