IL T IHANY .
A Balaton folséges partvidékének egyik része sem járul annyira
ahhoz, hogy a remek viz tengerszerûségét megnöveszsze, mint Tihany
félszigete. Keskenyen, messze benyúlik a nagy viz síkjába, halásznyelven
szólva. épen a derekán, a hegyes Zala oldala felôl és csak
alacsony, lapos nyereg kôti össze a parttal ; holott foka, Szántódnak
szôkve, hegyekbôl alakúl. a melyeknek alakzatai tú'zhányó eredetre
vallanak.
A félsziget a halásznépnek habválasztója. Kenesse s egyáltalában
a Balatonfó halásza azt mondja, hogy a legjobb halászat «Tihahab-
bal», azaz Tihany felôl jóvó habbal, tehât alsó széllel esik ; Keszthely
halásza ugyanezt valija, tehát a felsô széltôl várja a jó szerencsét:
Tihany halászának a Zalaszél kedvez.
Tihany félszigete még e század elsô felében is erdôvel volt
boritva; verôfényes oldalain mindig tüzes bor termett; szántófoldnek
való része is mindig volt; legeloben sem szükölködött; sikvizében a
garda, a keszeg ezernyi ezreket számláló seregekben villogtatta ezüstös
oldalát; a ragyogó küszhal sokasága, megriadva, mint hirtelenül
kerekedett szél, úgy borzongatta meg a sima tükröt s e haltómegek
nyomát követte a prédából éló vizi rabió, a «fogas». A félsziget hón-
aljaiban nádasok sürüje, czimérje, rigyása terjedezett, bóviben adva a
pontynak az édes gyókeret, a csukának, harcsának a megfekvés
helyét. Külónósképen pedig termett és terem a félszigeten merész,
tiszta magyar emberfajta, mely ért a fejszéhez, az ekevashoz, a szóló-
kapához, a pásztorbothoz, legjobban pedig az egy darabból, tüzzei
vassal kivájt bódónhajóhoz és az óreghálóhoz, a melylyel csóndes
idóben, de szélben-viharban is kiszáll a vízre; ért végre a jéghez, a
mely alatt mesterileg üzte és üzi a téli halászatot.
A félsziget természete mindent adott az embernek s az nem is
vágyakozott más partvidék felé ; elzárkozásában pedig megórizte az
ósi szokás nagy részét.
Tihany halászélete még pár évvel ezelótt teljesen érintetlen volt.
Csak most hagyta el az ósi bódónhajót s költözött tíz emberre való,
lapos fenekü hajókra; de bódónhajó azért még akad.
Bizonyosra vehetô, hogy a halászat szerszám, fogás, rend és szokás
szerint legalább is a tihanyi apátság alapításának idejébe esik. És
az idók folyása, változtató hatalma végig járt Balatonfótól Balaton-
fenékig, Veszprém, Somogy, Zala partvidékein végesvégig; de
kihagyta Tihany halászait; elhaladt mellettük, mintha iélt volna a
betéréstól. És a kutató, bármilyen híve legyen is a haladásnak, a multak
kórül pLihatolódzva, hálát mond az idónek, hogy itt felejtett egy
darab ósrégi népéletet, a melynek hasznát veszi a haladás is. —
Hiszen ez a legbiztosabb kalauz a multak fólderítésében.
A régi bódónhajó százados tólgy korában ott állott a íélszigeten ;
fáját a Balaton szele edzelte kókeményre ; az óregháló apacsfája
tihanyi husángból telt; a háló teste tihanyi kenderból való, melyet
halászmenyecske, halászleány, vénséges anyóka fonogatott hosszú
téli estéken, meseszó mellett léhésfonallá ; a tihanyi halász viszalója
sodrotta vastagra, kötötte hálónak, dugásnak, szakgatónak ; a háló
folét tartó gyékény-pálha tihanyi mocsárból került; a háló inát súlyozó
kó csak olyan, a milyen Tihany kórül «terem»; a szigonyt, de sc)t az
ón-, fogas-, csuka- és harcsahorgot is tihanyi kovács pórólye formálta
ki vásott kerékabroncsból, patkóból, no meg a kasza fokából; s az a
körmös keresóvas is tóle való, a jegelló fejszéjével vagyis szakóczá-
val együtt.
Szóval, a tihanyi halász nem szorúlt senkire sem, azért maradt
meg a kezén minden a legszebb ósi rendben.
Szánalommal, kicsinyléssel nézi a toki vagy kenessei bérlo háromszáz
óles hálóját, csigás dereglyéjét, paráit, ólomkarikáit ; — ez nem
ósi; azt mondja rá «zsidószerszám — nem kell».
Ám lássuk a tihanyi halászmesterség sorát.
A tihanyi halászság, mint ósi idókben, úgy ma is tizedes; tizedét
az apátságnak adja; beléóróklódótt s nem zúgolódik ellene. Szent
György ünnepén, mint a tihanyi halászkalendáriom újév napján, a
tizedet készpénzzel váltja meg s ezentúl jóvó Szent György napjáig
' -• H-U“..... j
"i ...
'TÍTPli!'
Eri:;' . .
f l u
ri-E;; jrirEufi