nyába foglalva immár csíktok; alatta a gyékényból szépen megfonott
csikputtony ; az ajtófélfához van támasztva a lápibot; a kaszúr jó maga-
san vaiami résbe van dugva, «hogy a gyerek el ne érhesse» ; a kerí-
tésen szárnyasvarsa szárad, az ól hiújából kikandikál a tapogató, mert
a kióntéseken a csíkász varsával, tapogatóval is dolgozik. Alkalmatos
helyen a vékony friss füzfavesszó-rakás, kózelében megkezdett csík-
kas, a derék mereglyéivel, vörcsökig készen. A csikászt sohasem kell
nagyon hivogatni, nyomban készen van, mert ó nem csak járja, hanem
szereti is a lápot. Most is elóveszi a lápibotot, a kaszúrt meg a csík-
tököt, lerúgja a csizmát s bocskort kót, mert ez nem tiporja az ingó-
lápot s ha meg is merúT, ki is ereszti a vizet; fólkapja s a korcz mógé
dugja a gatyaszárat, szalmakalapot nyom a fejébe és indulhatunk.
Elhagyjuk a falut szárazmalmostól, a börvelyi református temetót
széleslapú, hegyes fejfáival s kóvetjük a mély kerékvágású dúTóutat,
mindenütt kukoriczafóldek között, melyeknek széléról ezrével kaczag
felénk a napraforgó virágnak néha tótkalapnagyságú tányérjas helyen-
közön a tók futóindája nagy körben borítja a fóldet. Itt semmisem
mutat a láp kózelére, pedig hamar érjük el. A fóldek kózül kiérve,
elfogy az út s rétség terúT el, szélén szekérállásokkal ; füve megvegyül
sással, apróbb kákával s távolabbról már a nád is bólingat; szélén ér-
szerü víz látszik, a melyben a deszkából ósszetákolt, fenekén gyé-
kénynyel meghányt ladik várja a csikászt és vendégét.
A csíkász egy kicsit neszel, kórülnéz s mikor biztos benne, hogy
senki sem látja, neki megyen egy nádüstóknek, tóvét megbolygatja a
lábával s kihúzza a tolórudat, a melylyel a ladikot hajtani szokta ; az
ülódeszkát is onnan keríti eló s ekkor indúlhatunk. A dugdosásban
igazi mester.
A nádrengetegbe vivó, gondosan tisztított csapás oly keskeny,
hogy a nád mindkét oldalon éri a ladikot; kanyarogva, kigyódzva
vezet mind beljebb ; a nádüstókók mind magasabbra szóknek ; néhol
be vannak futtatva a lápi csillagvirággal (Convolvulus) ; nyiltabb
helyeken fóltünik a páfrány (Aspidium), illatossá teszi a levegôt
a vízi menta. A víz tiszta; feneke a korhadó nóvényektól sótét-
barna ; külónben nyüzsóg benne az élet ; félresiet a szurokfekete csíkbogár,
a tarajos hátú góte; mászkál a Phryganeák tegezes álczája s a
szitakótóé is ; a ladik elótt hosszú ugrással beczuppan a kecskebéka
<j CD
■<
t-
I«
>3
N tn ó.
-< -.s
‘L. *5 t/) Sí
<