Ez az oka, hogy olyan óriási méneseket (tabun) tartanak a kirgizek,
h°gy 1000—3000 darab ló még nem is tartozik a kivételek kbzé Szemirjecs
tartományban, söt voltak azelött 10,000 darabból álló ménesek is,
A mennyire tájékozódhattam, az ilyen rengeteg lóállománynak a gazda-
sági kezelése egészen patriarchálisan torténik. Természetes, hogy maga a bai,
az ir, nem képes egész családjával együtt sem felvigyázni ekkora nyájra’
s így a szegényeknek valóságos kis hada sorakozik koréje, a kik szolgála-
tokat teljesítenek s azért évról-évre teljes ellátásban részesülnek. Nyáron, a
csikózás idejében persze felesleggel van a kumisz, s ilyenkor a bai níég
ezeken kívül egész sereg élosdit szokott eltartani határtalan vendégszeretettel.
Ez az állapot nagyon emlékeztet a règi római patronusok állapotára, s a
gazdag bai az 6 nélkülozhetetlen kiséretével tokéleles mása a római patro-
nusnak s az 6 klienseinek. Hogy ezek áz élóskodók miböl élnek télen át, a
mikor maga a bai is csak szük konyhára szorítkozik, az iránt nem tudtam'fel-
világosítást szerezni, de nagyon valószinü, hogy ez a féléves potyázás annyi
megtakarítással jár rájuk nézve, hogy abból aztán egész télen át megélhetnek.
A ménesekból természetesen sok fogy úgy is, hogy hátaslovaknak
adjak el óket, bár csak a méneket és a heréket. A kanczákat csakis tenyésztésre
használják, s így nem is adják el. Ha már nem alkalmasak a tenyész-
tésre, akkor levágják óket, s húsokat megeszik. Mivel az állat egész életében
sohasem dolgozott, söt az alpi legelökön valósággal hizlalták, nem is olyan
rossz az a hús, a melyet szolgáltat.
A második legfontosabb tenyészállat a vastagfarkú juh, a melyból a
szegény, átlagos népességnek is mindig van néhány száz darabja, de a
gazdagabb bai-ok nyájában több ezeret találhatunk. Nyáron át ez a birka
temérdek tejet szolgáltat, a melyet, mint airant ismertünk meg az utazás
leírásának folyamán, a mikor húsának minóségét is kellóleg méltattam. Végül
pedig a gyapjú egyike a legfontosabb termékeknek a kirgizek háztartásában,
mert ebból készül a nemez, (kigiz), a melyre, illetóleg a melynek nagy
jelentóségére még majd vissza kell térnem.
Az éló juhval és a gyapjúval vaiò kereskedés ép oly règi keletñ, mint
maga a nomádság. Az ázsiai városi nép igen számottevó fogyasztója ezeknek,
mert nekik a gyapjú és a nemez ép oly szükséges, mint a nomádoknak,
söt élelmezésük sokkal inkább reá van utalva a hús-táplálékokra, mint a
nomádoké. És pedig nemcsak magát a húst fogyasztják, hanem igen nagy
mennyisegben a zsirt is, mert pl. kedvelt etelük, a p'lau, csak úgy úszik
a zsírban. Ezt a zsiradékot kellö mennyiségben és igen kitünö minóségben
szolgáltatja a „kujruk , a két zsírpúp a vastagfarkú juh gerinczvégzódésén.
Mostanában a nomádok sokszor csak haszonélvezetre bírják a nyájat,
a nélkül, hogy valóságban a tulajdonuk volna. Ez az általánosan szokásos
viszony megvilágítja a mai nomádság keletkezését vagy legalább gazda-
sági és kereskedelmi alapját.
A szárt kereskedö megvesz a nomádtól néhány darab juhot vagy vaiami
kisebb nyájat, kifizeti az árát, vagy az árának csak egy részét, de nem
veszi át a megvásárolt barmot,- hanem továbbra is ott hagyja a kirgiznél
használatra és tenyésztésre. Évrol-évre aztán leszámolnak ; a szárt kereskedö
lefizeti a hátralékos összeget s megkapja az eredetileg vásárolt mennyiséget,
az idöközi szaporodás felével együtt, míg a szaporodás másik fele a kirgizé.
Ilyen módon vesznek át a kirgizek teljesen idegen nyájakat is tenyésztésre
és fentartásra s munkájuk bére fejében a szaporodás bizonyos perczentjét
megtartják, meg szabadon használják a tejet. Ez az eljárás az egyszerü
nomádok becsületessége meilett szól, meg azt mutatja, hogy az óvatos szártok
is mennyire megbíznak bennük. Sajnos azonban, az éremnek van másik oldala
is ; a szártok közelröl sem olyan egyszerüek és becsületesek, mint a nomádok ;
értenek hozzá, hogy miként kell a pénzt és a hitelt gyümölcsöztetni az ilyen
patriarchális szerzódési viszonyok közt, s ebben az egy esetben méltányolják
az idöt s uzsorakamatot szednek a tókéjük után, míg a szegény nomád az
ö fáradságáért nem kap mást, mint nyáron át azt a kis tejhasználatot.
Klasszikus példája ennek az uzsorának a következö eset: a szárt átad
a kirgiznek egy csomó juhot egyezség szerinti, de persze lehetöleg magas
áron, a mit természetesen kamatokkal együtt kell törleszteni. Év végével a
szárt a leszámoláshoz magával hoz mindenféle kupeczet és kereskedöt, a
kik mindenféle kifogást találnak a juhokon s ezzel ezeknek piaczi árát jelenté-
kenyen leszorítják. Ezen az alapon aztán leszámítolják a tokét, hozzá csapják
a kamatait, aztán szèrzodés szerint a szaporodás felét a szárt átveszi, úgy,
hogy a kirgiznek utoljára majdnem semmije sem marad. A szegény ördög
persze elégedetlenül rázza a fejét, de mivel saját idejét alig becsüli valamire,
végre is megadja magát a szárt dagályos szóáradatának s belenyugszik a
kétes értékü üzletbe.
Szarvasmarhát és tevét a kara-kirgizek aránylag keveset tenyésztenek,
még az elöbbit inkább, mert sok szegény kirgiz használja hátasállat gyanánt
a bikát vagy ökröt, a mely a hegységben szapora s rendkívül biztos lépé-
sével alig marad a ló mögött. A szarvasmarha kicsiny, jelentéktelennek látszó
fajtájú, rendesen sotét-barna vagy fekete színnel. Különösen feltünö flnom,
vadszerü feje, meg sajátságos, rövid, karcsú, lant-alakra görbült szarva, a
mely gyakran 1— 2 hüvelyk hosszú, szörös csonttövön ül.
A marhahúst a kirgizek nem nagyon szeretik s még a tevesültet is
többre becsülik. A tejet azonban felhasználják, hogy juh-tejjel keverve, airant
készítsenek beiöle. Nem ismerkedtem meg azonban olyan kazak- vagy kirgiz-
törzszsel, a mely a teve tejét használta volna.
A kirgizek csak k is'mennyiségben tenyésztik a tevét, a kazakok vala-
mivel többet. A kozépso Tien-sanban csakis a kétpúpú tevét használják,
míg a tulajdonképeni teve-tenyésztók az északra és nyugatra fekvö pusztákon
a dromedàri (ner) is gyakran felnevelik.