Dzungàr birodalom elpusztitàsa utän a khinaiak a teljesen lakatìan Ui-vidékre
telepitettek le. A XVIII. szàzad hatvanas éveiben a dungàn felkelés egész
a pekingi trónig hatoló polgärhäborü fäklyavivöje volt. Elpusztult az egész
Han-hai-medencze ; ezen a vidéken pedig azért volt különösen borzalmas
lefolyàsa, mert valósàgos bellnm omnium contra omnes vòlt beiöle. A mig
a khinaiak keletröl folytonosan elöre nyomulva, végre 1873-ben Sze-csuen
és Kan-szu tartomànyokból vagy teljesen eluzték, vagy végleg megsemmi-
sitették a dungànokat, addig J akub-bek, a kazsgari bitorló, szintén véres
häborüba bonyolódott veliik s ezenfeliil még a dungànok és a tarandzsik
is hajbaka-ptak egymàssal, tìgy, hogy az oroszok beavatkozàsa volt az egyetlen
mentség, hogy az Ili alföldje teljesen el ne pusztuljon. Az okkupàczió befe-
jeztével, különösen pedig a khinai Tien-san tartomànyok (Hszing-kiang)
1884—85-ben tortént tìjravaló szervezése utàn a dungànok legnagyobb
tömege kivàndorolt Oroszorszägba s letelepült Szemirjecsben. Ez a kompakt
és egységes tipusu népesség az, a melylyel utazäsom közben érintkeztem,
s a melynek a többi törzstöl vaiò lényeges faji ktìlonbsége folytàn tàmadt
bennem kétség ural-altaji eredete irànt. Màr a Taskentböl Vjernyibe vezetö
póstauton is, a mikor pedig még keveset voltam az orszàgban, annyira
feltüntek a Pispek vidékén elöször làtott dungànok, hogy jemscsikemtöl meg-
kérdeztem, miféle fajü nép ez. De hangsülyozom, hogy a testi jelleg tünt fel,
mert mint földmivelök, az àltalànosan szokàsos csapànt és a szürke khinai
nemezkalapot viselték, a mely ma Szamarkandon tül is divatos lett, s mivel
minden kazak viseli, ez embereknek az öltözete egyàltalàn nem tünhetett fel.
Az elsö talàlkozàstól kezdve, könnyen felismertem a dungànokat, de
nehezen tudnäm öket jellemezni. Alacsony, köpczös, hizàsra hajlandó-alak-
juk, särgässzinü börük, lapos, kerek, ferdeszemü arczuk igazi indo-khinai
szabàssal : ezek a dungàn tipus fojellemvonàsai. Ezek alapjàn könnyen
fel lehet öket ismerni, bàr ez a jelleg élesnek éppen nem mondható. A faji
jelleg legkevésbbé sem szigoruan természettudomànyi fogalom, s ha màr az
ällatok között is nehéz a fajokat egymàstól élesen elvàlasztani, mennyivel
nehezebb ez az emberek között, a hol annyi vér-keveredés lehetséges. Gya-
korlott szem könnyen felismeri a rokon-alakok közti ktìlonbséget, holott a
kevésbbé iskolàzott, vagy mondjuk kevésbbé tehetséges szem kétségbeesetten
hàtràl meg a zürzavar elött. A mig az idegen tarkàn keveredett népek között
tudvalevöleg eleinte alig képes ktilombségeket felfedezni, lassankint mégis
megtanulja s biztosan ismeri fel az egyes fajokat. Némelyik elöbb, màsik
késobb, némelyik pedig sohasem tanulja meg. De tapasztalatom szerint, még
a legalaposabb ismeret alapjàn is teljes lehetetlenség pontos és mindenesetre
ilio módon megokolni ezt a diagnózist. A dungànokat tekintve, ezeknek
àltalànos tipusa olyan kerekded és olyan kevéssé hajlik variatióra, hogy a
törzs. kiìlonàlló fejlodése irànt kétségUnk sem lehet. Még jobban megerositi
ezt a különbözö korü és nemü egyéneknék jellemzö fejlodés-tipusa. A hasonló
életkorú egyének a fejlódés korában még sokkal jobban külonbóznek az
állítólag rokon-torzsek, mint a tarandzsik, szártok, kazakok és kirgizek
hasonló korú egyéneitol, mint a felnott férfiak.
A 171. kép, a mely dungán családot ábrázol L eibin vjernyi-i fotografus
felvétele nyomán, jól mutatja ezeket a tipusokat. Külónósen az apa bal-
oldalán álló Eatal subancz érdekes, a kinek keskeny, éles orra a legjobban
jellemzi a dungán ifjakat ebben a korban, míg a tóbbi tórzs hasonló korú
tagjain teljesén ismeretlen. Csak késóbb, 18-ik vagy 20-ik évében kezd
az ifjú arcza az arez-csontok elougrásával szélesedni, s ennek kóvetkeztében
az orra ¡s ellapul, s lassankint kifejlódik a lapos indo-khinai arcz, a mely
átmenetileg a kora gyermekkorban is már némileg mutatkozott.
Mindezek a jellemvonások valószinütlenné teszik a dungánok fótóme-
gének ural-altái eredetét, s inkább a khinaiakra emlékeztetnek. Messze vagyunk
még attól, hogy a fajmongolt biztosan meghatározhassuk, s így a faji ille-
tóség kérdésében csakis az ismertetó jelek nagyobb mennyisége dónt. A
dungánok kétségtelenül mongoloidok, de épp oly távol éllnak az igazi mon-
goloktóflmint a belsoázsiai turkoktól, és így egyelóre tanácsos óket az
indo-khinaiak csoportjában hagyni, a kikkel, a tipust nem tekintve, sok egyéb
kozos tulajdonságuk van.
A dungánok nyelve khinai dialektus. Bárhogy is figyeltem a dungá-
noknak elóttem érthetetlen beszédére, még a tárgyak megnevezésében sem
tudtam a tórok szavakkal való rokonságot felfedezni. Még a torok hely-
rieveket is ólyan elrontott, hogy úgy inondjam, dungénosított kiejtéssel
mondják ki, hogy azonnal fel lehet ismerni a dungánok egészen más hang-
tórvényeit, a melyek a tórók idiomáktól annyira külonbóznek. A bazárokban
a koziekedés nyelve általánosan a konnyü, egyszerü kirgiz, a melyet, úgy
látszik, a külónbózó torzsek legkónnyebben tanulnak riteg. A szártok anya-
nyelvükon kívül mindnyájan beszélik ezt az idiomát, a melyet a nyelvrokonság
természetesen megkonnyít. A szárt kereskedok egyáltalában nem beszélnek mind
oroszul, hanem az orosz paraszt is‘ kirgiz nyélven beszél velük. Ugy látszik,
a przsevalszkban letelepült mohammedán kalmükkoknek van a legnagyobb
nyelvtehetségük, mert saját mongol nyelvükon kívül kirgiz és orosz
nyelven is beszélnek, és pedig feltünó tiszta kiejtéssel,. sót a mennyire meg-
ítélhettem, teljesen biztos. mondatszerkesztéssel.
A dungánok azonban Turkesztán népei kozt a legrosszabb nyelvészek.
Nehéz, komplikált idiomájukat a tóbbi tórzs kózülegyik sem tanulja meg, kivéve
talán néhány tarandzsit; de még a tarandzsi kereskedok is, a kik állandó
ósszekottetésben állnak a dungánokkal és khinaiakkal, legfeljebb csak torik
ezt a nvelvet. Épp ily néhezen tanulnak a dungánok más nyelvet, s a leg-
tobben anyanyelvükón kívül egyetlen más, ott szokásos dialektust sem
beszélnek. Kirgizül legfeljebb csak kereskedók tanulnak meg némileg, de
oroszul csak egészen kivételesen, néhány iskolázott, jobbmódú ember.