úgy látszik, itt kòltòttek, mert ezek a szép, de rendkívül elóvigyázatos madarak
azonnal elárulják ugyan magukat hangos kiáltásukkal, de ravasz játékukka§
teljesen el tudják titkolni fészkeiknek pontos helyét.
Kóborlásaim elvezettek egészen a puszta pereméig, s itt ismertem meg
legelószór a szakszaul sivatagok iszonyú pusztaságát.
A szakszaul kazak nyelven szeksze-úl, (Haloxylon ammodendron) mintegy
2 3 m. magas fás cserje, a mely sós agyagtalajra nó, s mondhatnáni,’
hogy jellemzó nóvénye az ázsiai sós pusztáknak. A torz.se. üde tenyészet
mellett lábnyi vastagságra is megizmosodik s bizarr módon óssze-vissza
górbülve és nyomorodva ágaskodik a hasonlóan ósszetekergózótt gyókérzet
felett ; száraz rózsekótegekhez hasonló égai merólegesen felfelé nónek, mint
a csomókban novó drótszerü galyak is, a melyeken az apró, pikkelyesen a
kéreghez tapado levélcsomócskák ülnek. Úgy ezek, mint a fiatai ágacskák végei
szegényes szürkes-zóldek, holott a bokor tóbbi része pala-szürke, ha csak a
vastag kéreg valahol le nem vált s az ezüstszürke szinü nyersfa villanikí e l | |
A térszin, a melyen a szakszaul virít, az agyagós homok-puszlS: Vég-
telen egyhangúságban sorakoznak itt a félig kotott homok hullámos halmai,
a meddig a szem ellát ; a kóztük levó széles vólgyek talaja finorhan iszapolt
agyagos homokból van, s teljesen sima térszinükkel vaiami mesterségesen
készített szérüre emlékeztetnek.
A mint a szubaerikus lószt a szél a'sivatag homokjának legfinoiíiább
porrészecskéiból hordja óssze, azonképen dolgozik itt a víz czoknek a 's ti:;
agyagrétegeknek az elóállításán. A tavaszi hóolvadás vize s a meleg hónapipif
ritka, de kiadós esói valósággal kilúgozzák a félig kotott buczkák okiható
anyagait, s a víz aztán lehordja a volgybe, ott hagyja, rtiajd elpárolog,
s teljesen vízszintes és szilárd rétegben rakja le a. halváriysérga, dús
sótartalmú s kiszáradás alkahnával>8 sszerepedezó agyagot.
Ezt a térszint lepi el most a szakszaul ; nem sürün zárt bozót alakjában,
hanem ritkásan, szabálytalanul szétszórva, s egyik bokor a másiktól tóbb
méter távolságra áll.
Vaiami szomorúbbat, sivárabbat, mint az ilyen szakszaul -sivatag, alig
lehet elképzelni. Sok mértfóldnyi kiterjedésberi borítja ez a ritkás bozót egy-
hangú, sziirkészóld szinével a hullámos felszint ; csak a szabad futóhomok
egyes szalagjai szakítják meg ezt a szürke egyformaságot, s a friss barkhá-
nok meredek élei emelkednek ki belóle merészen.
A ki behatol a bozótba, az kóróskórül ezeket a kalandosan gorcsos,
elaggott arczulatú nóvényeket látja, a melyek sem fák, sem bokrok, s mintha
kihalóban volnának, kéitségbeesett merevséggel nyujtják száraz, seprüszerü
galyaikat az ég felé. Itt-ott elpusztult tórzsek hevernek, eziistszürkévé válva
a szél é s ; a nap hatására ; a fóldón mint tekergózó kígyók kúsznak a sotét
szinü gyókerek; a száraz ágak egész halmaza hever vad osszevisszaságban,
s mindezek kozt kopaszon terülnek el a sárga, sós agyag felcserepesedett szérüi.
Az Alpok gyalogfenyó-régiójában, a hol a bozótos területeket a tüz
félig felemésztette, láttam ilyenféle képeket, de a szakszaul sivatagok vigasz-
talanságát ezek sem érik el.
A szakszaul rendkívül lassan nó s vaskeménységü fájának szivós és
szilárd volta igazán csodálatos.1 Évszázadok mulnak el, míg a bokor teljes
nagyságát eléri, s csak ismét évszázadok J u l i á n pusztul és enyészik el
ledontott tórzsóke. Az idó vasfogával való daczos küzdelem kòlcsònzi a
szakszaul-erdóknek ezt az idegenszerü, szomorú jelleget, a mely annyira jel-
lemzi s a melynek hatása alól senki sem vonhatja ki magát. Csak egyszerü
bokros cserje az, a mely az embert kórül veszi, de a míg ennek az alakulása
a buja burjánzás, rohamos fejlódés és hamarós mulandóság fogalmával
kapcsolatos, addig itt a szemlélót lépten-nyomon a legsivárabb, a legelkény-
szeredettebb aggság tiinetei kornyezik, melynek nyomában. jár annak hü
kisérójé, a hideg, rideg halál.
Noyekedésról, élénk. novényi életról itt szó sincs ; a mereven felfelé
nyúló vesszók s az azokat hordozó. górcsók: tórzsek alig kiilónbóznek a
ledólt, korhadó romoktól, s elaggottan, kihaltan maradt itt ósidókból ; ez a
tenyészet, mintha vaiami rettentó vész- vonult volna él feje-felett, a mely
megmeredtcn, elhaltán, mozdulatlan komorságban hagyta volna hátra.
iiyen az a.sivatag, a mely az Ili mindkét. partján tóbb száz versztnyire
terül el, pusz.tán, halottan és víztelenül, mint minden életnek ellensége.
Kózel a széléhez, a hol a talaj nedvessége aránylag nagy, természe-
tesen. sokkal változatqsabb a dolog, de nagyon Vadon is. Míndenekelótt'
van itt egy rendes fa is, a turanga (Populus diversifolia), a melynek
8 - 1 0 m. magas, csomós, górcsós tórzsei kis esoportokban állnak üdezóld
füves térségek szélén. Némely düne-yólgyben tószerü, sós pocsolya vize áll,
kórülvéve náddal (kamis) vagy büzogány-sássai (Typha, gyékény, kirgiz
nyelven jeken, gyeken). Másutt meg nagy területeket tüskés, kúszó bozót
borít."'be, kozülük külónósen feltünik a csingil kedves, rózsás-violá szinü
virágával. Tamariszkuszok, nagy, kékvirágú bógácsok, a sárga homoki pipacs,
ürómbokrok, s még egész sereg külónós kis nóvény díszlik á halmok oldalán,
vagy pedig ajja-nóvényzetül szolgál, mint pl. néhány rebarbara-féle 4B a
külónben oly sivár szakszaul tenyészetnek.
Ezek kózül a.nóvények kózül igen sok szemmel láthatólag alkalmaz-
kodik a talajviszonyokhoz. A míg az émlített Rheum- és Tussilago-félék
óriási leveleikkel árnyékoljákplé a talajt, s így fejlesztik ki eróteljes szárukat,
addig egy finom kis nóvény, a melynek nevét nem ismerem, sürü pázsittá
szorongatja óssze kis fehér virágait, a melyek kózvetetlenül a gyók végén
ülnek, s így valósággal a fóld alá búvik a perzseló napsugarak elól, sót
1 A szakszaul olyan keméríy, ;hogy a legjobb fejsze élének is ellenáll, de viszont olyan
rideg, hogy tompa ütésre szétpattan, mint az üveg.