a kedvéért füztem ezeket bele, hogy „a ki sokat ad, az mindenkinek juttat
valamit , hanem azert, mert ezek szervesen hozzâtartoznak az egészhez
mert ezek ônként tâmadtak àz utazâs élményei kôzben, s velük szorosan
ôsszetartoznak.
Az expedicziô nyugodtan, simân folyt le, s elbeszélésem fondât nem
fuszerezhetik szenzâcziôs, idegizgatô kalandok. A mit nyujthatok, az lehetoleg
elethü ismertetése az azsiai ütiéletnek, s a tâjképek és a népek ielle-
menek. J
Utazâsom alapelve volt nemcsak lehetôleg alaposan, hanem lehetôleg
sokoldalulag is dolgozni. Az utazâs alatt azonban olyan események merültek
tel, a melyek elô're nem lâtott specziâlis munkâlkodâsra is vezettek, a melyek
eredetileg egyâltalâban nem voltak benne a munka-programmban! A Khan-
Tengn vidékén a rendelkezésemre allô térképanyag felmondta a szolgâlatot
s hibak mutatkoztak rajta, a melyeknek kijavitâsa a térszin alapos ismerete
folytan mmtegy magâtôl kinâlkozott ; beszédes kirgiz kisérôim életmôdjukrôl
es szokasaikrôl, mondâikrôl és legendâikrôl kimeritô leirâst szolgâltattak •
honapok multéval a mind jobban és jobban begyakorolt nyelv dialektusai
mind tisztabban csendültek fülemben; természetes, hogy azonnal elôvettem
Jegyzokonyvemet, munkâba jôtt a czeruza, s a csekély, homâlyos nyomokon
gyakran érdekes és behatô tanulmâny induit meg, a minek a progtamm
valôsagos megbôvülése lett a kôvetkezménye.
Magukban nem elégségesek ezek ahhoz, hogy külôn feldolgozâs anyagâuli
szolgâlhatnanak, de egy részük a zoolégiai fômunkân kivülj részint mint
rendszeres, részint mint esetleges megflgyelések elég értékesek arra hogy
az ütieirâs keretébe beleillesztessenek.
Az volt ugyan a szândékom, hogy ezeket a dolgokat, mint egyszerü,
nyers adatokat, lehetôleg târgyilagos formâban adjam kôzre, de nem igeni
kerülhettem el, hogy itt-ott a nyers adatokbôl le ne vonjam a kôvetkezte-
téseket is, vagyis, hogy az adatokat fel ne dolgozzam. Külonôsen a fôldrajzi.
es neprajzi târgyü megflgyelésekkel esett ez meg tôbbszôr, a mit kônnyen '
érthetünk, hisz ezek az utazâs alatt mindig âllandô és éber figyelembera
reszesultek. A kônyv azonban népszeru munkânak készült, s a nagyon is
terjedelmessé lett fôldrajzi és ethnografiai tanulmânyokkal nem lâtszott tanâ-
csosnak az elbeszélés fonalât nagyon is megzavarni, hanem inkâbb ezt a,
szakszerü ! részt, mint külôn fejezetet ôsszefoglaltam, s a mü végére füg-
gelék gyanânt illesztettem.
Külonôs figyelemmel kisértem a nyelvi dolgokat, de természetesen
ebben a konyvben nem lehetett ezen a téren mélyebbre hatolnom. Csak a.
helysegnevekre és az ethnografiai târgyakra vonatkozô nyelvészeti anyagot
nem mellozhettem még ebbôl a népszerü munkâbôl sem, s azért a megfelelô
csagatâj-megnevezéseket beszoritottam a szôvegbe, még annak a veszélynek
az arân is, hogy ezzel a szôveget helyenkint zavarôlag megszakitom.
Kénytelen vagyok itt most az âtirâs môdjârôl néhâny szôt szôlni.
Az alkalmazott âtirâssal ugyanis mind az orosz nyelv, mind a turk idiomâk
sajâtsâgait akartam visszaadni.
Az orosz szavak âtirâsâhoz a szokâsos magyar helyesirâst tartottam
meg, s csakis az orosz „jerÿ“ betüt, à mely a magyar nyelv hangjai kôzôtt
nem fordul elô, helyettesitettem y-nal. Ez a hang kôrülbelül a torok hangon
kiejtett ,,üj“ kettôshangnak felel meg, ugy hogy pl. Vjernyi vâros neve
Vjernüjnek olvasandô.
Sokkal nehezebb volt a csagatâj-tôrôk szavak âtirâsa, a mennyiben
ezeket nyelvészeti czélokbôl lehetôleg pontosan, de a mellett lehetôleg kônnyen
érthetô môdon kellett leirni. A tôrôk idiomâkban egész sorozat félmagânhangzô
van, a mely hiânyzik a magyar nyelvbôl, sôt igen gyakran fordulnak elô
bennôk olyan betük, illetôleg hangkôtések, a melyeket a magyar irâsjegyekkel
vagy egyâltalâban nem, vagy csak hiânyosan lehet visszaadni. ’
A tudomânyos nyelvészet komplikâlt irâsjegyeit népszerü munkâban
természetësen nem hasznâlhattam, de viszont arrôl az egészen egyszerü
môdrôl, a mely az orosz szavak leirâsâhoz tôkéletesen elegendô, szintén le
kellett mondanom. Îgy aztân abban âllapodtam meg, hogy a csagatâj sza-
vakat külôn nyomâssal fogom feltüntetni, s ebbeh a keretben a szükséges
hangértékeket a jobban ismert diakritikus jelekkel, a lehetô legegyszerübb
môdon fejezem ki.
Ez az âtirâs, a mely a lehetô legszükebb mértékre szoritkozik, a kôvet-
kezô jelekbôl âll:
Iw S fe n h a n g ü a n . de rôviden ejtendô, mint âisnémet a ;
â == alhangü, mély, de hosszan ejtendô ;
és | kôzt âllô, félhangü mangânhangzô ;
« =r;- tompa félhang i és u kôzott;
ô ï'f
o, tï - p , ü ;
g — aspirâlt lâgy g-hang, majdnem h-nak ejtve;
>h ==* aspirâlt h, a német ck-vsX majdnem azonos;
kh = torokhangü h, majdnem r-nek ejtve.
A kiejtésnek âltalânos szabâlya, hogy a csagatâj szavakon a kangsùly
mindig az utolsô szôtagra jut, de csak kevéssé kiemelve, ügy, hogy a szavak
majdnem minden hangsülyozâs nélkül ejtendôk ki. A magânhangzôkat rendesen
Ÿôviden kell kimondani, de ha esetleg hosszüak volnânak, ezt a leirâsban
hosszitô jel, vagy / \ circumflex, vagy pedig a fennebbi diakritikus jelek
valamelyike fejezi .ki. A félhangzôk mindig egészen rôüiden hangzanak,
gyakran teljesen ki is maradnak, a mit ’ hiânyjelnek a bevezetésével jeleztem.
A mâssalhangzôkat a tôrôkôk teljes hangoztatâssal ejtik ki, s külonôsen a
hosszü mâssalhangzôk (kettôs- mâssalhangzôk)- éppen olyan hangsülyban