varrnak össze. A nyaka felöli végén levo nyílásban fémcs6 van, a mely a
szénhez vezeti a levegöt, míg a hátulsó nagyobb nyílásra két fadarab van
erositve, a melyek a szelepet helyettesítik. A munkàs fél kezével fogja meg
ezt a két fadarabot s a tornio felhúzása (toltése) közben szétnyitja, mint az
ollót, mig a tornio lenyomàsakor a két fadarabot összenyomja s igy lég-
mentes zárást hoz, létre. Még kezdetlegesebb a vándor kovácsok és bàdo-
gosok tüzhelye, a mely a lösztalajba vájt két gödörböl ál1, egymással alagút-
szerü nyílással összekötve. Az egyik gödörbe rakják a szenet, a másik borrel
letakarva, fujtatóul szolgál, míg a szenes gödör fenekébe nyíló eso a lég-
vezetéket képviseli; az egész berendezés rendkívül egyszerú és praktikus, s
ezzel néhány perez alatt készen van a kovácsmühely.
Ép úgy, mint az eszközök, azonképen a kézmüipari tárgyak is torté-
nelemelötti idökre emlékeztetnek. Ebben a tekintetben csak az országszerte
használatos vas-sarlót említem fel, a melynek elhúzott, nem egészen félkoros
formája tokéletesen megegyezik azoknak a bronz-sarlóknak az alakjával, a
melyeket a mí prehisztorikus lelöhelyeinkröl ismerilnk.
A szárt kézmüvesek legügyesebbike kétségtelenül a fazékfoltozo, a ki
minden bazárban ott van mozgó-mühelyével.
Említettem már, hogy a torékeny dolgoknak Turkesztánban igen nagy
ertékok van, azért a kettetört edenyeket nem dobják egyszerüen sutba,
mint mi, hanem a fazékfoltozóhoz kerülnek, a ki bámulatos ügyességgel
illeszti és erositi össze a szétvált üveg-, porczellán- vagy cserépdarabokat s
igazán, egy határ tormelékbol ismét használható edényt tud osszeállítani.
A müvész szerszáma egy esomó flnom aczélfúróból, néhány ktilönös
alakú fogóból és kalapácsból meg kozonséges sárgarézdrótból áll. A mester
összeilleszti az egymás mellé tartozó darabokat, az fflesztés két oldalán egymással
szemben flnom lyukakat fúr az aczélfúróval,
akár üvegbe, akár porczellánba, akár pedig kozonséges
égetett cserépbe. A fúrót az íjjhoz hasonló szerkezet
zsinórjának húzogatásával indítja rendkívül gyors per-
gésre. Ezekbe a lyukakba rézdrótból alakított kis kap-
csokat füz bele s ezeket az edény felületére kis kalapács-
csal úgy reá lapítja, hogy a drót a végein megvastagszik
s annyira beletömödik a füzolyukakba, hogy a torés-
felületek egész szilárdan, vízáthatatlanul szorulnak egy-
máshoz.
Az egész müvelet alatt nem melegíti a holmit. Ha
meggondoljuk, hogy papirosvékonyságú khinai porczel-
láncsészéket is hasonlóan illeszt össze egészen tartos
edénynyé, igazán méltán csodálhatjuk a mester ügyes-
ségét. A munkát a beillesztett kapcsok száma szerint
fizetik, s mivel egy kapocsért csak 15 kopek jár, igazán
194. kép. Ketmen-nel dol-
gozó szárt napszámos.
hihetetlenül olesónak mondhatjuk. így pl. használatban láttam
egy nagy, köszörült üvegkancsót, a melynek feneke alul
köröskörül levált s három vagy négy kapocscsal illesztették
újra össze. Az ilyen összefoldozott edény
inkább más helyen törik, mint a kapesolás
mentén.
A munkát még csinosság tekintetében
is magasztalhatjuk, mert sok tárgyon el lehet
rejteni a kapcsokat. Az így összefoltozott
tányér felsö felületén alig lehet látni a repe- ¡ ^
dést,. a kapcsok pedig a tányér alsó oldalán —-.^ ¡5= - = * = = -
levén, nem is veszszük észre. 195. kép. Fazék-toidozó.
A nyereggyártóknak is eredeti és csinos
készítményei vannak. Tomegesen láthatjuk öket a bazárokban s munkájuk
nézegetése közben bepillanthatunk a csont-(szarvas-agancs-) és lakkmüvesek
mühelyébe is. A milyen könnyü nyerget, illetoleg hozzá való favázat venni,
oly nehéz a teljes lószerszám beszerzése. Itt éppen érdekesen, de az európaira
nézve igen fárasztóan játszanak össze az egyszerú házimunka primitiv viszonyai
a városi ipar kezdeteivel, meg a Keletre nézve oly jellemzö munkafelosztással.
A kinek drága az ideje, az jól teszi, ha megállítja az úton az elsö
lovast s megkérdezi lószerszámának árát; ez az eljárás senkinek sem tünik
fel s egészen illik a keletiek gondolkozásmódjához, csak persze nem szabad
ezzel vaiami rangos embert, vaiami bait vagy mollah-t megsérteni. A többi
mind üzletférflú s mint az amerikaiak, képesek a rajtuk levo ruhát eladni,
ha vaiami hasznot remélnek beiöle.
Ha az ember nem jár el ilyen egyszerüen, végtelen sok keresztül-
kasul való szaladgálásba kerül, a míg összeszedheti a kovácsnál a kengyelt,
meg a többi vasrészeket, amott a szíjgyártónál a szíjakat, emitt vaiami
timárnál bördarabokat, más üzletekben pedig nemeztakarókat, csótárokat,
vánkosokat szerezhet a megfelelö minóségben. Ha végül aztán az ember
a rofoskereskedésben kapott felsö nyeregtakaróul szolgáló, szép bársony-
darabot, akkor még csak szakértore van szüksége, S- s minden dzsigitet
ilyennek lehet tekinteni, a ki a halomrahordott holmit lószerszámmá
illeszsze össze.
Festöi képok van a fazekások üzleteinek, a melyek rendesen egész utezá-
kat töltenek meg a bazárokban. Sajnos azonban, a felhalmozott árúnak csak
általános képe mondható szépnek, mert az árú maga a lehetö legegyszerübb.
A cserépkorsókon, urnákon, fazekakon és föleg sütókemenczéken ninesen semmi
müvészi vonás. Idétlen, unalmas rajzaik élénken bizonyítják, hogy a mai lakos-
ságnak ízlés tekintetében igen csekély igénye és igen kevés tehetsége van.
A szártoknak igen jellemzó iparczikkei : a csilim-ek vagy lopotökböl
készült vizi pipák; a fémveretes, bor-ovtáskák; bör-dobozok, a melyekben