versenyek jàtszódnak le ilyenkor, s kulònòsen sziklàs, szakadozott talajon
csodàlatraméltóan nyilvànul meg a lovak iigyessége, meg a kirgizek hallatlan
vakmerosége.
Utazàsunk czéljàt a felso Szàry-dzsasz vidék szyrtjei és a Khan-
Tengri kòrnyéke alkottàk ; hogy odaérhessilnk, ismét vissza kellett keriil-
niink a Torpu-szyrten àt az Ottuk-tas vòlgyébe, a "honnan a Berkut-szu
hàgón àt ut vezet a vòlgymedencze felsó tàjékàra, mig a folyó mentén
magas vizàllàs idejében teljes lehetetlenség oda feljutni. Visszatérésiink alkal-
màval a karavànnal lovagoltam egészen a Torpu-szyrt tetejéig, hogy azt az
utrészletet is megismerjem, a mélyet idejòvet nem làttam. Meglehetós nagy
darabon lovagoltunk felfelé a Kùljii-szu volgyében, egész végig ugyanolyan
sik konglomeràt-teraszokon, a szyrt meredek falainak làba alatt, mint a
Kuruszai vidékén. A Torpura sekély, majdnem egyenes irànyu eróziós baràz-
dàban kapaszkodtunk fel, lankàs emelkedéssel. A pala-plateaunak a hàta
az ut iràriyàban meglehetósen keskeny, nyeregalaku, mert mind a két oldalról
felnyuló volgymélyedések szukitik ossze. Maga az di — viszonyitva a
magas hàgóhoz, a melyen àtvezetett — elég jónak volt mondható ; sikerìilt
is róla fényképfelvételt készitenem, a mely kedves olvasóimnak fogalmat
nyùjthat arról, hogy a Kòzép-Tien-sanban, a megszokàs enyhito hatàsa alatt
mìt szokott az ember még jóhiszemuleg a ,,jobb utak“ kategóriàjàba sorolni.
Fenn a plateau hullàmos hàtàn ismét nagyobb keriilovel térttink le
az utról, ezuttàl azonbàn balra, a Terszkei-tau gerincze felé tartva,7 a hova
a koszàli vad egy hatalmas falkàja csalogatott bennùnket. Hajtàsba akartuk
oket keriteni, de elkéstiink àllàsainkról, mire embereim drtilt vàgtatàssal
próbàltàklùtjàt vàgni a tàlaj egyik hullàma mògòtt tovavàltó csapatnak, de
persze eredményteleniil, mert bar lovaink derekasan vàgtattak is,- szervezétiik
még sem tehetett eleget ennek a tulterhes- feladatnak. Ezen oriilt rohamban
majd lankàsabb, majd meredekebb talajon, de folytonosan emelkedtiink a
Terszkei-tau gerincze - felé, a nòvényzet ove màr régen alattunk volt, s az
utolsó, runszeru futamodàs màr agyagos palatòrmelék kopàr mezdin tortént,
a melyek csekély emelkedésuknél fogva nem nyujtottak ugyan vaiami nagy
térszini nehézségeket, de abszolut magassàgukkal a lovak kitàrtàsa elé legydz-
hetetlen hatàrt szabtak. Kòrulotttink minden védettebb hajlatban fìrnes hófoltok
huzódtak meg, s vaiami fél kilométerre toliink, alig 50 vagy 60 méterrel
magasabban, tomor, burokszeru flrnkéreg nehezedett a szyrt-plateau gom-
bolyded hàtàra. Ez a takaró mifelénk, a dèli lejtore, csak keskeny sàvban
nyult àt, hosszu tòmegben, egyenletes peremmel huzódva végig a szyrten,
mig a màsik oldalon, észak felè,: hatalmas jégpànczél alakjàban messzire
nyomult alà, mélyen a hegyoldal lejtoinek mentén.
Most tehàt a deli lejtó hóhatàràn voltunk, és pedig, a mint aneroidom
mutatta, koriilbelul 4800—4900 m. magassàgbau, tehàt néhàny szàz méterrel
a Mont-Blanc csucsa fe lett!